Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-120
350 CXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. kifejezését, a melylyel i agy bölcseségü, mindenkor elv- és alkotmányhű, fáradhatlan és sikeres működésű elnökünk iránt viseltetnek; legyen tehát nekem szabad a nélkül, hogy az engem megillető szerénység vonalán túl emelkedjem, a méltóságos főrendek nevében a nagy férfi úriak köszönetüket tolmácsolni, (Élénk élj Tízes) azon szivélyes kívánattal, hogy élete, mely nem csak neki, nemcsak főúri családjának drága, hanem drága a trónnak, drága szeretett nemzetünknek, drága az emberiségnek, drága a közműveltségnek, legyen megtartva sokáig a mindenható által, legyen megáldva minden szellemi és testi erővel, hogy majdha a mostani országgyűlési szünet után ismét visszakerül a törvényhozás szent csarnokába, ismét szerencsések lehessünk általa vezettetni nagy munkánkban, s gyámolittatni mindig megbámult fiatal erejű és szerencsés működésével. (Élénk éljenzés.) Méltó hálával fordulunk továbbá, mint ezt ő nagyméltósága is tette, a nagyméltósága másodelnök úrhoz, ki itt ugyan e téren kevesebbet, de annál buzgóbban és eredményesebben működött előkészitőleg a bizottságok terén, hatásosan közreműködvén azon czél elérhetésére, melyhez jutottunk. (Élénk éljenzés.) Legyen szabad hálát mondanom egyszersmind a fáradhatatlan buzgalmú és kitűnő ügyességű jegyzői kar derék tagjainak, kik a főrendiház nehéz törvényhozási működését önfeláldozó munkálkodásuk által vajmi nagyon megkönnyítették. (Éljenzés.) Mondjunk végre köszönetet felséges urunk kormánya férfiainak azon hazafias és becsületes igyekezetért, melylyel magasztos föladatukat megoldani igyekeztek, Kívánjunk nekik annak isteni segedelmét, »per quem principes imperant et potentes decernunt justitiarm, hogy legyen meg bennök mindazon szellemi és testi erő, melylyel legyőzhessék mindazon nagy akadályokat, melyek a naponkint nehezendő socialis viszonyokban állanak az állami és társadalmi élet rendes folyama elé, legyen munkásságuk alkalmas eszközölni a trónnak szent érdekeit, magyar hazánknak és nemzetünknek nagyságát és dicsőségét, honpolgárainknak mindennemű boldogságát! (Elénk hosszas éljenzés.) Elnök: Mielőtt az ülést bezárnám, méltóztassanak a mai ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassz a jegyzökönyvet). Elnök : A jegyzőkönyv ellen kifogás nem tétetvén, azt hitelesíttetnek nyilvánítom. (Éljen az elnök!) (Az ülés végződik d. u. 12 óra 45 perczkor.)