Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.

Ülésnapok - 1884-30_új

160 XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. Királyi városaink kezdetben a főispánt idegenkedéssel fogadták. A régi időre visszaemlékezvén a megye és város érdekeit ellentéteseknek vélték. A polgári elem azon balfogalmat táplálta, hogy a megyével szemben alárendelt helyzetbe jutott. Megfeledkeztek arról, hogy az állam és város érdekei a kormány bizalmát biró férfiúnak, ki szükség esetében közvetítő legyen, a városi törvényhatóság élére állítását egyaránt megkívánják és hogy 1848. előtt, midőn politikailag alárendelt városaink királyi peculiumok voltak szigorúbb kormányi felügyelet alatt álltak. Akkor nem főispánok, hanem alárendelt kincstári tisztviselők mint commissariusok folytak be ügyeikbe. Az idő azonban, valamint a felelős kormány és megyei önkormányzat közti összeférhetlenségre, ugy a főispánoknak a városi ügyekre adott befolyására nézve a vélt ellentéteket immár kiegyenlítette. A megyék háztartásáról szóló 1883. évi XV. törvényczikk 9-ik§-ának azon intézkedése, hogy közlekedési, közgazdasági, közművelődési és jótékonysági ezélokra pótadót vethetnek ki, az ugyanazon megyei területen fekvő megyei és városi testvér-törvényhatóságoknak, ha nem is egybeolvadására, de közös érdekeik szempontjából szorosb kapcsolatukra ujjmutatásul szolgál, minek tényleges kivitele a jövőnek van fentartva. Nemzetek és országok jövője a mívelődés terén tanúsított elöhaladásuktól függ, s az érdek azonossága által egymásra utalt törvényhatóságok egyesült erővel könnyebben kielégíthetik a culturalis igényeket. A politika a törvényhatóságok termeiből napjainkban mindinkább kiszorul, s a mívelődés iránti érzéknek kell helyére lépnie. Habár a közigazgatási reform körébe tartozó azon számos törvényeink által, melyek a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi törvény óta alkottattak, közigazgatásunk hiányai nagy részben orvosolva s a kor igényeinek megfelelőleg átidomittattak, bizonyos oldalról a legélesebb és igen gyakran igazságtalan kritika gyakoroltatott a megyei rendszer és közigazgatás ellen. Az élet ezen szenvedélyes kritika élét eltompította ugyan, mert a tapasztalás feltünteté, hogy a parlamenti kormányforma és megyei autonómia közti ellentét kiegyenlíthető volt, hogy az állam érdekei veszélyeztetve nincsenek, a kormány fenhatósági jogának fentartásával, az állami közigazgatás, valamint magánosok jogos igényei gyors kielégítést nyernek és mind ezek daczára a kormány és megyei törvényhatóságok közti összeütközések esetei alig fordulnak elő : az államkormány még is, hogy a fejlettebb államélet gyakorlati igényeit kielégítse, a törvényhatóságokról új törvényjavaslatot terjesztett ezen méltóságos főrendi ház elé. A törvényjavaslat megbirálásánál helytelen eljárást követnék, ha elmélkedések alapján a közigazgatás terén fennálló abstract elveket alkalmaznám, ha rnagasbra emelni, vagy lejebb szállítani akarnám a törvényjavaslatot azon polczról, melyre önmaga helyezkedik, ha figyelembe nem venném, hogy a törvényjavaslat által az államélet gyakorlati igényeinek a meglevő kereten belül eszközlendő kielégítése czéloztatik s végre, hogy azon elv, mely az 1870. évi XLII. törvényczikkben az állami és önkormányzati közigazgatás fontos érdekeinek együttes közreműködésére nézve ki van mondva, általa továbbra is fentartatik. Mind ezek figyelembe vételével a törvényjavaslatot nemcsak kielégítőnek tartom, hanem azon nézetemnek adok kifejezést, hogy létezésének alapja a parlamentarismus ellen vétett volna a kormány, ha eltérő szellemben retrográd irányban, a régi megyéket, vagy pedig hangzatos új irányszavak befolyása alatt a kizárólagos állami közigazgatást fogadja vala el kiindulási pontul. Emelkedtek ugyan hangok mind a két irányban, de ezeknek hírlapi vitatások, nyilvános szónoklatok, vagy részletezett pártprogrammok útján nyomatékot adni elmulasztották, s a tárgyra nézve újabban fölmerült véleménycsere, midőn egy részről görcsösen ragaszkodik a régi megye foszlányaihoz, másrészről undorral fordul el tőle, kizárólagos állami közigazgatást követel és ezen két szélső elvi álláspont körében az árnyalatoknak annyi fokozatát tünteti fel, hogy ezek csak egyének