Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.

Ülésnapok - 1878-7

VII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 29 Azon hosszadalmas tárgyalások most is mindnyájunk emlékezetében vannak. Hogy azok végeredményére nézve most taglalásba bocsátkozzunk, annak sem helye, sem ideje nincsen; de azt kénytelen vagyok constatálni, hogy maga a tárgyalások folyama sem a kormány részéről azon államférfiúi tapintatot nem tüntette ki, mely a kölcsönös és közös érdekek tiszta s gyors felfogása által a két birodalmi részt gyorsan s a közmegelégedés azon eredményével tudta volna kiegyeztetni, mely a kedélyeket megnyugtatni képes lett volna. Ez pedig nagyon fontos az ilyen dolgoknál; mert tudjuk, hogy a közgazdasági tünetek további fejleménye úgyis sok körülmény közbehatásától függvén, egy igen nevezetes momentum mindig az, hogyha a közbeleegyezés s a közmegelégedés, a melyet egy szóval a közhitellel vagy a közbizalommal szoktunk kifejezni, megnyeretik. Azt pedig nem fogja senki sem tagadhatni, hogy a tárgyalások csaknem három éven át folytak, megkezdődvén oly időben, midőn már a közvélemény, jól-e vagy roszúl, de mindenesetre praeoccupálva volt, és oly jelszavak, melyek nem igen bölcsek, mint például: >Keine Mehrbelastungí a publicumban el voltak terjedve és a képviselők a közvélemény pressiója által lekötve, még mielőtt a kormány a maga nézetével és megengedem, gyakorlati solutióival kilépett és támpontot adott volna az irányadó köröknek. Ezen események akkor igen leveröleg hatottak az ország kormányának hitelére, és, mint mondom, nem bírálva az eredményt, sőt feltéve, hogy a kormány e részben helyes elveket követett, de a jó eredmény már akkor praeoccupálva és elvesztve volt, nem is tekintve, hogy azon függés a lajthántúli kormánytól és azon kényszerűség, a melyben volt, hogy mindenféle engedményre készen legyen, a kormányzat hitelét Magyarországban nagyon roszul érintették. Én mindezeknél fogva hozzájárulok Prónay Dezső báró indítványához és annak elfogadását ajánlom. Károlyi Ede gr.: Engedjék meg nekem a mélt. főrendek, hogy indokoljam szavazatomat. Ha már sok év elmúlt volna azon idő óta, mióta e kiegyezés megvan; ha láttuk volna, hogy az jó gyümölcsöket termett; akkor azt mondhatnám, felejtsük el; de mai napság lehetetlenség, hogy közülünk bárki is elfelejtette volna azon fájdalmas érzést, a mely az egész nemzetet áthatotta, midőn ezen kiegyezés létrejött. Nem akarom mondani, hogy helytelenítem elfogadását s hogy honnan kerültek a bajok, a melyek ide vezettek, mert az más kérdés; de az elvitázhatatlan tény, hogy csak par la force des choses kénytelenittettünk azt elfogadni. Én most nem hiszem, hogy összeférne a főrendiház méltóságával, hogy annak, a mit a közel elmúltban láttunk, tapasztaltunk, a miről nem feledkezhetünk meg, most egyszerre a nélkül, hogy ez által az országnak, a nemzetnek valami kiváló hasznot hajthasson, örömkiáltással vagy hálaköszönettel adjunk kifejezést. Azt hiszem, leghelyesebb, ha ezt egészen elhallgatjuk, ennélfogva pártolom t. barátom indítványát. Tisza Kálmán ministerelnök: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Nem annyira a szóban lévő módositványhoz kívánok szólni, mint bizonyos, itt mondott dolgokra kívánok reflectálni, a melyeket egészen elhallgatnom nem lehet. (Halljuk!) A mi különösen a kérdéses két passust illeti, arra nézve én csak azt jelentem ki, s arra kérem a mélt. főrendeket, méltóztassanak figyelembe venni azt, hogy meglehet, szorosan véve arra, hogy ezen két passus felvétessék, — meglehet, mondom, — nem volt szükség; de hogy minő hatása lenne és minő magyarázatokra adhatna alkalmat ennek most kihagyása, azt, kérem, méltóztassanak meggondolni. Én azt hiszem, semmi esetre olyan nem, a mi a méltóságos főrendek intentiójával megegyeznék. (Helyeslés. Igaz! ügy van!) Különben én a magam részéről kötelességemnek tartom a múlt időkből Vécsey József b. ur ő méltósága által felhozattakra csak egy igen rövid megjegyzést tenni. (Halljuk!) Ő méltósága azt méltóztatott mondani, hogy rósz vért csinált az országban —• nem tudom, ezek voltak-e szavai -— látása annak, hogy a magyar kormány mennyire függött folyton a lajthántúli kormánytól. Már engedelmet kérek, én e kifejezést és e tételt semmi viszonyok között nem acceptálom. (Élénk helyeslés.) Ha azt látta volna a méltóságos báró akkor, hogy a magyar kor-