Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-122

428 CXXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1868 óta nem történt semmi. A folytonosan fejlődő ipar tökéletesen kinő'tt e keretből. Ma határozottan állithatom a szakértők, maguk az érdekeltek nyilatkozata alapján, hogy sokkal rövidebb idő alatt birnak erjeszteni, mint 48 óra alatt. Mindenki tudja, hogy 20—23 óra alatt, sőt ezen alul is lehet erjeszteni, s alig van gyár, mely 24 órán alul ne lenne képes erjeszteni. Már 1869-ben, pedig azóta 9 év múlt el és minden évben újabb találmányok és a tapasztalat értékesítése folytán haladván az ipar, a krassóés temesmegyei szesziparosok egy memorandumban határozottan kimondották, hogy 24 óra alatt képesek erjeszteni, czefrézni és lefőzni, tehát az egész processust keresztülvinni, és pedig a mi határozottan van constatálva, nemcsak a burgonya-gyárakról, hanem szól a kukoriczagyárakról is. így lévén a dolog, lehetetlen megmaradni az 1868-iki állásponton, mely 48 órát állapított meg s én azon törvényjavaslatban, melyet a képviselőház elé terjesztettem, proponáltam a 24 órára való leszállítást és a répából 5%, a lisztanyagból 6% és a czukorüledékből és ezzel, egy sorba tartozó anyagból 7% szesznyeredék megállapítását. A képviselőház — pénzügyi bizottságának javaslata alapján — e fokokat magasaknak találta és egygyel leszállította. így került az általam répánál 5, a lisztes anyagoknál 6, czukornemünél 7 fokban előterjesztett szesznyeredék a mélt. főrendek elé azon alakban, hogy 4, 5, 6 fok van megállapítva. Én a hármas bizottság javaslatához a magam részéről hozzájárulok, mert egyedül azt ismerem fel helyesnek és alaposnak, a mely míg egyfelől a szesztermelés érdekeit szem elől nem téveszti, másfelől igyekszik a valóságot megközelíteni és oly közbenső terminust talált a javaslatban a kormány által előterjesztett 5, 6, 7 és a képviselőház által "elfogadott 4, 5. 6 fok között, a mely kellő megnyugtatásul szolgál és bátran elfogadható, mert a szeszipart nem károsítja, de másfelől az államkincstárt azon helyzetbe hozza, hogy a valóságnak megfelelőleg állapítva meg a nyeredéket, megkapja azon szeszadót, a melyre szüksége van, s a mely viszonyainknak leginkább megfelel. Hiszen más országokban óriási jövedelmet hoz a kincstárnak a szeszgyártás, mig nálunk aránylag I alig hoz valamit. Nem is említem Angliát, a hol 20 millió fontot, Francziaországot, a hol 200 millió francot és Németországot, melynek ugy gondolom 60 millió markot hoz. Hasonlítva ehhez a mi népességi és termelési viszonyainkat, azon 6 millió frt, melyet a szeszadóból mi kapunk, valóban nem felel meg viszonyainknak. 1867-ben és 1868-ban több volt a kincstár jövedelme a szeszadóból mint ma, és pedig nem azért, mintha most kevesebbet gyártanának, hanem azért, mert a gyártást sokkal gyorsabban képesek eszközölni, de minthogy az átalányozási alap változatlanul maradt, a termelés sokkal nagyobb mennyisége mellett is kevesebb az adó. De azon tekinteteken kívül, — hogy a valóságnak lehetőleg megfelel, bár azt még sem éri el, mert a valóság az, a mit a kormány előterjesztett, t. i. 5, 6, 7 foknyi szesznyeredék 24 óra alatt, de a hármas bizottság javaslata, mely V

s fokkal felemeli azt, a mit a képviselőház határozott, közelebb hozza a valósághoz, — egy más ok is van, miért ezen közvetítő javaslat elfogadását ajáulom a méltóságos főrendeknek, s ez az, hogy ma, mikor majdnem egyedül a nagy szeszgyárak képesek kihasználni azon roppant előnyt, a mely nekik adva van, hogy t. i. 48 óra után fizetik az adót, holott 18—20 óra alatt erjesztenek, ezen túlsúly által adott nyomásnak a gazdasági szeszgyárak nem lesznek képesek ellenállani, s nem lesznek képesek a nagy gyárakkal versenyezni. Azon nagy decadence, a mely a gazdasági szeszgyáraknál mutatkozott, nemcsak azon harcz eredménye, — bár részben annak is — mely a kis és nagy ipar közt mutatkozik, de egyik ok mindenesetre az, hogy azon nagy előnyt, melyet a mi hiányos adóviszonyaink közt a törvény nyújt a nagy szesziparnak, a kis ipar nem képes ugy kihasználni, mint a nagy gyáros, ez képes lévén, mivel olcsóbban termel, mert kétannyit termel, mint a mennyi után az adót fizeti, alacsonyra lenyomni az árakat; a gazdasági szeszgyáros pedig, a ki kevés tőkével, tökéletlen eszközökkel s kevesebb készülettel működik, nem termelhet annyit, mint a nagy gyáros, ki kisebb költséggel termelt szeszét a piaczra dobván, az árakat lenyomja, kiszorítván a gazdasági gyáros versenyét; azon 20 %-os leengedésen kivük mely a gazdasági szeszgyáraknak adatik, a hár-