Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.
Ülésnapok - 1884-25_új
106 XXV. ORSZÁGO3 ÜLÉS. intézeteink fentartására és fejlesztésére itt vagy amott még ezentúl is tennünk szükséges lesz. Ezen okok államháztartásunk egyensúlyának helyreállítását legjobb akaratunk mellett is lehetetlenné teszik egy ideig, mert az állami közterheket oly mérvben nem súlyosbithatjuk, mely államháztartásunk egyensúlyának azonnal való helyreállítására megkívántatik. Nekünk várnunk kell azon hatásra, a melyet a közgazdaság, közigazgatás és a közmívelődés terehi eddig tett intézkedéseink a nemzet anyagi jólétének és szellemi fejlődésének emelésére ezentúl is gyakorolni fognak. Várnunk kell az állam rendes bevételeinek helyes administratio mellett lassan bár, de évenkint fokonként bekövetkezni szokott emelkedésére. És csak ekkor lesz lehetséges államháztartásunk egyensúlyának a rendes és rendkívüli költségvetésre egyaránt kiterjedő teljes helyreállítása. Azonban, fájdalom, ekkor is csak közterheink öregbítésével lesz lehetséges, mert államháztartásunkban az egyensúlyt egy vagy más módon előbb vagy utóbb, de végre is csak közterheink öregbítésével vagy őszintén szólva újabb közvetett vagy közvetlen adózásokkal fogjuk helyrehozhatni; mert az állami kölcsönök kamatainak, részben tőke törlesztésének fedezésére megkívántató nagy összegek, szerződési lekötelezettségeink és igy a nemzeti becsület érdekében annak idejében évenkint pontosan megfizetendők. Teljes épségökben fentartandó e mellett az ország kormányzatának minden ágazata s az e czélokra megkívántató nagy összegeket bizonyára senki sem fogja helyettünk előállítani. Hanem ha állami önállóságunkat fentartani s megérdemelni akarjuk, ezen nagy összegeket, bármily súlyosak legyenek is azok, magunknak kellend előteremtenünk. A takarékosság, melyet előttem szólott tisztelt barátom felemiitett, ha azt annak idejében évekkel ezelőtt kiadásainkat, beruházásainkat a nemzet tehetségéhez, fokozatos előhaladással mérve alkalmazzuk, talán-talán elégséges lett volna állami háztartásunk egyensúlyának fentartására. De most, midőn állami kiadásaink annyira felszaporodtak, hogy azok fedezésére mostani állami rendes bevételeink egyátalában elégtelenek: maga a takarékosság, ámbár mindig szemmel tartandó, ha csak állami életünk eddigi fejlődését, nem mondom megakasztani, hanem a szó teljes értelmében megsemmisíteni nem akarjuk, országos pénzügyünk rendezésére nem elégséges: hanem valamint inek vagyonából terhei levonása után csak annyi marad, a mennyiből szegényesen, vagy talán úgy sem élhet meg, vagyoni állapotát csak akként állithatja helyre, ha társadalmi állásához képest kézi vagy szellemi munkával újabb jövedelmi forrásokat nyit magának; ugy nekünk is, ha állami háztartásunkat valóban rendezni akarjuk, újabb valóságos, tényleges jövedelmi forrásokat kell keresnünk. És ezek, más államoknak szemeink előtt történt teljes sikerű példái szerint, a czélnak megfelelő összegükben, csak a polgárok adózásában találhatók fel. Tudom, méltóságos főrendek, mily nehéz, mily visszatetsző ily tárgyban és ily irányban főleg jelen gazdasági viszonyaink közt felszó. lalni. De hazafiúi kötelességet vélnék mulasztani, ha azt, a mit teljes meggyőződésem szerint igaznak, valónak, sőt visszautasithatlannak tartok, e helyen őszintén ki nem mondanám. Távol van azonban tőlem, hogy e tárgyban részemről —• bizonyára illetéktelenül is — valami gyökeres javaslatot tenni kívánnék. Én csak jelezni akartam, hogy rninél későbben teszszük meg azt, a mit állami pénzügyünk rendezése megkíván, annál nagyobb lesz, mint a Sybilla könyveinek ára, a teher, melyet viselnünk keliend. Én ez idő szerint csak azt óhajtom, hogy addig is, a mig állami háztartásunk egyensúlyának helyreállítása lehetséges lesz: törekedjünk legalább arra, hogy a helyzet rosszabbá ne változzék. Tegyük meg a helyzet javítására az első lépést, melyet állami életünk fejlesztésének megakasztása nélkül már most is megtehetünk; törekedjünk arra, hogy pénzügyünk romlásának egyik főforrása, a kölcsönvételek forrása, ha ez idő szerint nem is szüntethető meg egészen, legalább a lehetőség szerint apasztassék. Ez pedig, csekély vélekekedésem szerint, csak ugy érettetnék el, ha elfogadtatnék, hogy valahányszor akár közintézeteink fentartására és fejlesztésére, akár más állami czélokra és beruházásokra oly ujabb költségek kívántatnak, melyek eddig a törvény-