Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.
Ülésnapok - 1878-4
IV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 11 tatni nem birták, ezt pótolni méltóztassanak akként, hogy az elnöknek mutassák be, ki azt láttamozni és az igazoló bizottságnak át fogja adni. Áz imént megválasztott bizottsági tagokat arra kérem fel, hogy az ülés után az értekezleti terembe vonulni és megalakulni szíveskedjenek. Vonatkozik ezen kérésem különösen a felirati bizottságra, melynek első sorban lesz teendője és pedig a válaszfeliratra készítendő javaslattal. Miután az alakulás folyamata ekként teljesen befejeztetett, legyen szabad azon reménynek kifejezést adnom, hogy a mélt. főrendek az országgyűlés tárgyalásaihoz, különösen azon fontos kérdések megoldásához, melyek a legmagasabb trónbeszédben is inkább finom vonásokban jelezve mint határozottan megjelölve voltak, hitem és reményem szerint őseiktől öröklött azon szellemben fognak járulni, mely a fejedelem és dynastia iránti törhetlen hűségben, a haza iránti forró szeretetben, az alkotmányos rend és szabadság iránti ragaszkodásban és a monarchia érdekei és hatalma iránti meleg rokonszenvben találta eddig hű kifejezését; és járulni fognak azon bölcs ildommal és tapintattal, melyek e kérdések kiváló fontossága és talán a nemzeti létet közelről érintő súlya igényel; azon mérséklettel, mely hivatásuk folyománya, de egyúttal azon függetlenséggel, mely alkotmányos és társadalmi állásuk természetszerű jellege. {Tetszés.) Néhány perezre felfüggesztem az ülést, mig a jegyzőkönyv elkészül. {Szünet után.) Elnök : Méltóztassanak a mai ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Zichy-Ferraris Lajos gr. jegyző {olvassa a mai ülés jegyzőkönyvét). Eluök : Nekem csak azon szerény észrevételem van, hogy ott, a hol a ház határozatára történik hivatkozás, azon ülés éve és napja jelöltessék meg, t. i. az 1869. april 29-iki ülés. {Helyeslés.) Egyébként, úgy hiszem, észrevétel nem lévén, a jegyzőkönyv hitelesítve van. A jövő ülés napja felöl a méltóságos főrendeket eleve korán leszek bátor értesíteni. Ugy hiszem, hogy a felirati bizottság majdani elnöke szives lesz tudósítani, ha a bizottság működését befejezi, s akkor ideje-korán lesz alkalmam a , méltóságos főrendeket az ülés napjáról értesíteni. Egyéb tárgya az ülésnek nem lévén, azt bezárom, {Az ülés végződik d. e. 11 óra 45 perczkor.)