Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-44

XLIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 255 szolgálat grémiumába, erre nézve azután a ministerium által ezen szak egyes ágaira vonat­kozó utasítás és nem a törvény vagy esetleg az államjavak administrátióját létesítendő törvény­hozási intézkedések fognának helyt foglalni; de nem a közszolgálati minősítés, a mely átalános. Én tehát ez indítványt annyiban elfogadom, a mennyiben abban az mondatik, hogy a gazda­sági szakmával foglalkozó hivatalnokoktól a gazdasági tanintézetek végzése és erről szóló bizonyítvány felmutatása követeltetik. Tisza Kálmán ministereinök: Nagyméltó­ságú elnök ur, méltóságos főrendek! Bátor vagyok kérni és indokomat vehetnem ép azon feltételes támogatásból, melyben a módositványt Zichy Nándor gróf részesítette, hogy méltóztas­sanak az indítványozott új szakaszt — mert az nem egy létező szakasznak módosítása, hanem egy új szakasz — mellőzni; mert senki jobban nálamnál nem tiszteli és becsüli a képzett gazdákat és senki jobban mint én, nem ismerheti el azoknak fontosságát: de oly érte­lemben, mint itt, a hol államtisztviselőkről szólunk, az államjavak gazdatisztjei állami tisztviselőknek csakugyan nem tekinthetők, tehát e törvény keretébe nem valók. Fel van hagyva a későbbi szakaszokban minden ministerium­nak, hogy az alattuk lévő közgazdasági igaz­gatóknál részint fentarthatják a mostani, részint rendeletileg megállapíthatják a kötelező módo­sításokat; de meggyőződésem szerint e dispositio csakugyan ide nem való. {Helyeslés.) Cziráky János gr.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Én annál is inkább osztozom e nézetben, minthogy én a gazdatisz­tek és az állami tisztviselők közt különbséget látok. A gazdatisztek szegődvényesek, bizonyos időre vétetnek föl. Ha az állam meg van velők elégedve, akkor bizonyos időn túl is megmarad­nak a szolgálatban, a fennálló normalék sze­rint nyugalmaztatásra ugyan szert tehetnek, de hogy azok állami tisztviselők volnának, ebben a felfogásban én nem osztozhatom. A gazdasági tisztviselőket illetőleg, hogy azoknak a ministerium, vagy pedig az elöljáró­ságok részéről történendő megválasztása, alkal­maztathatása annyira megszorittassék, mint az inditványoztatott, czélirányosnak nem tartom, és ezért én ezen indítványnak elfogadásához nem járulhatok. (Helyeslés.) Elnök: ALipthay Béla báró úr ő méltósága által tett indítványt feltételesen támogatták, s a mennyiben feltételesen ugyan, de lényegesen módosítja a dolgot, arra külön kellene szavazni. Zichy Nándor gr.: Ez esetben bátor vagyok ezen indítványt határozottabban formulázni. Indokolni hosszasan az indítványt és azt tüze­tesebb tárgyalás alá venni épen az idő előre­haladottsága miatt nem akarom, hogy vannak-e állami gazdasági tisztviselők; de Magyarországon a szent koronának, az államnak igen jelentékeny javai vannak, melyeknek administratiója egy vagy más utón, de mégis történik, és az nincs kizárva, hogy ezentúl e javak közszolgálati hivatalnokok által, vagy ezen cathegoriába tar­tozó, ilyen dotatióval bíró gazdasági hivatal­nokok által, kiket szegődvényeseknek egy­átalában nem nevezhetek, ne kezeltessenek. Az ilyenekre nézve, a kiket, mint mondám, szegőd­vényeseknek nem nevezhetek, hanem inkább azon magyarul nem elég jól hangzó szóval jelez­hetnék, hogy »magánhivatalnok*, szóval a gaz­dasági szakmában alkalmazott államtisztvise­lőkre nézve csakugyan kívánatos, hogy bírjanak az állami s a közszolgálati tisztviselők minő­sítésével és igazolják a gazdászati tanfolyam bevégzését. Elnök : Ez utóbbi tekintetben amaz elne­vezés, hogy állami tisztviselők, már magában is involválja azt, hogy az állami tisztviselők catbegoriájába tartoznak. Itt vannak mindjárt a törvényjavaslatban megnevezve az erdőtisz­tek, ezek hivatalnokok és a hivatalnoki cathe­goriába esnek; ha pedig nem államtisztvise­lők, hanem szegődvényesek, ez esetben eo ipso nem tartoznak a hivatalnoki cathegoriába. Zichy Nándor gr.: A törvényben az erdé­szeti tanfolyamnak hallgatása megkívántatik, a gazdászati tanfolyam hallgatásának igazolása nincs törvényben, mert itt a ministeriumban nincsenek ilyen szakmájú külön hivatalnokok; de vannak pl. az egyetemi javak administra­tiójában olyan tisztviselők, a kik szorosan véve ugyan nem az állami administratió körébe számíthatók, de mégis tisztviselők és jövőben lehet, hogy állami tisztviselőknek fognak te-

Next

/
Thumbnails
Contents