Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-113
CXm. ORSZÁGOS ÜLÉS. 299 lentöségében megítélve, az u. n. ahsolut igazság elve. Az örök igazság — a mint méltóztatnak nevezni — és ugyanezt a kifejezést méltóztatott mind ő excellentiája az egri érsek ur, mind a szatmári püspök ur használni, — nem lehet más, mint az absolut igazság, és nem képzelhető a mindentudás és mindenhatóságnak attribútuma nélkül. Ez az Istennek tulajdonsága, nem pedig az embereknek emberi ezélokra, a társas élet fentartására, az emberi intézmények oltalmára adott és ,csak bizonyos korlátolt határok közt megvalósítható igazsága. Ez a törekvése a vallásnak, az erkölcsnek, törekvése a folytonos haladásnak, és igy az államnak is. Hanem a büntető törvénykönyv szerkesztésénél ezen absolut igazság irányul és alapelvül el nem fogadható; mert az emberi ész által határaiban és körvonalaiban át nem tekinthető. {Helyeslés) Az emberiség az absolut igazságnak vélt utmutatása mellett többször megindult; a történet mutat erre példákat. De az eredmények, ha ezeket vizsgáljuk, — nem vonzanak bennünket ezen útnak követésére, a melyen a történelem igen sok keservet jegyzett fel, a melyre tehát magunkat rávezettetni, azt hiszem, ez alkalommal sem fogjuk engedni. Méltóztatott említeni, hogy ezen eollisio a IX. és XIV. fejezetben találja kifejezését. A törvényjavaslat nemcsak azon a helyen, a melyet ő excellentiája felhozni méltóztatott, hanem különösen az illető fejezetnek indokainál megemlékszik azon határról, a mely itt vonatott; és indokolja is ezen határnak megvonását. És indoka csaknem szóról szóra találkozik azzal, a mit Berner, az igen jeles jogtudós után ő excellentiája idézni méltóztatott: a jogrend megzavarása. Igenis, ez képezte a vonalat. A hol a jogrend zavartatik meg, a hol a vallás a maga külnyilvánulásaiban erőszakos megtámadással találkozik, a hol tehát a létező jognak megzavarása kezdődik, ott veszi az államhatalom büntető hatalma is kezdetét és büntetési sanctiója által tiltja a vallás szabad gyakorlatának erőszakos megakadályozását vagy megzavarását, azon princípiumból, a melyet Berner igen helyesen a jogrend megzavarása princípiumának és a büntetés alapelvének mond. Azt hiszem azonban, hogy ő méltósága a szatmári püspök ur azon állításában. hogy a törvényjavaslat csak az egyházban benn védi a szertartást és a szertartásnak az egyházon kívüli megzavarását nem oltalmazza, tévedni méltóztatott; mert a 189. §. azt mondja: „a ki a törvény által nem tiltott vallás szertartását erőszakkal megakadályozza vagy megzavarja"; — tehát tekintet nélkül arra, hogy benn a templomban-e, vagy künn azon kivül sértetik meg, mihelyt a törvény által nem tiltott vallásfelekezet fentartása erőszakkal, — tehát a jogrend megsértésével — megzavartatik, megakadályoztatik : ezen cselekmény büntetendő cselekményt képez, s ezen cselekmény ellen, épen az idézett alapelv kifolyásaként az állam hivatva érzi magát büntető hatalmát gyakorolni. Nem megy a törvényjavaslat odáig, a hol a fórum internum kezdődik, de ott, a hol megállapított és sarktörvények által biztosított jogoknak erőszakos megsértése követtetik el, ott igenis vallásfelekezetek oltalmára kelni kötelességének tartja, ott egész hatályával érvényesiti súlyát a büntető hatalom. Azt hiszem, sikerült ő méltóságának legalább ez aggodalmát eloszlatni. ScMaucli Lörincz püspök: Nem! Csemegi Károly államtitkár: Nem térek át arra, hogy mit lehetne még e fejezet keretébe belevonni, azt hiszem, ő nagyméltóságaik nem fognak késni annak idejében concret javaslataikat előterjeszteni, akkor én is kötelességemnek tartandom nézeteimet tüzetesen előadni. De épen mert ezen szempontok megváltoztatását nem tartom helyesnek, kénytelen volnék felszólalni az általam elfoglalt álláspontnak szükségszerű folyományaképen azon indítvány ellenében, a melyet Radvánszky Antal b. főispán ur ő méltósága netán benyújtani fog. Mihelyt megváltoztattatik a szempont, és az állam befolyása tovább terjesztetik, oda jutunk, hogy delictum specialekat alkotunk, és akkor nem fogjuk elégséges oltalomnak találni az egyházi férfiak által elkövetett visszaélések tekintetében azon intézkedéseket, melyek az állam többi polgáraira nézve a törvényjavaslatban foglaltatnak. Méltóztassanak megjegyezni, hogy nekünk nincs Kanzel-§.-uuk, és a mi álláspontunk nem vezetett arra, hogy Kanzel-§-okat alkossunk, ennélfogva mérsékelten és óvatosan megtarthattuk a határt itt és megtarthattak amott, és ez épen nem a harmóniának 38*