Főrendiházi napló, 1878. II. kötet • 1880. márczius 31–1881. június 1.

Ülésnapok - 1878-112

102 CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. zői kart és a bizottságokat megerősítetteknek i jelentem ki, egyúttal pedig a bizottsági tagokat j a méltóságos főrendek nevében felkérem, hogy az állandó bizottságokban a hozzájok intézendő tárgyakra nézve ugyanazon buzgalommal mél­tóztassanak eljárni, a melylyel eddig eljártak. (Helyeslés.) Az elnöki jelentendők közt mindenekelőtt azon sajnos kötelesség hárult reám, hogy ismét néhány férfiúról emlékezzem meg, a kik e hosz­szas szünidő alatt jobblétre szenderültek. így Odescalchi Viktor berezeg, a jótékonyságáról, ismert Csekonics János gr., az élte derekán hosszas szenvedés után kimúlt Komis Miklós gr. és Perényi Lajos b. Ugy hiszem, a mélt. főrendek e veszteség feletti sajnálkozásuknak jegyzőkönyvileg fognak kifejezést adni. (Helyeslés.) Ifj. Zichy József gr. kegyelmes királyi meg­hívó levelét az elnökségnél bemutatván, három havi szabadságért is folyamodott. A kért szabadságidő megadatik, a meghívó levél pedig jegyzékbefoglalás végett az állandó igazoló bizottsághoz tétetik át. Jelentem a mélt. főrendeknek, hogy Kinsky Zdenkó gr. kegyelmes királyi meghívó levele a m. kir. belügyministerium utján beérkezvén, nevezett gróf urnak kézbesittetett. A pesti kir törvényszék büntető osztálya beküldi a Maithényi Izidor b. és Verhovay Gyula párbajügyében hozott ítélet másolatát) azon megjegyzéssel, hogy az Ítélet ellen Mai­thényi Izidor b. felfolyamodván, az ítélet eddig jogerőre nem emelkedett. Talán kívánatos lesz az Ítélet felolvasása. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa az Ítéletei). Elnök: A pesti kir. törvényszék büntető osztályának jelentése maga is felemlíti azon körülményt, hogy Maithényi Izidor b. az ité­I let ellen felfolyamodván, az jogerőre még nem | emelkedett és igy a jelentés csak ideiglenes tudomásul szolgál. A vallás- és közoktatási magy. kir. minis­ter ur egy felállítandó harmadik tud. egyetem tárgyában ő cs. és apostoli kir. Felségéhez tett előterjesztését száz példányban megküldötte a méltóságos főrendek közt leendő szétosztás vé­gett. A kiosztás iránt a szükséges intézkedés meg­tétetett. A magyar kir. belügyministerium utján megküldettek a porosz urak háza és képviselő­háza nyomtatványainak cserepéldányai. Az irat­tárba tétetnek. A mai ülésnek egyéb tárgya nem lévén, azt a jegyzőkönyv hitelesítése után bezárom s egyedül azt kívánom eleve megjegyezni, hogy a közelebbi teendő a közös ügyek tárgyalására kiküldendő országos bizottság főrendi tagjainak megválasztása lesz. Erre nézve hivatalos érte­sítést még nem vettem, s mihelyt hivatalos utón annak tudomására jutok, azonnal kötelességem­nek fogom tartani, hogy a mélt. főrendeket egybekérjem , ezúttal arra figyelmeztetvén, hogy a házszabályok rendelete szerint országos küldöttségekre teendő választásoknál ötven tag jelenléte okvetetlenül szükséges. Most méltóztassanak a mai ülés jegyző­könyvét meghallgatni. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a mai ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. És most nincs egyéb hátra, mint az, hogy elnöktársammal és az újonnan megerősített jegy­zői karral az utolsó ülésszak küszöbén is kikér­jük azon nagybecsű támogatást, melyben ben­nünket eddig részeltetni méltóztattak. (Élénk éljenzés.) (Az ülés végződik d. u. 12 óra 30 •perczkov.)

Next

/
Thumbnails
Contents