Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-90
66 játszani. Lelkileg a sémi fajban túlkifejlett egyéni tulajdon érzék az eredetileg zsidő törvény X-ik parancsolatját >Ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se egyébnemű jőszágátc, soha sem engedte e nép vérébe átmenni még az ő testamentum idejében sem; mindig újra meg újra visszatértek az arany borjú imádásához. A keresztény egyház, mint az ó testamentum valódi örököse, e parancsolatot szigorúbban, komolyabban vette és a nyugati népek is; — alkalmasabb talaj lévén, kifejlődött a keresztény népekben egy tulajdon, melyet a közéletben becsületességnek nevezünk. Részemről, bár belátom, hogy az egyéni meggazdagodást földi javakban igen megnehezíti e tulajdon, kivált más gondolkozású concurrensekkel szemben, még is azt, mint az egyén, ugy az egész nép legnagyobb, legdrágább kincsének tartom. Idegen befolyás által mai nap e tulajdon intensivitásából veszíteni kezd, de ha az előttünk fekvő törvényjavaslat törvénynyé válnék és azt sokan felhasználnák, e tulajdon idővel egészen megváltoznék. És ne ámítsuk magunkat, méltóságos főrendek, igenis lehet félni, hogy sokan felhasználnák, mert a házasuló nép igen meggondolatlanul szokott cselekedni; hiában inti őket a nagy német költő: >Der Wahn ist kurz, die Reue ist lang.< E meggondolatlanság az ember állati természetében fekszik. így a siketfajd csak szerelmének időszakában ejthető el; ilyenkor szokott óvatosságát félre teszi, a jelen biztosságát is föláldozza. Ebben az állapotban az ember ép oly kevéssé képes nyugodtan meggondolni jövendő ivadékainak sorsát, mint akkor, midőn egy modern Shylock egyik kezében a lejárt váltót, a másikkal a menyasszonyt praesentálja. Pedig inkább látnám — és igy gondolkozik a magas ház minden tagja és bátran mondhatom, higgadt perczeiben hazánk keresztény lakóinak legnagyobb része — inkább látnám gyermekemet nehéz napszámban keresni mindennapi kenyerét, mint hogy a szigorú becsület ösvényéről egy lépést is eltérjen. Hát még azon veszélynek tegyük ki, hogy •ros ÖLÉS. verébbé más, kevésbé szigorú becsületességi ösztön oltassék! Az eddig fennálló törvények e veszélytől megóvták a házasulókat, e törvény életök legmeggondolatlanabb perczeiben, avagy legnagyobb szorultságában ez oltalmuktól megfosztaná; azért mint jó keresztény és mint magyar ember e törvényjavaslatot el nem fogadom. (Élénk helyeslések.) Vay Béla b.: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Egy, általam különösen tisztelt főpaptól hallottam, hogy az átalános kötelező polgári házasság egy elv, egy eszme,mely mint ilyen, előbb-utóbb kivívja magát s testté válik, s hogy akkor annak létrejöttét megakadályozni senki hatalmában nem lesz, mert a viszonyok ereje, a körülmények hatalma fognak akkor parancsolni és sem egyes ember, sem kormány, sem nemzet nem fognak annak gátlólag eléje állhatni. Én, ki ezen meggyőződésben osztozom, s ki — mellesleg legyen mondva —• a kötelező polgári házasságot sok tekintetben jónak s czélszerűnek tartom, s nem félek attól, hogy az valaha a vallásosság kárára lenne, még is meg vagyok győződve arról, hogy Magyarországon egyhamar nem fog életbe lépni; nem; —mert a nép zöme még nem is érti azt, s igy nem érzi annak szükségét; nem; — mert közigazgatási s különösen községi szervezetünk még nem olyan, mint. a milyen annak helyes keresztülvitelére kívántatnék, sőt financiális szempontok is gátlólag hatnának még ez időszerűit, és végre nem; — mert jelen törvényjavaslat segit azon égetőbb bajokon, melyek elhanyagolása, s ennek következtében azok fokozódása erős indok volna a kötelező polgári házasság haladék nélküli behozatalára. Én, méltóságos főrendek, ifjú korom óta mindig szabadelvű politikai iránynyal birtam, talán azért, mert hazámnak azon fényes korszaka, midőn a szabadelvű eszmék legnagyobb része itt is diadalra jutott, összeesett serdülő ifjúságommal, midőn a lélek és a sziv legfogékonyabbak. És most, ma, e szabadelvűség következménye., e szabadelvűség postulatumaként fogadom én el átalánosságban az előttünk fekvő XC. ORSZA'
