Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-69
14-6 LXIX. ORSZi nyoztam elő a kiadásokra ezen összegeket. Egyébiránt a kormány évről évre iparkodik a dolgot a mennyire a körülmények megengedik, kisebb dimensióra szorítani és a kiadásokat csökkenteni. {Helyeslés) Elnök: Ha a mélt. főrendeknek további észrevételük nincs, állami lóteuyész intézetekre megszavaztatik 2.313,920 frt. Zichy F. Viktor gr. jegyző' {olvassa a 6~ 16. czímeket). Cziráky János gr.: Csak azt vagyok bátor kérdezni, hogy a budapesti kir. zálogháznál a kiadásképen előirányzott nevezetes összeg mi által van indokolva? Trefort Ágoston mint a földmivelés-, ipar-és kereskedelmi ministerinm vezetője: Ezen tétel csak átmeneti kiadás és megjegyzem, hogy a bevételek is ép oly nagyok. {Helyeslés.) Zichy F.Viktor gr. jegyző' {olvassa a XIX. fejezetet). Elnök: A XIX. fejezett alatt a vallás- és közoktatásügyi ministerium költségvetése 4.030,681 frttal szavaztatik meg. Zichy F. Viktor gr. jegyző {olvassa a XX. fejezetnek 1—7. czímeii). Nyáry Gyula b.: Nagyméltóságú elnök úr, mélt. főrendek! Az igazságügyi ministerium költségvetésének 29-ik lapján Budapesten 4 törvényszéki elnök fizetése van előirányozva. Tudtommal Budapesten csak 3 törvényszék székel t. i. a váltótörvényszék, a pestvárosi és pestvidéki törvényszék, miután a budai törvényszék megszűnt. De továbbá a vidéken 102 törvényszéki elnök fizetése van előirányozva, tudtommal azonban csak 65 törvényszék működik tényleg, a többi reductio alá eseít. Bátor vagyok tehát az igazságügyinmister urat tiszteletteljesen kérni, méltóztassék nekem e tekintetben felvilágosítást adni Perczel Béla igazságügyminister: Nagymélt* elnök ur, mélt. főrendek! Miután az igazságügyministerium ma még nincs azon helyzetben, hogy azon tényleges szükségletet, mely a reductio folytán előállott, részletesen és kellő pontossággal feltüntesse, valamint a múlt évben úgy az idén is felvette a reductio előtti tényleges szükségletet. Azonban csak átalános levonást kért azon megtakarítások nyomán, melyek a reductio következtében előállottak, elfogadtatni és ép e tekintetből kérte azt is iGOS ÜLÉS. hogy ne rovatonkint méltóztassék a kiadásokat megszavazni, hanem az egyes rovatokra nézve a virement-et megadni. Ezen eljárás ugyanaz, mely tavaly követtetett, ugyanazon okok fenforognak a jelen alkalommal is, én azonban azon határozott kijelentést teszem a mélt. főrendek előtt, hogy a költségvetésnek ily módon való előterjesztése mcst utoljára történik. {Helyeslés.) Zichy F. Viktor gr. jegyző {olvassa a 5— 12. czímeket, melyek észrevétel nélkül él fogadtatnak.) Elnök: Az igazságügyministeriumi tárcza részére 9.434,993 frt. megszavaztatik. Zichy F.Viktor gr. jegyző {olvassaa XXI. fejezet 1—7. czímeit). Cziráky János gr.: Nekem itt egy alaki észrevételem van, melynek alapul szolgál az, hogy a mai napirend sorozatába van felvéve a honvédelmi ministerium részére az erdélyi kórházak számára kívántató póthitelről szóló törvényjavaslat s így az összeg tulaj donképen nem 5.992,025 frt, hanem 17,000 frttal több, mely összegnek a költségvetésbe való befoglalása lett volna szükséges s nem tudom, hogy e póthitel, mely nov. 27-ike körül mutatkozott szükségesnek, miután azóta a tárgyalások folytak, miért nem vezettetett be a költségvetésbe s miért képezi külön tanácskozásaink alapját? Szende Béla honvédelmi minister: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Mindenekelőtt a póthiíel természetére bátorkodom a mélt. főrendek figyelmét felhívni. E tétel nem volt a budgetben 1874 óta, mert a képviselőház ennek a költségvetésbe való felvételétől eltiltotta a ministert, mivel a delegatiók által tárgyaltatván, s kérdés támadván a felett, közös-e ezen kiadás, vagy csak Magyarországot terheli-e, ide áttereltetett, s nem is tartozik a honvédelmi budgetbe, a miért is póthitel által kell elintézni. Cziráky János gr.: Engem nem nyugtat meg a fölvilágositás, mert hogy ha stricte nem honvédelmi kiadás is, mégis csak kiadás, és mint ilyet, a budgetben valahova fel kellett volna venni, mert hogy a delegatió működését rég bevégezte, hogy e dolog tárgyaltatott a képviselőházban, nem látom be, hogy egy külön rovatban, külön pont alatt ezt felvenni ide nem lehetett volna, En csak azt kérem, hogy a mennyire lehet, kerültessék ki, hogy ily póthitelek adassa-