Főrendiházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–1885. május 21.
Ülésnapok - 1884-23
150 xxni. ORSZÁGOS ÜLÉS. tését Kónyi Manó gyorsirodai főnök nyugdíjazására nézve. Egyszersmind azt hiszem, hogy a méltóságos főrendek kegyes szándékának értelmében nyilatkozom, (Halljuk!) midőn kijelentem azt, hogy a méltóságos főrendek ezen határozathoz való hozzájárulásuk által méltánylásukat és elismerésüket kívánták kijelenteni azon ügybuzgalom, szakismeret és kötelességérzet iránt, (Átalános helyeslés) melyet ezen irodai főnök a gyorsiroda szervezése és vezetése körül tanúsított és a melylyel sokaknak bizodalmát, mindnyájunknak pedig sok alkalommal köszönetét és elismerését kiérdemelni szerencsés volt. (Elénk helyeslés.) Pongrátz Emil b. jegyző (olvassa a hármas állandó bizottság jelentését a földmívelési ministerium részére emelendő állami épületräl). Prónay Dezső b.: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Ha a hivatalok elhelyezésére alkalmas helyiségek nem találtatnak, kénytelen az állam e czélra aránylag magas bérért helyiséget szerezni és ekkor kétségkívül indokoltnak látszik az építkezés, föltéve, hogy oly körülmények közt történik, a mikor az emelendő épület költségeinek kamatai nem rúgnak magasabbra, mint az eddig fizetett bérösszeg. Hogy tehát ily körülmények közt az állam a helyett, hogy drága pénzért újabb helyiségeket venne bérbe, inkább önálló épületet emel ; ez ellen elvben nekem semmi ellenvetésem és kifogásom nincs. Azonban nem tartom helyesnek, hogy az állam mai közgazdasági helyzete és mai pénzügyi viszonyai közt az állami építkezéseknél a kulcsúira, a díszítésekre oly nagy súly fektettessék, mint a minő az utóbbi időkben az állami építkezéseknél történt. Elhatároztatott a múlt évben egy országháznak az építése, egy költséges, díszes, igen szép épület emelése. Ezt akkor azzal indokolták, hogy hisz ezzel mintegy az ország ezeréves fennállásának monumentumát akarják megalkotni. Itt tehát más czél is lebegett szem előtt, nemcsak a gyakorlati szükségnek czélja. Hanem ez esetben is ugy jártunk, méltó. -ságos főrendek, hogy egy hiba vagy elhamarkodott lépés ugyanazon irányban más hibákat von maga után. Én nem tartottam helyesnek, hogy az ország pénzügyi viszonyait tekintve, az országházat oly nagy költséggel építsük fel, mint az ma már a törvényhozás által el van határBzva. Baj ez már egymagában véve. De még nagyobb baj, hogy egy ilyen drága építkezés még másokat is von maga után, tudniillik annyiban, hogy különben szükségesnek mutatkozó építkezések nem létesíthetők többé már oly egyszerűen és olcsón, mint létesülhettek volna, hogy ha ezen országház nem volna már oly díszes modorban építendő. A földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministér ur ő nagyméltósága a hármas bizottságban azzal indokolta ezen ministeri palota építését a hely megválasztása és a költségek tekintetében, hogy a ministerium ezen újonnan építendő országháznak közelében megfelelő helyen lesz és ott a közmunkatanács által előszabott szabályokhoz kell alkalmazkodni, mert ott máskép építeni nem szabad, minthogy az illető épületek árkádoktól, folyosóktól legyenek környezve. Én építészeti szempontból az árkádokat igen szépeknek tartom, sőt tudom, hogy azon országban, a honnan ezen építési mód származik, tudniillik Olaszországban, az igen czélszerű is. Ott igen szép árnyas, hüvős sétaheíyet nyújtanak ezen árkádok. Hogy a mi climánk mellett czélszerű-e, szükséges-e ez, az más kérdés. Különösen oly építkezésnél, a melynek rendeltetése hivatalok elhelyezése, ott az árkádok czélszerűsége előttem igen kétséges. Ezek czélszerüségéröl meggyőződve nem lehetek, mert az árkádok a, mellettök levő helyiségeket csak sötétekké teszik. Az előttünk levő tervből nem tűnik ki, hogy az árkádok mögött levő földszinti helyiségeket mire fogják használni, hanem én azt hiszem, akár könyvtár, akár levéltár, akár irodák lesz; nek ott elhelyezve, mind a három helyiség rendeltetése olyan, hogy világosaknak kell lenniök s hogy ha sötétek, nem felelnek meg czéljoknak. De ezen árkádoknak építése nemcsak költséggel, hanem térbeli veszteséggel is | jár, mert egy oly teret, a melyet különben fel