Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-68

420 Lxvnr. ORSZÁGOS ÜLÉS. ségek iránt. A nemzetiségek ugyanis — köztudomás szerint —évek során át folyton sürgették: hogy nyújtsunk módot a magyar nyelv alapos megtanulására; minden oldalról az hangzott: hogy óhajtva, várva várják az alkalmat, hogy az állam törvéiryes nyelvét teljesen magukévá tehessék. Az óhajtott alkalom ime itt van. Hogy kívánságuk, sürgetésök őszinte volt, azt el teli hinnünk, mert most. mikor kormányunk a régi óhajtást e törvényjavaslattal tel. jesiti: azt kiáltják minden oldalról: >Crucifige eum!« Nem akarok kiterjeszkedni azokra a támadásokra, melyeket e törvényjavaslat ellen a protestáns hitfelekezetek intéztek, mert azoknak alaptalanságát bizonyítja az a köztudomású tény: hogy ez a törvényjavaslat, mai formájában a különböző egyházakkal létrejött compromissum eredménye, s elmegy a legszélső határig az autonómia tiszteletében, a meddig az állam legfontosabb érdekeinek feláldozása nélkül csak elmehet. Oly engedékeny az autonómiával szemben, hogy az állami tanügy barátai aggodalommal tekintenek e javaslatnak törvényerőre emelkedése elé. Érintetlenül hagyja ez mindegyiknek jogkörét; sem hitfelekezettől, sem párttól, sem nemzetiségtől nem veszi el a jogot és módot, hogy jót teremtsen és az országnak hasznára váljék. {Igaz!) Az államnak pedig csak arra nyújt módot, hogy beletekinthessen mindazoknak működésébe, a kik az új nemzedéket tanítják, nevelik, vezetik. Áttérek a fontosabb támadásra, mely igen nagy hullámokat vert fel, mely szerint ez a törvényjavaslat a nemzetiségek existentiáját veszélyeztetik. Megvallom, hogy nemzetiségi kérdésekkel nem szeretek foglalkozni s mint a nemzetiségek őszinte barátja, azt kívánom saját érdekükben: hogy ezt a kérdést mentül ritkábban feszegessék. Ha azonban ők keztyűt dobnak elénk: kénytelenek vagyunk azt felvenni, {ügy van!) A Királyhágón túl lakó románok a templomokban tartottak politikai demonstrátiókat e törvényjavaslat ellen, de kifakadásaik nem lépték túl a birodalom határait. A Királyföldön uralkodó nagy és hős szász nemzet ellenben, mely asszonyokból, gyermekekből, summasummárum 200,000 darabra rug, egyenesen hadat izent; a Schulverein zászlója alatt kardot csörtet, trombitát harsogtat s végenyészettel fenyegeti Magyarországnak 15 millióból álló maroknyi lak; sságát. {Derültség.) Ez a hős nemzet — köztudomás szerint — hosszú időn - zakadatlanul azzal vádolt, nemcsak itthon, hanem nagy Németország előtt is, hogy a német nemzetiséget elnyomjuk. Mennyire igaz ez az állítás, bizonyítja az a tény, hogy az ország különböző részében lakó németek egész ma napig megtartották nemzetiségűket, nyelvűket, szokásaikat; bizonyítja az a tény, hogy nem emel panaszt az elnyomás ellen sem a szepesi, sem a torontáli, sem a temesi német, de egyátalában egy sem az egéíz birodalomban. Hogy nincsenek elnyomva, mutatja a jó egyetértés, a testvéri viszony, mely a magyar és német elem között fennáll, {ügy van!) Az ország sok megyéjében vannak elszórva német falvak, melyek állandóan németek maradtak, de azért örömben, búban egyaránt hiven osztoztak velünk, minden időben hű fiai voltak a magyar hazának, (Igaz!) hű szolgálatokat tettek az államnak, a szabadságnak, a kultúrának; jó hazafihoz illő módon védték mindig a magyar állam jogait. {Igaz!) Az utóbbi időben is, midőn a hős schuivereinisták perfid izgatásai egyre nagyobb dimensiokat öltöttek, midőn teljes erővel azon dolgoztak, hogy aláássák azt a rokonszenvet, melylyel mi magyarok Németországban mindig találkozunk: bátran, férfiasan, jó hazafiakhoz illő módon visszautasiták azt az alaptalan vádat, mintha mi nernzetiségök elnyomására törekednénk. E szerint csupán a szászok azok, a kiknek nemzetiségét meg akarjuk semmisíteni. Mire van hivatva szerintök az a borzasztó törvényjavaslat ? Saját szavaikat idézem: >A szász föld kultúráját elsülyedéssel fenyegeti, {Derültség.) a német oktatást gyökerében megsemmisíti, széttépi a közösség minden kötelékét a szászok és az anyaország között;