Főrendiházi napló, 1884. III. kötet • 1886. szeptember 18–1887. május 16.
Ülésnapok - 1884-44_új
32 XLIV. 0RS2 senki sem kívánta, midőn a földmivelési- és kereskedelmi ministerium számára ezen ház építéséről szóló törvényjavaslatot megszavazta, hogy ennek a ministeriumnak és az igazságügyminis teriumnak egy palota emeltessék és ez az egy épület ugy rendeztessék be, hogy a két ministerium maradandólag jól elférhessen benne. Magának az épület megfelelő elrendezésének elve van itt viciálva, mert azt, hogy Magyarország igazságügyministeriumának a földmivelés, ipar és kereskedelemügy ministeriumával egy és ugyanazon palota építtessék, hogy abban helyezzék el mind a két mimsteriumot, in thesi bizonyára senki sem kívánhatta. Ezt azonban, a mint bevezetésül mondottam, igen mellékes tekintetnek tartom. Nem is foglalkozom azzal, hogy minő ezen eljárásnak a financiális eredménye. Azzal sem foglalkozom, hogy már egyszer igy járván el a minister ur, a situatiót lehetőleg jóvá tenni igyekezett. Én épp ugy mint saját jó szándékomról, erősen meg vagyok győződve arról, hogy a minister ur subjective itt csak a legjobbat akarta; de maga az eljárás, az alap volt hibás és mindezen törekvések még sem bírtak egy egészséges tényt előállítani. Én előttem a kérdésnek az alakja igen egyszerű. Midőn ezelőtt nemrég a kormány a törvényhozás elé lépett és azt mondotta: ily jelentékeny összeggel meghaladtuk azon rendelkezhető pénzerőt, mely az állam ügyeinek további vezetésére szükséges, kívánunk tehát póthitelt megszavaztatni, kérünk egy nagyobb összeget, hogy a pénztárak fizetőképesekké legyenek és a több rendbeli túlkiadások fedezetet találjanak, ez alkalommal ugy a képviselőház, mint a főrendi ház roszalását fejezte, ki ezen eljárás felett. És én azt hiszem, igen roszul magyaráznók a mi akkori eljárásunkat, ha azt állitanók, hogy a főrendi ház ezt mondotta ki: valahányszor több kiadás van, jelentse be a kormány és mi a több szükségletet meg fogjuk szavazni. Nem azt mondottuk ki, hogy valahányszor többre van szükség, tessék bejelenteni és meg fogjuk szavazni, hanem azt mondtuk: tessék óvakodni, hogy az előre látott összeg meg ne haladtassék; ha azonban a többkiadás el nem kerülhető, akkor tessék a póthitelt annak idején kérni. GOS ÜLÉS. Már most mi itt a helyzet? Midőn itt ezt az elvet kimondottuk, midőn ez elvet maga a kormány elfogadta és azt mondta: jövőre olyan eljárást fogunk követni, hogy a budgetben és az egyes törvényekben megszavazott hiteleket meg ne haladjuk, ha pedig mégis meg kellene haladnunk, akkor fogjuk a fedezetet, a póthitelt kérni, midőn meg az eljárás megszüntethető, midőn még a törvényhozásnak szabadságában áll újonnan intézkedni, nem pedig rövid idővel azután, midőn a dolog már bevégezetté vált, — mégis ebben a — megvallom, — magában véve nem oly nagy financiális horderejű kérdésben ugyanazon eljárás követtetik, mely azon nagy és súlyos bajnak okozója volt. Ha most a törvényhozás ugyanazt teszi, a mit akkor tett és elvben megint kimondja, hogy valahányszor kitűnik, hogy a fedezet elégtelen, csak tessék a kormánynak bejelenteni és a törvényhozás kimondja ugyan az eljárás iránt rosszalását, de mégis megszavazza: akkor úgyszólván azon situatiót, a mely előtt most állunk, gyakorlatilag szentesíti a törvényhozás. Én ezen eljárást komolynak nem tekinthetem ; én azt hiszem ugyan, hogy a minister ur, mint bevezetőleg is mondottam, nem szándékosan juttatta a törvényhozást ezen helyzetbe; de benne vagyunk és ha a törvényhozás komoly akar lenni, nem tehet most már egyebet, minthogy azon javaslathoz, melyet a koronaőr ő nagyméltósága terjesztett elő, hozzájárul és ezen póthitelt ez alkalommal megtagadja. Én tehát az általa indokolt megtagadáshoz részemről hozzájárulok és szavazatom indokolását az általam elmondottakban méltóztassék felismerni. Tisza Kálmán ministerelnök: Ha méltóztatnak megengedni, csak későbbi félreértések elkerülése végett kívánok két dolgot megjegyezni. Az egyik az, hogy rosszalásí határozatot a kormány eljárása ellen sem a képviselőház, sem a főrendiház még eddig nem hozott, mert — különösen, ha a képviselőház — hozott volna, bizonyára ma nem méltóztatnának ezen nagyméltóságú házban bennünket ezen padokon látni. Ez az egyik. A másik, hogy azon időpontban, a melyre ő méltósága hivatkozni méltóztatott, én a bizottságban, mint ezen a helyen határozottan kimondtam, hogy azt, hogy 1886. évben túl-