Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-55
LV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 89 ben a pénzügyminister ur ő nagyméltósága mind azokat helyesekül ismerte el, miket én e tárgyban mondani bátor voltam, és az is fontos, hogy az első kérdésre nézve arra fektette a súlyt, hogy a törvényhozásnak való előleges bejelentés elmulasztása nagy mulasztás volt. En részemről reménylem, hogy ezentúl a törvényhozás nem fog beleegyezni, hogy előleges, legalább átalános bejelentés nélkül ily nagy tulkiadások történhessenek ; mert hasonló esetek ismétlődésével az egész parlamentaris ellenőrködés és működés iliusormssá válnék. A mi a második kérdést illeti, csak azt akarom megjegyezni, hogy nem egészen áll az, hogy kár nem háramlott az országra, mert a révjog megváltás post factum történt, mig ha előbb történt volna, semmi esetre sem került vala 16,000 frtba. Nekem is van egy ilyen révem és oly vidéken, a hol talán még nagyobb a közlekedés és mégis mindössze 200—300 frt tiszta jövedelmet hoz; kétségtelen tehát, hogy csak azért követeltetett oly nagy összeg, mert már a hid föl volt épitve. Elnök: Van-e, a ki szót kivan emelni ? Ha nincs, akkor mindenekelőtt föl fognak olvastatni a képviselőháznak ide vonatkozó határozatai. Pallavicini Ede őrgróf, jegyző (olvassa a képviselőház határozatát.) „A képviselőház a nyert felvilágosításból meggyőződött arról, hogy a ministerium azon törekvése, mely azt a hadügyi kormányzattal folytatott tárgyalásoknál vezérelte, az azon idő szerint táplált közóhajtásnak kifolyása volt, s ez a kérdéses telek megvételének szükségét indokolja; tekintve, hogy azon közbejött esélyek, melyek a czélul kitűzött csere létesítését a reá következő évekre meghiúsították, a telek megvétele idejében észszerüleg előreláthatok nem voltak; tekintve végre azt, hogy maga a telekvétel, a szomszédos telkek akkor dívó vételárához viszonyítva kedvezőtlennek nem mondható: a ház a felhozott indokok alapján ezen előirányzat nélküli kiadásra a felmentés megadatja." A letenyei mura-hidra vonatkozó határozat igy szól: „A képviselőház a hid építésére fordított ezen kiadásra a felmentést megadja. Azonban nem hagyja megjegyzés nélkül azon szabálytalan eljárást, mely az első tervezetének készítése alkalmával a kellő szakértelem hiánya miatt elkövettetett. Valamint nem mentheti fel a közmunka- és közlekedési ministert azon mulasztás alól, hogy a hídépítés Útiköltségeit s jelesül a révjog megváltására fordított kiadást a törvényhozásnak annak idejében be nem jelentette." Elnök: A hármas bizottság itt a határozat szövegében a „képviselőház" helyett azt kívánja tétetni „törvényhozás", miután most már az országos határozattá emeltetik. (Helyeslés.) Következik az 1587. számú határozat. Pallavicini Ede őrgróf jegyző: (olvas) „Minthogy a magyar kir. pénzügyminister az 1871. évi XLV. t. ez. alapján felvett 30 millió ezüst forintnyi kölcsön valósításánál az idézett törvényhez képest és az államkincstár érdekének, valamint a kölcsön felvétele idejében létezett viszonyoknak megfelelőleg járt el; minthogy továbbá a kölcsön pénzeinek felhasználása az 1871. évi XLV., illetőleg az 1872. évi VII. és 1873. évi XXI. t. ez. értelmében és az idézett törvényezikk rendeletéhez képest történt: a m. kir. pénzügyminister az idézett törvényezikkek által reá ruházott kötelességeknek megfelelvén, e tekintetben minden további felelőssségtől felmentetik.'' Elnök: A kik e határozatokat most országos határozatokká kívánják emelni, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A mélt. főrendek e határozatokat teljes szövegökben elfogadják. Következik a fizetések, nyugdijak s egyéb illetményekre vezetendő végrehajtás korlátozásáról szóló törvényjavaslat. Vay Béla b jeggyő (olvassa a bizottság jelentését.) Bánny Dezső b. jegyző (olvassa a ministeri indokolást.) Elnök: Van-e valakinek a törvényjavaslat elvei és lényege ellen észrevétele? (Nincs!) Ha nincs, az átalánossághan a részletes vita alapjául elfogadtatott. Vay Béla b. jeggyő (szakaszonként olvassa