Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.

Ülésnapok - 1875-15

62 XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. a maga egyoldalú, — a maga mindenféle emberi akarattól független tényezőktől föltételezett termelési viszonyai közt 1874-től 1876-ig rögtön 19 millió adóemelést elbírhasson, ennek lehet mindenféle subjectiv alapja, de objectiv alapot nem lehet neki tulajdonítani. (Zajos helyeslés.) Különben nem akarok az igen tisztelt pénzügyminister ur irányában a méltányosság legszigorúbb követelményein túlmenni, s hogy erről meggyőződjék ő nagyméltósága és a főrendi ház, eoncedálni fogom, hogy van a bevételi előirányzatban egy tétel, mely nemcsak nem fog a zárszámadásokban az előirányzathoz képest csökkenni, de bizonyára emelkedni fog. Ez azon egy tétel, mely, a mennyire a zárszámadásokban viszszatekinteni alkalmam volt, mindig felülmulta az előirányzatot, és ezen egy tétel az adóvégrehajtást illeti. Az 1873-ik évben adó végrehajtási illeték fejében 208,000 frt volt előirányozva, és befolyt e czímen közel 700,000 frt. í 874-ben ismét előirányoztatott 208,000 frt, és befolyt e czímen 900,000 frt, tehát nevezetes haladás. Én azt hiszem, hogy ezen előirányzati tételt most is bátran emelhetjük. De mit jelent ezen előirányzati tétel? Tudva van azon kulcs, mely szerint az adóbehajtási illetékek kiszámíthatók, és e kulcs alapján meggyőződhetik mindenki, hogy 900,000 frt illeték beszedése azt jelenti, hogy az egyenes adók egész fele csak executio utján volt behajtható. Ez a pénzügyi téren való illustrálása a helyzet azon valóságának, melyet közgazdasági téren feltüntettem. Igaz, hogy a tisztelt pénzügyminister ur jövedelmi előirányzatának háttere, igazolása és némi alapjaként, utal az általa benyújtott adóbehajtási törvényjavaslatra. E törvényjavaslat alapeszméit a pénzügyminister ur azon előzékenységgel, melyet a bizottsági tárgyalások folyamában az ő részéről valamint collegái részéről is mindenkor tapasztaltunk, feltárta, és azon meggyőződés támadt a bizottság minden tagjában, hogy ezen törvényjavaslatban igen üdvös reformeszmék vannak, és hogy annak folytán könnyebben fognak az adók befolyni. Felemlítem a discussio teljes loyalitása kedvéért ezen tényezőt is, mely okoskodásom ellen szól, és a méltóságos főrendek ítéletére kell bíznom, vájjon képzelhető-e oly új adóbehajtási rendszer, mely képes volna igazolni oly mérvíí emelkedést, mely 87 milliónál 19 milliót, tehát körülbelül 25 százalékot tesz; különösen midőn azt tapasztaljuk, mint az adóbehajtás czímen felemlítettem, hogy habár nehezen, de találtak módokat és eszközöket az eddigi kormányok is arra, hogy a tényleg kivetett adók nagy részét behajtsák. Ennyit vagyok bátor a bevételi előirányzatra nézve megjegyezni bírálatom első szempontjából, mely az előttünk fekvő költségvetés realitásának mérlegeléséből áll. Áttérek a második szempontra, t. i. arra, hogy a költségvetés összeségében, és különösen annak azon fejezetében, melyre a kormány a fősúlyt fekteti, melyben a kormány reformeszméi öszpontosulnak, t. i. a bevételek fejezetében feltaláljuk azon eszméket, melyek a mostani szomorú helyzetből bennünket kivinni képesek. Méltóságos főrendek! Talán alig szükséges mondanom, hogy ha azon felfogás áll, melynek eddig kifejezést adni bátor voltam, hogy a bevételi előirányzat annak a mi valóban remélhető, tényleg meg nem felel, már maga ezen körülmény is sötét árnyékot vet a második szempontra, mert mint már előbb bátor voltam mondani és ámbár nagyon banális igazság, itt ismétlendő a javulás | kezdetének alapja, a helyzetnek illusióktól ment felismerése. Ha ezt nem tapasztaljuk a kormány előterjesztésében, már e szempontból is alapos kételyek j szállják meg mindenki lelkét: vájjon azon kormány, mely ezen első feltételnek megfelelni nem tudott, képes leend-e a fejlődésnek további menetében, tevékenységének további stádiumában helyreütni a kiindulási pont téves felfogásának következményeit. De még komolyabbá válik ezen kétely, hogyha a bevételi előirányzatot és különösen azon tételét, a mely mintegy sarkpontja a kormány pénzügyi politikájának, az új jövedelmi pótadót, tüzetesen a pénzügyi és nemzetgazdászati kibontakozáshoz való viszonyában veszem tekintetbe. Ugyanis azok, a miket eddig előadni bátor voltam, a következő eredményhez vezetnek: vagy az én felfogásomnak ad igazat a jövő, — vagy sikerül a kormánynak csakugyan behajtani azon átalános egyenes adótöbblettel együtt azon