Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.
Ülésnapok - 1881-31
XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 199 sem senkinek a világon hasznot tenni nem fognak. (Helyeslés.) Azt mondotta Schmidegg gr. úr ő méltósága, hogy a törvénytelenségnek törvénybe igtatását ellenzi és felszólal azért, hogy ne mondjuk, hogy szó nélkül fogadtatott el, tehát helyeseltetett. A mi az elsőt illeti, hogy törvénytelenséget törvénybe igtatni nem kell, nem szabad, abban tökéletesen egyetértek. De bocsásson meg 6 méltósága, hogy ha a parlamenti rendszer mellett, a parlament többsége valamit nem felmentés alakjában, nem ugy igtat törvénybe, hogy politikai okoknál fogva elnézzen egy elkövetett törvénytelenséget, hanem törvénybe igtatja a nagy többség ugy, mint teljesen törvényest : akkor azt hiszem, hogy ezen magyarázatot egyesek felszólalása meg nem változtathatja. Mert addig legalább, mig, parlamentarismus van a törvényhozásokban, a törvénymagyarázat a többségnek joga, melylyel teljesen joga van a kisebbségnek egyet nem érteni, de melyet kötelessége minden alkotmányos érzületű embernek respectálni. (Ugy van!) És épen azért én a magam egyéni meggyőződésem szerint — mert azt tartanám törvénytelenségnek, ha nem igtattatnék törvénybe ezen kiadás — ezen szempontból is, .hogy csak az legyen törvénynyé, a mi törvényes, kérem a méltóságos főrendiházat a javaslatnak ugy a mint van, elfogadására. (Helyeslés.) Tartozom még megjegyezni, hogy legyen meggyőződve arról ugy Zichy Nándor gr. ö méltósága, mint a méltóságos főrendiház, hogy senki jobban nem érzi és nem érezheti szükségét annak, mint én, hogy az összegek, melyek Boszniára és Herczegovinára fordítandók, ne legyenek oly nagyok, mint a jelen évben. De egyfelől bátor vagyok figyelmeztetni arra, hogy épen azon megtámadott erődítések és azon megtámadott utak, — melyekre nézve mellesleg megjegyzem, hogy majdnem kivétel nélkül egyes katonai positiókat összekötő, nem anynyira utak, mint inkább ösvények, melyek szükségesek, hogy az elhelyezett katonaságot élelmezni lehessen, — 'mondom, ezeknek az egyik czélja épen az, hogy aránylag kisebb erővel, tehát kevesebb költséggel lehessen megelőzni oly események megújulását, mint a milyenek most fenforognak. Megmondottam már más helyen, meg kell, hogy mondjam itt is, meg vagyok róla győződve, hogy ha követtetett el hiba 1878 óta, a kormányzat hibája épen abban rejlik, hogy az anyagi kiadásoktól, a pénzkéréstöl irtózva, nem 1879-ben épitette meg azon erődített positiókat, melyeknek megépítésére most a pénz kéretik. Mert nem mondom, hogy ez esetben nem lett volna most nyugtalanság Bosznia Herezegovinában, nem mondom, hogy ha meglesznek, nem lesz nyugtalanság ezentúl, de lehető lesz azon positiókat, melyeket most nagy erőfeszítéssel kellett elfoglalni, megtartani ugy, hogy az insurrectio ne tehesse magát urává; és lehetővé lesz épen financiális szempontból nagy kíméléseket eszközölni. (Helyeslés.) Különben még azt az egyet csak, hogy nem tartom helyesnek és nem tartom méltányosnak, hogy valahányszor Bosznia-Herczegovináról szó van, az mondatik, hogy lehetetlen, hogy a monarchia minden évben 40 milliót kölcsön rá Nem tartom pedig azért, mert magának az occupationak évét és költségét kivéve, a többi években nem 40, hanem 6 milliót költünk. Ugy állítani tehát a közvélemény elé, hogy Bosznia-Herczegovina minden esztendőben 40 millióba kerül, nem felel meg az igazságnak, de nem is czélszerű azok részéről, kik a nagyobb megkimélésnek barátjai, vagy az egész boszniai megszállásnak ellenségei. Mert, ha pl. azokat, kik azt mondják, hogy nem szabad többé 40 millióba kerülnie, szavuknál akarnám fogni, ha csak a tacticát és nem a dolog lényegét tekinteném, könnyen mondhatnám, hogy biztotosithatom, hogy nem fog évenként 40 millióba kerülni, mert nem lesz minden évben forrongás, ha pedig lesz is, ha például a jövő évben lesz, nem 40, de 35 millióba kerülne, hivatkozhatnám rá, hogy teljesítettem az illető kívánságát. (Derültség.) Azonban én nem igy fogom fel a dolgot. Meggyőződésem az, hogy ottani positiónkat meg kell tartani teljes erélylyel teljes tekintélylyel, mert nem szabad, hogy bárhol is kétely támadhasson a monarchia két államának hatalma iránt, a mely hatalom iránti meggyőződés ezen helyen, a