Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.
Ülésnapok - 1878-50
L. OKSZÁGOS ÜLÉS. 245 litmányt. Ez a vaspálya volt az, a mely a magyar állami pályáknál általam megindított mozgalmak leglényegesebben előmozdította, mert •ez közvetíti a külföldi pályákkal az összeköttetést. És méltóztassék tekintetbe venni, hogy mostan a tarifa ez irányban oly olcsó, hogy semmi aggodalomra ok nincs és ha még sikerül, a mint meg vagyok győződve, hogy sikerülni fog ezen tarifákat lejebb szállítani, azt hiszem, hogy azon németországi forgalom, a mely annyi aggodalmat okoz most a közvéleménynek, nem fog annyira elmaradni, mint jelenleg sokan hiszik. Méltóztatott mondani, hogy Fiume felé semmi nem történt. Én azt hiszem, hogy bár nagyon nehéz volt Fiume felé valamit tenni azért, mert történetesen azon vasut-társulat kezében van azon vaspálya, a melynek érdekében a forgalomnak nem annyira Fiume, mint Triest felé való terelése áll, inert erre hosszabb vonala van; mindamellett már a Fiume felé vezető tarifák sem olyanok, mint régebben voltak, s a legközelebbi időben még sokkal csekélyebbekké lesznek, ugy hogy Fiume felé akként fog a forgalom irányulni, hogy Németországnak komoly gondot fog adni, vájjon nem veszit-e ez által nemzetgazdászatilag többet, mint a mennyit a most behozandó politikával nyerni fog. A mi a Schweitz felé irányuló forgalmat illeti, abban is sokkal alább szállított tariffáink vannak ma, mint voltak ezelőtt. Pedig itt olyan társulattal van dolgunk, mely nincs annyira hatása alatt a magyar közlekedési ministemek, mint a többiek, mivel sokkal régibb időből származván engedélyokmánya, oly jogokkal ruháztatott fel, melyek következtében csak kivételes esetben szorítható tariffa-leszállitásra. De e társulatnál is sikerült nekem több izben leszállításokat eszközölnöm, ugy, hogy most már «gész nyugati Schweitzig mehet a magyar búza a mi azelőtt nem történt; és én hiszem, hogy legközelebb lehető lesz Magyarországból egyenesen Francziaországba szállítani a búzát, a mire ma alapos kilátásom van. Hogy gyökeres, talán az egész vasúti rendszert lényegében felforgató intézkedést nem tettem, az igaz, de ezen intézkedéseket én nem is tekinthetem csupán a közlekedési tárcza keretébe tartozóknak; ezek nagyobbára pénzügyi intézkedések. Egy már létező vasutat az állani tulajdonába átvenni leginkább pénzügyi eljárás utján lehet. Meg lehet szerezni egymás után a főbb kiviteli vasutakat, de nem a közlekedési, hanem a pénzügyminister közbenjárásával. Pénzügyeinknek pedig volt egy olyan nagy baja, melynek végleges elhárításáig nem volt lehetséges más műveletbe bocsátkozni. Nézetem szerint elhibázott dolog lett volna mindaddig, mig az állam pénzügyei ugy rendezve nincsenek, hogy azokat baj nem érheti, mig a nagy kölcsön egy más szilárdabb kölcsönnel helyettesíthető nem volt, más pénzügyi műveletekbe ' bocsátkozni; ennek ideje akkor jön el, ha a vasúti politikát pénzügyivel együttesen lehet majd keresztül vinni. De mig a rente-ügy tisztázva nem lesz, és mig ama nagy kölcsön fennállott, addig ebbe bocsátkozni nem lehetett. Ha ezen idők elmúlnak, akkor akár én üljek itt, akár más, a magyar kormány nem fog késni megtenni mindazon lépéseket, melyeket az országra nézve czélszerűeknek és hasznosaknak tart, mert az. idő ezt követelni fogja. Ezek előterjesztése után arra kérem a mélt. főrendeket, méltóztassanak ezen törvényjavaslatot, minthogy ez egy speciális eset, mely az átalános vasúti politikával kevés összeköttetésben van, a tárgyalás alapjául elfogadni. {Helyeslés.) Cziráky János gr.: Készséggel elismerem, mit a közlekedési minister ő excellentiája mondott, hogy itt egy concret vasúti kérdésről lévén szó, mindazok, miket ennek nyomán és a jelen viszonyoknak figyelembe vételével Károlyi Sándor gróf t. barátom felemiitett, e helyen orvoslásra nem számithatnak, és némileg a jelen discussio keretén kívül esnek. De méltóztassanak megengedni, hogy miután e dolog szóba hozatott, én a magam részéről szintén hangsúlyozzam legnagyobb részben mindazokat, mikre t. barátom itten figyelmeztetni méltóztatott; annyival inkább, minthogy napról napra tornyosulnak azon veszélyes felhők, melyekből ránk nagy közgazdasági zivatar támadhat; t. i. azon intézkedések által, melyek már legközelebb a szomszéd nagy német birodalomban eldöntésre várnak. Ha ! az itteni elzárási intézkedések még inkább szi-