Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-129
CXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 497 engedem, hogy ez igen kedvező, sőt sokakra nézve hasznos is az, ha 24 órával előbb érkezik meg a levél azon fontos hírekkel, a melyeket onnan kaphatunk, de hogy ez oly értékes lenne, hogy ezért 120,000 frtot fizessünk, nem látom át, miután ezen összegből egy-egy levélre, a mely fontosabb közleményeket tartalmaz, legalább 100, de bátran mondhatnám 1,000 frt esik, mivel ezen összeköttetések valami nagy forgalmat nem tüntetnek fel. Azonban elfogadom a tételt, hogy ezen kereskedelmi összeköttetés oly fontos, hogy az egy járatot igényel. De mi a végeredmény? Az, hogy mindazon járatoknak, melyeket a mitiisterium előterjesztésében kitüntetett, költségei körülbelül 330,000 frtra rúgnának. Azért mondom „körülbelül" noha biztosan is mondhatnám, hogy miután itt a ministeriutn előterjesztésében a konstantinápoly-várnai járatra 120,000 frt vau felvéve, ennek összes költsége egészen a mi országunk terhére rovatik, holott a méltányoság, az igazság és ugyanazon érdekek szempontjából, melyeket a minisíerium felhozott, ezt meg lehetne osztani a birodalom másik felével. Ha tehát az én felfogásom érvényesülne, akkor, positive mondhatom, hogy ez csak 330,000 frt, a mi még mindig több azon összegnél, melyet ő nagyméltósága számadásai alapján feltüntetett. Feltéve azt, hogy mindezen járatok szükségesek és a kereskedelmi érdekek előmozdítására hasznosak, még ekkor is körülbelül 100,000 frttal több azon Összegnél, a melylyel ezen összeköttetéseket más vállalkozók utján közvetlenül fenntarthatnók. Mutatja ezt a liverpooli összeköttetés, melyet más társulat, de meglehet a Lloyd társulat is előnyösebben fogna megtehetni. Szükséges még felemlítenem,— mert az előttem szólottak által is érintetett,— hogy azon kölcsönökre nézve, melyeket a Lloydtársulat élvez, meghosszabbítás is foglaltatik e szerződésben, a melynek indoka az, hogy az uj járatokra, a melyek a mostani szerződés által kiköttetnek, a társulatnak nagyobb befektetéseket kell eszközölnie, és hogy a társulat tartozásait tiz év alatt részletfizetés utján teljesítheti. Csodálom, hogy ezen tekintetet most a minister ur egészen elhallgatta, mert ha a szerződés indokául szolgál az, hogy — mert ujjarátok indíttatnak, a Lloydnak adott kölcsönök hosszabb idő alatt rovassanak le, FŐEESDI NAPLÓ. II. 167B—T8. akkor midőn ezen járatok megszüntettettek, módosítania kellett volna az előbbi szerződés ezen pontját a ministeriumnak, minthogy ha elesik az indok, elesik a következmény is. Épen ezen elhallgatás következtében megengedem, hogy talán tévesen említtetett azon összeg, a mely felhozatott mint olyan, mely a Lloydtársulattal kötendő szerződés következtében a birodalom két állam fele által fedeztetni fog. Már ha ez a ministerium részéről elfelejtetett, megbocsátható, hogy azok részérő], kik által az előterjesztés megtámadtatik, csak azon számok tüntettetnek fel, melyek az előterjesztésben foglaltatnak, és a melyek a kormány által benyújtott javaslatban nem 2 milliót, hanem 2 millió 200,000 frtot tettek ki. Én azon momentumot nem hiszem elhallgathatónak, hogy mi most pénzügyeink ily szomorú állapotában, midőn a legszükségesebbekre nem találunk filléreket, s ki van tüntetve és mindenki által elismerve, hogy annyi szükséges költséget meg kellett tagadnunk; midőn kereskedelmi és ipari szükségletek emelésére a legcsekélyebb összeg fordittatik budgetünkben egész Európában, mert statistikailag ki lehet mutatni, hogy nincs állam, mely oly kevéssel járulna e czélok előmozdítására, mint épen hazánk, hogy mondom épen ezen szomorú helyzetben a kormány indíttatva érezhesse magát arra, hogy a különben is terhesnek ismert szerződést részéről azért ajánlja, hogy még az eddigi költségen felül körülbelül 900,000 frttal rovassék meg az ország : ezt ha nem is lehet egyenesen a kormány szemére hányni, miután azt a képviselőház maga részéről már elfogadta, de azt hiszem hallgatással mellőzni nem lehetett. És ennek következtében én örvendek, hogy t. barátom ezt a pontot felemlítette, mert ez alkalmat nyújtott nekem arra, hogy erre vonatkozó észrevételeimet megtehessem. Ezek után, minthogy a minister ur által a törvényjavaslat védelmére felhozott indokokra azt hiszem nemcsak egyenkint válaszoltam, de sikerült is azokat érvényteleníteni, kérem a mélt. főrendeket, méltóztassanak a törvényjavaslatot elejteni. Szápáry Géza gr\: Nagyméltóságú elnök ur, mélt. főrendek! Legyen szabad a méltóságos báró urnak felvilágosítására adatokkal szolgálnom. Először is tudtommal nem létezik európai állam, űr