Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-98

242 XCV1II. OESZÁGOS ÜLÉS. dogságát nem egyes törvényekben keresem, hanem abban, hogy minden törvény jó legyen, minden törvény alkotásánál egy bizonyos félelemmel teszek újítást, és azért ezen törvény igénytelen vélemé­nyem szerint káros lévén, azt az átalános tár­gyalás alapjául nem fogadom el. Fentartom egyéb­iránt magamnak — a mivel nehezen fogok élni — hogy a részletekhez hozzászóljak. Perczel Béla igazságügyminister: Mél­tóságos főrendek! Egy észrevételt tartozom tenni gr. Schmidegg ő méltóságának egy megjegyzésére. Ő méltósága t. i. e törvényjavaslatot azon szempontból támadta meg leginkább, hogy a tör­vényhozás által is elfogadott és általa is felette fontosnak tartott elv, hogy t. i. a közigazgatás az igazságszolgáltatástól elvála-ztatott, ezen tör­vény által sértve látszik. Ő méltósága hivatkozott Ausztriára;' én hi­vatkozom egy másik országra, Olaszországra, hivatkozom Európa legtöbb országaira, a hol min­denütt el van különítve a közigazgatás a törvény­kezéstől, de ezen ügyek sehol sem szakbirák, hanem választott közegek által intéztetnek el. A mint emiitettem, Olaszországban ezen ügye­ket mindenütt a község által választott birák intézik el, a mely bírákra nézve a törvény egyéb qualifieaíiót, mint hogy olasz honpolgár és becsü­letes ember legyen, épen semmit sem kíván, még azt sem, hogy írni, olvasni tudjon. A mi pedig Ausztriát illeti, igaz, hogy ott ezen ügyek elintézése szakbirákra, az ottani egyes bírákra van bizva. Azonban méltóztassék figye­lembe venni, hogy Ausztriában közel 900 egyes biró és járásbiró, míg nálunk csak 370 van. Hiszi-e a méltóságos ur, hogy a mi mostani financiális körülményeink között biráinkat meg­felelő számban szaporítani képesek volnánk; és hiszi-e, hogy addig, a mig Magyarországnak igazságügyi budgetje 9 millió és néhány százezer forint, holott Ausztriában a huszonegy milliót meghaladja, hiszi-e, hogy ezen igazságszolgálta­tási apparátus, a mi kétséget nem szenved, hogy az igazságszolgáltatás szempontjából igen helyes, jelenleg nálunk elérhető legyen ? Ha pedig el nem érhető, miután jelenleg senki által, a mél­tóságos ur által sem vonatott kétségbe, hogy ezen eljárás ezen ügyek elintézéséi-e nézve épen a per­lekedő' felek érdekében fenn nem tartható, akkor nem hiszem, hogy a méltóságos ur képes lenne más módot találni, a mely által ezen czél eléretik. Azt méltóztatott mondani, hogy különböző a bizonyítási eljárás az illető közegek között. Tévedésben méltóztatik lenni, mert a járásbiró, esetleg szolgabíró és ingyenes békebiró között a bizonyítási, valamint átalában az eljárás tekinte­tében semmi különbség nincs; különbség van téve a községbiróra nézve, azonban különbség van téve nemcsak a bizonyításra, hanem az egész el­járásra vonatkozólag. Es ennek is megvan a maga igen helyes ratioja; mert azt hiszem, a méltóságos urat nem szükséges felvilágositanom a tekintetben, hogy Magyarországon sajnos, igen nagy a száma azon községeknek, melyek oly bírákkal nem rendelkeznek, kik teljes formasze­rinti pert lejáratni, s annak alapján Ítéletet hozni képesek lennének. Azonban gondoskodott a tör­vényjavaslat e tekintetben correctivumról, a meny­nyiben kimondja, hogy az ilyen községbirák íté­lete a járásbiró elé vihető, ki aztán az ügyet a törvényjavaslatban megállapított eljárás szerint lesz kénytelen elintézni. Én azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy az adoft viszonyok szerint — pedig azt hiszem, mindig az adott viszonyok szerint kell törvényt alkotni — másrészt az imminens szükségnél fogva, mely előttünk áll, egyéb mód, mint az előterjesz­tett, az ország rendelkezésére nem áll. Ennél­fogva ismételten bátor vagyok kérni a méltósá gos főrendeket, hogy a benyújtott törvényjavas­latot méltóztassanak elfogadni. {Helyeslés) Elnök: Ha nincs a ki szót kíván emelni, az átalános vitát befejezettnek jelentem ki. Miután elleninditvány tétetett és támogattatott, mindenek­előtt e felett kell szavazással dönteni. Méltóztas­sanak tehát azok, a kik a szőnyegen lévő tör­vényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgya­lás alapjául el nem fogadják, felállani. (Meg­történik.) A többség a törvényjavaslatot elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Kis Miklós jegyző (olvassa az í—3. §-t). Nyáry Jenő' b. jegyző (olvassa a Uzothdg javaslalát a 3. %-ra nézvi): „A 3. §. bekezdé­sében helyesebb szövegezésben véli kifejezni azt hogy az igazságügyminister egy bizonyos terü­leten ne csak egy, hanem szükség szerint több békebirót nevezhessen ki, — azért ezen szavak

Next

/
Thumbnails
Contents