Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.
Ülésnapok - 1881-35
210 XXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. ülésszak alatt is ugyanazon buzgalommal, mint eddig, teljesítsék. {Helyeslés.) A bejelentett tárgyak közt van több, mely a méltóságos főrendek figyelmét fogja igénybe venni. Pongráez Emil b. jegyző {olvassa Fejérváry Géza báró honvédelmi ministeri államtitkár átiratát, melyben bejelenti Szende Béla honvédelmi m, kir. minister elhunytát). Elnök: E jelentés sajnálattal tudomásul vétetik. Pongrácz Emil b. jegyző {olvassa a ministerelnök átiratát, mely szerint Ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi augusztus hó 23-ikán keli legfelsőbb elhatározásával Orczy Béla bárót, legfelsőbb személye körüli ministerét a honvédelmi ministerium ideiglenes vezetésével megbízni méltóztatott. Olvassa a ministerelnök átiratát, mely szerint ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi augusztus hó 9-dikéröl kelt legfelsó'bb elhatározásával Ordódy Pál közmunka- és közlekedési ministert ezen állásától Jelmenteni, s a mondott ministerium ideiglenes vezetésével a ministerelnök előterjesztése folytán, Kemény Gábor b. földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministert legkegyelmesebben megbízni méltóztatott). Elnök: Mindezen jelentések tudomásul szolgálnak. A földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister ur a múlt és a folyó évben Budapesten tartott két tenyészállatvásárról szóló jelentést 100 példányban, — a közmunka- és közlekedésügyi minister pedig a magyar korona területén létező állami- és vasúti távírdák statisztikáját 1880. évről 150 példányban megküldte. Ki fognak osztatni a méltóságos főrendek közt. A in. kir. pénzügyminister ur a magyar koronához tartozó állampénztáraknál 1882. ápril 1-töl június végéig előforduló bruttó bevételek és kiadásokról szóló kimutatásokat, összehasonlítva az 1881-ik évi hasonló időszak eredményeivel, 150 példányban megküldte. Hasonlólag ki fog osztatni. A budapesti királyi törvényszéknek van egy irata, mely fel fog olvastatni. Rudnyánszky József b. jegyző' {olvassa a kérvényt, melyben a budapesti kir. törvényszék büntető osztálya, magánosok elleni erőszak büntette miatt feljelentett Batthyányi Elemér gr. főrendi tag mentelmi jogának felfüggesztését a ház elnökségéhez intézett felterjesztésében kérelmezi). Elnök: A jelentés az iratok kíséretében a mentelmi bizottságnak adatott ki és az utóbbi felkéretik, hogy jelentését mielőbb adja be. Ugy hiszem, a méltóságos főrendek a tárgy sürgősségénél fogva már most elhatározzák, hogy e tárgy a jövő ülés első napirendjére tűzessék. Van még egy hasonló beadvány, a szilágysomlyói királyi járásbíróság részéről; ez is fel fog olvastatni. Rudnyánszky József b. jegyző {olvassa a járásbíróság kérvényét, melyben becsületsértés miatt följelentett Bánffy Kálmán b. főrendi tag mentelmi jogának fölfüggesztését kéri). Elnök : Hasonlólag ki fog adatni a mentelmi bizottságnak. Angelies G-erman szerb patriarcha hivatalos elfoglaltság miatt október hó közepéig szabadságért folyamodott. A szabadság megadatván, a kérvény az igazoló bizottságnak fog jegyzékbevétel végett kiadatni. Pongrátz Viktor b. kegyelmes királyi meghívó levele kiadatásáért folyamodott; Vécsey Dénes b. kegyelmes királyi meghívó levelét az elnökségnek bemutatta és egyidejűleg Béla nevű fia részére kegyelmes királyi meghívó levél kiadatásáért folyamodott. Ki fog adatni az igazoló bizottságnak. Simor János bibornok, herczegprimás ő főmagassága a *Monumenta Ecclesiae Strigoniensis« czímű, saját költségén kiadott díszes mű második kötetét a nagyméltóságú főrendiháznak megküldötte. Köszönettel tudomásul vétetik és a mű a könyvtárba fog elhelyeztetni. A porosz urakházától, a fennálló csereviszony értelmében, a nyomtatványok beérkeztek. El fognak helyeztetni a levéltárban. Ráth Károly főpolgármester, mint a Petőfiszoborbizottság elnöke, a f. hó 15-én d. e. 10 órakor megtartandó leleplezési ünnepélyre a mélt. főrendeket meghívja és egyúttal ötven meghivó levelet küldött. Ezek közül a névre szólók már kiosztatni