Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-96

Í6S XCVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. vitelt, tisztán a financiális eredményeket, ugy a mint előttünk állanak, fogom előadni. Olasz­ország mostani formája, egybeforrása kezdetét vette 1859-ben. Olaszország viszonya és finan­ciális állapota a lehető legroszszabb volt; ál­lami hitele roszszabb volt még a miénknél is. A 61 — 62-iki 5%,-os kamatozó kötvényeit éveken meg éveken át nem tudta elhelyezni, kénytelen volt új hadsereget alakitani, azt a szükséges és a mostani kellékeknek megfelelő fegyverek­kel ellátni; kénytelen volt új hadi hajókat épí­teni és a mi igen lényeges, Olaszországban az összes vasutak idegen társulatok kezében vol­tak. A mi kevés vasútja volt az államnak Piemontban és Sardiniában, azokat 1863-ban 200 millió írton egy társaságnak adta el, hogy legégetőbb szükségleteit fedezni képes legyen. Méltóságos urak! Itt nem holmi újság­czikkek után beszélek, hanem saját tapasztala­tomból, mert azon társaságnak, mely ezen vas­utat kivette, élén állottam; igy tehát tudomá­som van arról, a mi akkor történt És mit tapasztalunk most több éven át? Azt, hogy Olaszország rendes kiadásai és be­vételei közt az egyensúlyt helyre tudta állítani; tapasztaljuk továbbá, hogy az eladott vasuta­kat megint visszavásárolta és hogy az idegen társaságokkal az ország egész területén oly szerződésre lépett, mely szerint ezen vasutak államosíthatok, sőt a hiányzó némely vonalat kiépítette, ugy hogy ma már majdnem egészen kész hálózata van. És tapasztaljuk végre azt is, hogy a valuta kérdését most két éve diadal­masan megoldotta. Még egyszer bocsánatot kérve, hogy ennyi ideig bátor voltam a méltóságos főrendek figyelmét igénybe venni, ezek után kijelen­teni, hogy a törvényjavaslatot az átalános tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Zichy Nándor gróf: Engedelmet kérek, méltóságos főrendek, hogy mielőtt magam is megkísérteném a költségvetési előirányzatot megvilágítani, rövid visszapillantást vethessek azokra, a miket ö nagyméltósága volt szíves a ház figyelmébe ajánlani. (Halljuk!) Előttem szóló beszéde három főeivet tar­talmaz ; az egyikben ecsetelni óhajtotta a nem­zet jólétét, emelkedését és megvilágította az ipar fejlődését; a másikban a már létező egyen­súlyt kívánta constatálni és párhuzamokat vont saját ..fmanciáink és más államok financiái közt; a harmadikban az agio kérdését vetette fel. Lehetetlen nem csodálkozni azon bő tudo­mányt és a multak történetéből merített számos adaton, melyekkel ő nagyméltósága a ház ismereteit gazdagítani szives volt .azonban az égető kérdések megvilágositásában szerin­tem szerencsés nem volt. Azon összehasonlí­tás, melylyel a különbséget saját viszonyaink, saját fejlődésünk, s a szomszéd Bécs fejlődése, Berlin fejlődése, és az olasz financiák fejlődése között feltüntette, szerénységre utal, és mutatja, hogy egy állam a mely úgyszólván csak kelet­kező félben volt, mennyivel többet tudott rövid idő alatt megteremteni és mily messze va­gyunk mi attól, hogy akár saját iparunk, akár pénzügyi helyzetünk elöhaladása ez irányban a jelen körülmények és az európai viszonyok által követelt lépést megtartsa. Az egyensúlyra nézve én ugy hiszem, hogy magának a kormánynak, magának a pénzügyi bizottságnak felfogása sokkal közelebb áll a valósághoz, mert a pénzügyi bizottság épen jelentésének végén hangsúlyozza azt, hogy az egyensúly helyreállítása érdekében, a legnagyobb takarékosságra vagyunk utalva, és hogy a ter­hek akkorák, hogy azoknak figyelembe vétele mellett óhajtandó, hogy az adók emelésétől tartózkodjunk­A mi pedig magát az agio kérdését illeti, az mindenesetre nagy horderejű, igen fontos kérdés. a mely két szempontból fogható fel; az egyik: maga a valóságos egyensúly, az értékek és forgalomban levő pénz, az állam­háztartás létező egyensúlyának kifejtése, a jó­létben való haladás, a mi viszonyainknak ren­dezése a külföld irányában. Ez az egyedüli mód, a mely akaratunkkal és akaratunk nélkül is helyreállitandja a valóságos csere értékét s az azt helyettesítő csereértékek közti egyensúlyt. A másik, az erre szükséges pénzalapnak be­szerzése, a mely mechanikus kérdés, a mely­nek megvalósításáról akkor tanácskozni mikor megvalósítható lesz, igen szükséges, de jelen­leg erről tanácskozni talán egy kissé időelőtti lenne. Azonban méltóságos főrendek, a pénz-

Next

/
Thumbnails
Contents