Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.
Ülésnapok - 1884-27_új
142 talán szolgálatára, havi béröket 40 forintról 45 forintra felemelendőnek találja, ellenben Ottlik Zsigmond kapusnak eddig élvezett bére felemelésére a bizottság indokot nem találván, őt kérelmével elutasitandónak véleményezi.< Elnök: Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a gazdasági bizottság javaslata elfogadtatik. (Helyeslés.) Rudnyánszky József báró jegjzö(olvassa): >Végül a bizottság jegyzőkönyveit oly tiszteletteljes kéréssel mutatja be a nagyméltósága főrendi háznak, hogy azoknak az irattárban — oly czélból, hogy azok betekinthetők legyenek — letételét elrendelni méltóztassék. < Elnök: Tudomásul vétetik. Következik a napirend szerint jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedésügyi állandó bizottságának a mátrai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában a közmunka- és közlekedésügyi minister által beadott jelentést illetőleg. Gyulai Pál jegyző' (olvassa a bizottság jelenteié.'). Elnök: Ha az engedélyokmányt felolvasottnak méltóztatnak venni, (Felolvasottnak veszszük!) kérdem a méltóságos főrendeket, méltóztatnak-e a minister ur jelentését tudomásul venni? {Tudomásul veszszük!) Tudomásul vétetik és erről a képviselőház értesíttetni fog. Következik jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedésügyi állandó bizottságának a bihari helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában a közmunka- és közlekedésügyi minister által beadott jelentést illetőleg. Gyulai. Pál jegyző (olvassa a bizottság jelentéséf). Elnök i Ha szólni senki sem kivan, határozatkép kimondom, hogy a közlekedési minister ur jelentése tudomásul vétetik és erről a képviselőház értesittetni fog. Következik jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedésügyi állandó bizottságának a marosludas-beszterczei helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában a közmunkaés közlekedési minister által az országgyűléshez benyújtott jelentés tárgyában. Gyulai Pál jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök: Ha észrevétel nincs, határozatkép iGOS ÜLÉS. kimondom, hogy a közlekedési minister úr jelentése tudomásul vétetik és erről a képviselőház értesittetni fog. Következik jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedésügyi állandó bizottságának a taraczvölgyi keskenyvágányú helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában a közmunka- és közlekedési minister által beadott jelentést illetőleg. Gyulai Pál jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök : Észrevétel nem tétetvén, határozatkép kimondom, hogy a minister ur jelentése tudomásul vétetik és erről a képviselőház értesittetni fog. Következik jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedési állandó bizottságának a vinkovce-brckai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában beadott ministeri jelentés iránt. Gyulai Pál jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök: Észrevétel nem lévén, határozatként kimondom, hogy a méltóságos főrendek a közmunka- és közlekedési minister ur jelentését tudomásul veszik és erről a képviselőház értesittetni fog. Következik jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedésügyi állandó bizottságának a mezőtúr-íúrkevei helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában beadott ministeri jelentés tárgyában. Gyulai Pál jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök: A nagyméltóságú főrendi ház a közmunka- és közlekedési minister ur jelentését tudomásul veszi és erről a képviselőház értesíttetni fog. Következik jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedésügyi állandó bizottságának a vasúti csatlakozások iránt Rumániával 1879. évi márczius hó 12/24-én kötött pótegyezmény Il-ik czikkének módosítása iránt beadott törvényjavaslat tárgyában. Nyáry Jenő báró jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, kimondom, hogy a törvényjavaslat átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik. Következik a részletes tárgyalás. XXVII. ORSZ