Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.

Ülésnapok - 1884-28_új

XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 145 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1886. évi április hó 13-án. SZLÁVY JÓZSEF KORONAŐR ELNÖKLETE ALATT. Tárgyai: Elnöki jelentés : a védjegyek védelme iráni Svájczczal kötött egyezményről — a Siámmal (szeszes folyadékok iránt) kötött egyezményről szóló szentesitett törvényczikiek kihirdettetnek. A pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot átküldvén a kép­viselőház elnöksége, a pénzügyi bizottság által tárgyaltatott és a jelentés, valamint a törvény­javaslat tárgyaltatván, elí'ogadtatik. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Fejérváry Géza báró ministerek, Szentgyörgyi Imre, államtitkár az igazságügyministeriumban. (Az ülés kezdődik délelőtt 11 órakor.) Elnök : Az ülést megnyitom. Az ülés jegyző­könyvét Gyulai Pál jegyző ur fogja vezetni. A szólni kívánókat Zichy Antal gróf jegyző ur fogja jegyezni. Van szerencsém jelenteni, hogy a minister­clnök ur átirata szerint ő császári és apostoli királyi Felsége a védjegyek kölcsönös védelme iránt Svájczczal kötött egyezmény beczikkelye­zéséről, a Siammal a szeszes folyadékokkal való kereskedés tárgyában kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat leg­kegyelmesebben szentesíteni méltóztatván, azok mint az idei IX., illetőleg X. törvényczikkek folyó hó 10-én az Országos törvénytár útján kihirdettettek. Tudomásul vétetik. A képviselőháztól a pénzügyi közigazga­tási bíróságról szóló 1883. évi XLIII. törvény­czikk némely határozatainak módosítását tár­yŐRKNDI NAPLÓ 1884 — 87. II. KÖTET. gyazó törvényjavaslat beérkezvén, annak kinyo­matását és a ház tagjai közt szétosztását elren­deltem és azt jelentéstétel végett a ház állandó pénzügyi bizottságának kiadtam. A bizottság megbízatását teljesítvén, jelen­tését elkészítette, mely hasonlóképen kinyoma­tott és a ház tagjai közt szétosztatott. Napirend szerint tárgyalás alá kerül a pénz­ügyi bizottság jelentése a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló 1883: XLIII. törvényczikk né­mely határozatainak módosításáról szóló törvény­javaslat tárgyában. Zichy Antal gróf jegyző (olvassa a je­lentést). Elnök; Kíván-e valaki a törvényjavaslat­hoz átalánosságban hozzászólani? Ha nem, akkor azt átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadottnak nyilvánítom. Nyáry Jenő báró jegyző (olvassa az egyes szakaszokat). Elnök; Észrevétel nem tétetvén, a tör­vényjavaslatot átalánosságban és részleteiben elfogadottnak nyilvánítom, miről a képviselő­ház szokott módon értesíttetni fog. 19

Next

/
Thumbnails
Contents