Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-117

384 CXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. CXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS 1878. február 23-áu MAILÁTH GYÖRGY ELNÖKLETE ALATT. Tárgyai: XIII. Lee pápa szerencsés megválasztatása alkalmából tartandó ünnepélyes istenitiszteletre meghívás. — Bevégeztetik a büntető törvényjavaslat tárgyalása s elfogadtatik a hármas bizottságnak a büntető törvénykönyvre vonatkozó két határozati javaslata. A kormány részéről jelen vannak: Perczel Béla, Wenckheim Béla b. ministerek és Csemegi Károly államtitkár az igazságügyministeriumban. bűntettek és vétségekről" szóló XVIII. fejezeté­nek tárgyalása. Zichy F. Viktor gr. jegyző {olvassa a 218. %-t). Elnök: Miután ezen §-ra különvélemény adatott be, ennélfogva ennek tárgyalása most fel­íüggesztetik. Zichy F. Viktor gr. jegyző' (olvassa a 219—282. %%kat, melyek észrevétel nélkül elfo­gadtatnak. Olvassa a 283. %-t). Schlauch Lörincz szatmári püspök: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főreudek! A következetesség tekintetéből bátor vagyok, a mit már minapi beszédemben voltam szerencsés jelezni, itt ismételten felszólalni. Ezen §. az úgynevezett amerikai párbaj ellen irányul és ebben ezen bűntett a rendes pár­bajjal helyeztetik egy színvonalra. Már akkor voltam bátor jelezni, hogy az amerikai párbajban oly aljas módja van az önkivégzésnek, mely a a törvényhozás részéről erélyesebb intézkedést követel. Következőképen bátor vagyok indítványozni, liogy a második bekezdés utolsóelőtti e szava (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. Az utóbbi ülés jegyzőkönyve fog hitelesités végett felol­vastatni. Zichy Ferraris Viktor gróf jegyző (ol­vassa a február 22-én tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve vaiu A mai ülés jegyzőkönyvét gróf Zichy F. Viktor vezeti, a szólani kívánók neveit jegyzi Kiss Miklós főispán jegyző ur. Van szerencsém mindenekelőtt jelenteni, hogy a kir. vallás- és közoktatási minister ur ő nagyméltósága átirata szerint XIII. Leo pápa ő szentségének szerencsés megválasztása alkal­mából holnap vasárnap, azaz f. hó 24-én d. e. 10 órakor a budavári helyőrségi templomban ün­nepélyes Te Deum fog tartatni, mire a méltósá­gos főrendek tisztelettel meghivatnak. Tudomásul szolgál. Következik a napirend, vagyis a magyar büntető törvénykönyvnek „az ember élete elleni

Next

/
Thumbnails
Contents