Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-44
22 XL1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. Elnök: Ha nincs, ki a módositványt támomogassa, marad a szerkezet. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a 3-dik pontot). Haynald Lajos érsek: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! A hatodik szakasz negyedik pontjához egy módositványt kívánok beadni, mert az e pontban jelzett és kiszabott eljárást sem indokoltnak sem igazságosnak nem, sőt sok tekintetben a tanügyre nézve károsnak látom. Ha a kormány valamennyi községi és állami iskolái már a törvény minden követelményének teljesen megfelelnének, ha a kormány azon állapotban volna, hogy a hol iskolát elközösitett — mert mellesleg mondva, ha a törvény határozata nem is szószerint mondja ki ezt, de száz eset közül kilenczvenkilenezben kétségtelenül ezt eredményezi, — ott azt tüstént teljesen a törvényhez idomíthassa, volna értelme ezen intézkedésnek; de mivel az ellenkezőt tapasztaljuk, mivel maga a közoktatási minister ur vallomása szerint is, mely az országgyűlésnek eléterjesztett jelentéseiben és e törvényjavaslat indokolásában foglaltatik, az állam nem képes mindazon költségeket megtenni, melyek szükségesek arra, hogy valamennyi iskola a nagyszabású 1868-iki culturalis törvény követelményeihez alkalmaztassanak: mivel sok esetben látjuk, hogy a hiányos felekezeti iskolából, mely államivá vagy községivé tétetett, az által még jó iskola nem vált, sőt sokszor még gyarlóbb és hiányosabb lett, hogy tehát az átváltozás nem tekintve a vallás-erkölcsi oktatásnak és nevelésnek az ily iskolában fölmerülő veszélyeit , melyekről most bővebben szólani nem akarok,— nem ugyanazonos az iskolajavitással: én ezéltalaimak látom az egész intézkedést. Sőt azonfölül elkeseritőnek és igazságtalannak is, s épen azért az iskola körüli vallásos buzgólkodás megakasztására, lehűtésére sajnálatosan alkalmasnak. Igazságtalanságával harci lábra állítja az elemi iskolaügy fejlesztésére és felvirágoztatására hivatott főtényezőket. Mit csak nagyon sajnálni tudok, sem helyesnek sem az iskolai ügyre nézve hasznosnak nem tartván azon akár elvi felfogást, akár törvénydiatározatot, mely az elemi oktatás üdvös vezetésére jogosult főtényezőket, az államot és az egyházat mint oly egymás ellen szüntelen gyanakodó és a veszekedésre mindig kész vetélytársakat tünteti fel, a melyek mintegy csupán a gyakorlati élet kényszere által egymás mellé állítva, mintegy fegyveres béke viszonyában, rósz házasságban élve, csak várják, keresik, és ha ajánlkozik, fel is használják az alkalmat, hogy egymást megtéphessék, egymás működését, törekvéseit meghiúsíthassák. Én az egyház szent nemzedékének, a haza legnagyobb kincsének, a nemzet reményének, a gyermekvilágnak oktatására és nevelésére hivatott főtényezőknek a tanügy iránt és egymáshoz való viszonyát máskép fogom fel. En ugy értem azt, hogy bizalommal viseltetve egymás iránt, egymást meg nem tévesztve, sőt egymást támogatva, egymással szent lelkesedésben egyesülve és folytonos áldásos működésben karöltve járjanak el nehéz de magasztos hivatásukban, és ha kell vetélkedésnek lenni közöttök, az ne álljon másból, mint hogy ez is, az is egész buzgalommal és egész önfeláldozással teljesítse nagy kötelességeit, lankadatlanul működjék az őt megillető téren és sikeresen igyekezzék nevelni az isten félelmében, erkölcsiségben, becsületességben, kötelesség-érzetben, a haza iránti hűségben és szeretetben a gyermekvilágot és készítsen igy elő vallásos, jámbor, művelt, kötelességhű és munkás nemzedéket az emberiségnek. De ezt csak akkor lehet elérni, ha mindegyik tiszteletben tartja a másik jogait, épen működési terét; ezt nem fenyegeti, nem rövidíti meg méltatlanul. S e tekintetben hibázik a szóban levő törvényhatározat. Ez harci lábra állítja az egyházzal az államot. Szüntelen hangoztatja a „cmos ego"-t, sőt a „mementó mori"-t hangoztatja az iskolaügyet melegen felkarolt egyházak felett, oly hiányok miatt, melyekben még többnyire szenvednek a nem felekezeti tanodák is, akár állami, akár községi iskolák legyenek azok, és a mely hiányokból, magának a közoktatási minister urnak vallomása szerint még évtizedek fognak elmúlni, míg elemi tanodáink kiemelkedhetnek. Hangoztatja a mementó mórit azon állam, melynek még vannak a törvényhez teljesen nem idomított iskolái, mely belső jogosultsággal nem bir a fenyegetésre és a büntetésre, s ha mégis fenyegetőzik és büntet, csak oda állítja magát, a honnan az egykori földesúr monda jobbágyának:
