Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-123
440 GXXni. OESZÁGOS ÜLÉS. fogalomra nézve bátor voltam kifejezni, hogy az legalább is nem vitális. Míg ellenkezőleg határozottan merném azt mondani, hogy azon értelmezés, melyet az alsóház annak tulaj donitott, az eddig fennálló tanokkal és tételekkel és a hermeneutica szabályaival tökéletesen megegyezik. Szabad legyen kérnem méltóságtokat, méltóztassanak az alsóház szövegét kegyesen elfogadni. Cziráky János gr.: Ha senkisem kivan szólni, kénytelen vagyok én, minthogy a bizottság javaslatát én ajánlottam, még egy pár szót mondani azokra nézve, a miket ő méltósága itt előterjesztett. Jelesül azt monda, hogy a fennálló szó alatt nem lehet mást érteni, mint a törvényesen fennálló vallásokat. Méltóztassanak kegyesen megbocsátani, de én ezen véleményben nem osztozom. Fennáll jelenleg a nazarenus vallás is, és tudjuk, hogy államellenes czélokat folytat, elannyira, hogy állami közbenjárás vált szükségessé. Én itt nem kívánom a vallási szabadságot korlátozni. Nem bánom, ha az állam meggyőződik arról, hogy valamely vallás nem veszélyes, ezen felekezet fennmaradására azért, hogy a lelkiismereti szabadság korlátozást ne szenvedjen, adja rá a sanctiót, ennek megadása szükséges. Ha tehát Ő méltósága oly nagy súlyt fektet arra, hogy ezen szó megmaradjon, mihez járulni nem tudok, és azt mondja, hogy ezen egy szóért valóban nem kellene megzavarni a két ház közötti egyetértést és hátráltatni ezen nevezetes codex szentesítését: akkor megfordítva is áll ez, s én meg vagyok győződve, hogy a képviselőház nem fog vonakodni a közjogilag elfogadott tételt használni. Ha méltóztatik megegyezni abban, hogy a „fennálló" helyébe „törvényesen fennálló" tétessék, akkor szívesen hozzájárulok az „elismert vallás" kifejezése helyett, mivel én azon — bár elmés indokolás által, melylyel az államtitkár ő méltósága élt, álláspontom helyessége iránti véleményemben nem látom magamat megingatva. Elnök: Indítvány tétetett a bizottság nézete ellenében. A házszabályok alapján mindenekelőtt arra kell szavazni, méltóztatnak-e elfogadni a főispán ő méltósága által tett azon indítványt, hogy a képviselőház által javasolt következő kifejezés: „az államban fennálló" fogadtassék el „az állam által elismert" helyett. A kik a főispán ur ezen indítványát elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a bizottság véleménye mellett van. Nyáry Jenő b. jegyző (olvassa a főrendiház bizottságának jelentését a 192. %-ra vonatkozólag). Elnök: Erre nézve a hármas állandó bizottságnak nem lévén észrevétele, ez elfogadtatik. Nyáry Jenő b. jegyző: (olvassa a 301. %-ra vonatkozólag a képviselőház által tett módosítást és az új szövegezést, mely elfogadtatik). Elnök: A 336. §-ban az iménti határozat nyomán szintén „az állam által elismert" tétetik. Nyáry Jenő b. jegyző (olvassa a 340. %-ra vonatkozó határozatát a képviselőháznak). Cziráky János gr.: A főrendiház a lopási vétséget súlyosabban büntetendőnek találta, a képviselőház azonban túlaránytalannak találta azon fokozatot, melyet a főrendiház elfogadott és e miatt a képviselőház előbbi nézetét fenntartotta, melyet most a főrendiház bizottsága is elfogadásra ajánl. (Elfogadjuk!) Elnök: Tehát a 340. §. az előbbi szerkezetben fogadtatott el. Nyáry Jenő b. jegyző (olvassa a képviselőház jegyzőkönyvi kivonatát a 355. §. tárgyában). Cziráky János gr.: Itt a képviselőház tökéletesen elfogadta azt, a mit a főrendiház a bizottsági javaslat alapján előterjesztett és csak azt mondhatom, hogy itt még sokkal szabatosabban és határozottabban van megállapítva a főrendiház eredeti eszméje, azért elfogadásra ajánlom. (Helyeslés.) Elnök: Ha nincs észrevétel, elfogadtatik. Nyáry Jenő b. jegyző (olvassa a képviselőház jegyzőkönyvi kivonatát a 388. §. tárgyában. Elfogadjuk). Cziráky János gr.: Az elv itt is elfogadtatván, csak irályi szabatositás történt. (Helyeslés). Elnök: Nem lévén észrevétel, elfogadtatik. Nyáry Jenő b. jegyző (olvassa a 399. %-ra vonatkozó képviselőházi határozatot). Elnök: Észrevétel nem lévén, a képviselőház szerkezete elfogadtatik. Nyáry Jenő b. jegyző (olvassa a 404., 405., 401. is 422. %%-ra vonatkozó határo-