Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-130
508 CXXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. nem vétetett: vagy kellő figyelemre nem méltattatott, vagy pedig oly költség, mint mondám, mely a háznak határozatai szerint mellőzendő lett volna, s miután mellette sem a szükség, sem pedig más indok nem siói, határozottan ragaszkodom a magam részéről a bizottság véleményéhez, és ennek következtében azt elfogadásra ajánlom. [Helyeslés.) Elnök: Ha nincs, ki szót kivan emelni, a a niélt. főrendek átalánosságban a részletes vita alapjául elfogadják a törvényjavaslatot. Most pontonként fog a törvényjavaslat felolvastatni. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét, az 1—23. %%-at, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ha nincs a kinek észrevétele volna, méltóztassanak azok, kik a felolvasott törvényjavaslatot mind lényegére, mind részleteire nézve elfogadják, ezt felállásuk által jelezni. (Megtörténik.) A mélt. főrendek a törvényjavaslatot, mind átalánosságban mind részleteiben elfogadják. A határozati javaslat, a melyet a főrendek hármas bizottsága előterjesztett, szerintem nem irányulván kivételesen egy egyes minister ellen, hanem minden alkalommal, midőn túlkíadásokról volt szó, a határozati javaslatban jelzett szempont kiemeltetett a főrendek által; valamint tehát nem kivan kivételesen egy egyes minister ellen irányulni, ugy nincs ok arra, hogy ha túlkiadások történnek, ezen határozat reájok ne alkalmaztassék. (Helyeslés.) Ezen határozat tehát a mélt. főrendek eddigi eljárásához híven, szintén közöltetni fog a ministeriummal. Következik a főrendi ház állandó hármas bizottságának jelentése a polgárosított szerb-bánsági és román-bánsági volt határőrezredek területén fekvő s eddig adómentes erdők, és a románbánsági volt határőrezred területén fekvő, eddig adómentes havasi legelők ideiglenes megadóztatásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a jelentést és a ministeri indokolást. Fölkiállások : A törvényjavaslatot fölolvasottnak veszszük!) Elnök: Ha a törvényjavaslatot felolvasottnak méltóztatnak venni, akkor méltóztassanak nyilatkozni a felett, vájjon átalánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadják-e? (Elfogadjuk f) Ha igen, akkor méltóztassék részletesen olvasni. Pallavicini Ede ó'rgr. jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét és 1 — 6. §§-í, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ha nincs a ki szót kivan emelni, méltóztassanak azok, kik az imént felolvasott törvényjavaslatot mind béltartalmára, mind szerkezetére nézve elfogadják, ezt felállásuk által jelezni. (Megtörténik.) A főrendek e törvényjavaslatot mind béltartalmára, mind szerkezetére nézve elfogadják, s e felől a képviselőházat értesíteni fogják. A holnapi napirendre a ma átküldött három törvényjavaslat tárgyalása tűzetik ki, ugy mint: törvényjavaslat a fővárosi közmunkák tanácsa és az osztrák államvaspálya társaság között a budapesti nagy körút tárgyában kötött egyességről, továbbá az 1876. XLVI. t. ez. több fejezeténél és czimeinél történt túlki adás okról szóló törvényjavaslat és végül a volt magyar keleti vasúttársaság szelvényeinek beváltási határidejének meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat. Egyúttal arra kérem a hármas bizottság tagjait, hogy azon egy-két módosítást illetőleg, mely a szeszadó-törvényjavaslatra nézve velünk közöltetett, méltóztassanak értekezni, hogy a holnapi ülésen e tárgy is felvétethessék. Most még a mai ülés jegyzőkönyvre fog hitelesittetni. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a mai ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Ha a jegyzőkönyv ellen nincs észrevétel, az hitelesíttetik. A holnapi ülést reggeli 11 órára tűzöm ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 15 perczkor.)