Főrendiházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–1885. május 21.
Ülésnapok - 1884-28
XXVIII. ORSZÁGOS'ŰLÉS. 201 tásával helyre ütni nem lehet és azért én azt hiszem, hogy az 50 tagra terjedő egyszersmindenkorra szóló választásnak engedélyezése ugy a választóknál, mint a választottaknál, kárpótlás czímén — ismétlem: kárpótlás czímén — értékkel nem bírhat. [Helyeslés! ügy van! jobbról.) Ne méltóztassanak ebből azt következtetni, hogy én talán ezen választás értékét, a haza javát tekintve, le akarnám alacsonyítani. Sőt inkább, méltóságos főrendek, azt hiszem, nagybecsű kincs lesz reánk nézve ezen választás, ez a mi utolsó tisztünk; mert először ez majd a szentesitett törvény által fog nekünk nyújtatni, másodszor pedig, mert ezen 50 választott tagnak benléte évek hosszú sorára meg fogja honosítani ezen főrendiházban a függetlenséget és ez dúsan meg fogja hozni a maga gyümölcseit. S e szerint ezen választásoknak érdeklődéssel való keresztülvitele ép oly fontos jog és kötelem a választókra nézve, mint nagyon megtisztelő a választottakra nézve. Csatlakozom Dessewffy Aurél gróf indítványához, (Élénk helyeslés a jobbközépen.) Jósika Lajos b.: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Akadályozva levén az átalános vitánál szót emelni, méltóztassanak megengedni, hogy a részletes tárgyalásnál szólhassak némely tárgyakra nézve. (Halljuk!) Megvallom, aggasztottam magamat azzal, hogy hosszas fecsegésem által a nagyméltóságú főrendiházat untatni fogom ; de másfelől azok közé tartozom, kik nem szeretik elhallgatni, a mi szivökön van és szeretik ezt azok előtt kinyilatkoztatni, kikben biznak és a kiknek ítéletére adnak. Továbbá az a remény is kecsegtet, hogy nagyméltóságtok talán érdeklődni fognak az iránt, hogy ott a messze Királyhágón túl, a határszélen, hogy gondolkozik a magyar ember és remélem, örvendeni fognak, ha látják, hogy mi, habár a tűztől távolabb vagyunk is, habár a melegből kevesebbet élvezünk is, szivünkben, lelkünkben magyarok tudunk lenni és a hazáért mindenre készek vagyunk. (Élénk éljenzés.) Most átmegyek, méltóságos főrendek, beszédem tárgyára. Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt ehhez szólnék, praecisirozzam azon FÖ'KENDI HAPLÓ. 1884—87. I. KÖTET. állást, melyben a magyar aristocratiát az államéletben látom. (Halljuk!) Én távol állok attól, hogy a születést, a családi származást az államélet szükségletének tekinteném. Csak az idő és a multak méltánylása emeli ezt oda, hogy a közönség önkéntesen respectálja. Ezt octroyálni nem lehet, de a hol meg van, minden esetre csak üdvös lehet az államéletre nézve. Mert az államéletben gyakran emelkednek fel erők, melyek a népet nyomják és elkeserítik; és ily körülmények közt bizony jól esik a népnek, ha oly tekintélyt lát maga körül, mely azon erőket ellensúlyozza a nélkül, hogy a legvégső eszközhöz kellene nyúlni. Ilyen ellen súlyozandó erő például a plutocratia, mely az állam fejlődésének és vagyonosodásának eredménye egyfelől, de másfelől annak eszköze. Ha a pénzerő hatalomra jut, akkor az államéletben minden elemet képes elnyomni és egybeszoritani, ugy mint a pók a körmei közé került rovar utolsó csepp vérét is kiszívja. (Tetszés a jobbközépen.) így a bureaucrata, mely az államélet egysége szempontjából mellőzhetetlen, ha hatalomra kap, a polgári szabadságnak veszélye lesz. Eljárt már annak az ideje, hogy az aristocratia az államéletben mint kaszt külön állási foglaljon el, de nem múlt el annak az ideje, hogy midőn tekintélye van és azt fenn tudja, tartam, azt az állam érdekében érvényesítse. (Helyeslés a jobbközépen.) És én azt mondom, hogy ez feladata az aristocratiának; mert az aristocratia tekintélye nem a hivatalos hatalom előtt való meghajlásban van, hanem sympathia az, melylyel a nép azok irányában is viseltetik, kik e sympathiát fentartani tudták és igyekeztek. Én azért azt tartom, hogy az aristocratiának az hivatása szerinti feladata, hogy tekintélyét fentartsa, ugy hogy a legnyomasztóbb állásban is a nép előtt becsülettel meg tudjon állni. Bizonyára nem kívánok még ezért az aristocratiának bizonyos hatalmi állást adni. Ez a jogegyenlőség rovására történnék, melyet szabad institutiók közt bántani nem szabad. Hanem kívánom, hogy az államintézmények az aristocratiának oly állást adjanak, melyben 26
