Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.

Ülésnapok - 1878-7

34 VII. ORSZÁGOS ÜLÉS. zetére nézve elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A méltóságos főrendek elfogadják és a válasz­felirat átadásával szokás szerint az elnökség bizatik meg. Vay Miklós b. koronaőr: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Bátor vagyok a mélt. főren­dek kegyes figyelmét egy perezre igénybe venni. Miután alig hihetem, hogy a folyó hó 19-ike előtt a mélt. főrendek még ülést tartsanak, e nap pedig, mint tudjuk, hazánknak — ha úgy szabad mondanom — kedves és kegyeletes csa­ládi ünnepe, meg fogják a mélt. főrendek engedni, ha bátor vagyok indítványozni, hogy felséges Asszonyunk királynénk iránti kegyelettől indít­tatva, mondjuk ki, hogy ez alkalommal üdvkivá­natainkat akarjuk eléje terjeszteni. Mélt. főren­dek! Épen e perezben hosszas vita után álla­pítottunk meg egy nagy horderejű művet, egy okmányt, mely a hazára minden tekintetben fontos és üdvös eredményt foglal magában. Csak néhány pillanat kívántatott meg, s az egyetértés meg vala köztünk. De meg vagyok róla győződve, hogy alázatos indítványom még hamarább fog eredményre jutni, mert hiszen ott egy trónbeszédre feleltünk, most pedig visszhan­goztatjuk azt, a mi mindnyájunk szivében egy­hangúlag létezik. Nem vagyok azon helyzetben, de nem is természetem, szokásom, dicsőíteni kivált ott, a hol a legszebb dicsőítés is újabb szépet, jót nem fedezhet fel. Azonban azt hiszem, alkalomszerüleg említhetjük fel azt, hogy midőn felséges Asszonyunkat magas családjának boldogságára éltetjük, éltetjük azoknak kedvéért is, kiknek bajait szivén hordozza, s a kik kivált a jelen időben annyira felszaporodtak, hogy különösen felhívták gondoskodását, értem az agg harezosokat és ezek családjait. Ezek őr­angyalát, felséges Asszonyunkat, az ur Isten éltesse. (Átalános élénk éljenzés.) Elnök: A mélt. főrendek Vay b. koronaőr ő nmlga indítványát elfogadják, én pedig leg­kedvesebb kötelességemnek fogom tekinteni, a mélt. főrendek hódolatteljes kivánatait legfel­ségesebb Asszonyunk, királynénk elé juttatni. Az ülést néhány perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Mélt. főrendek! Méltóztassanak a jegyzökönyvet hitelesítés végett meghallgatni. Gromon Dezső jegyző (olvassa a mai ülés jegyzökönyvét). Elnök: Én úgy emlékezem, hogy a minis­tereknek ünnepélyes nyilatkozatai szószerint szoktak beigtattatni a jegyzőkönyvbe. így tehát a ministerelnök urnak a válságra vonatkozó nyilatkozata is szószerint fog felvétetni a gyors­írói feljegyzések szerint. (Helyeslés.) Ha nincs, ki a jegyzőkönyv ellen észrevételt tenni kíván, az esetben azt meghitelesitettnek jelentem ki. Miután csakugyan más tárgya az ülésnek nincs, azt bezárom. A jövő ülés határnapjáról a mélt. főrendeket a kellő időben lesz szerencsém érte­síteni. [ (Az ülés végződik d. u. 1 óra 30 pereikor.)

Next

/
Thumbnails
Contents