Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.
Ülésnapok - 1875-36
XXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 283 ezekre nézve sem kell az, hogy az ily végrendeleteket nj kellékekkel felruházzuk, mert csak azt kell tenni, hogy a hatóságnál, vagy a közjegyzőnél téteményeztessenek le. Az igaz, de ez is bizonyos kellemetlenséggel és némi zaklatással van összekötve. Es ne méltóztassanak számon kivül hagyni, hogy sokan vannak, kik a törvényhozás ujabb intézkedéseivel nem foglalkoznak, azokat szemmel nem tartják és vannak olyanok, kik a magánérdekű törvénynek uj szabályaira nem is figyelnek és így tehát számos végrendelet fog maradni, mely nem fog ezen uj szabályok szerint átalakíttatni, mert az illető nem tudta, hogy egy uj törvény intézkedik erről. Mindezeknél fogva azt hiszem, hogy miután fontos állami érdek, vagy jogi érdek fenn nem forog, melyeknél fogva ezen szabályoknak viszszaható erő tulajdonittassék, mert azt elkerülni soha nem lehet, hogy a birák ily végrendeleteket különféle törvények szerint ne bíráljanak el, mert hiszen, pl. sokan elhaltak, kiknek tehát különféle törvények uralma alatt tett végrendelkezésök van. .r^zek már is bíráskodásnak és perlekedésnek tárgyát képezik, és még évek hosszú során át különféle szabályok szerint lesznek a végrendeletek elbirálandók. így tehát a bírákat azon helyzetbe tenni akarni, hogy minden tekintetben, ugy az alaki, mint az anyagi jog tekintetében egy törvény szerint intézkedjenek, az esak évek múlva lesz lehetséges. En egyébiránt hivatkozom azon érvekre, melyeket Gziráky János tárnokmester ő nagyméltósága felhozott, és én is a mellett vagyok, hogy ezen §. a törvényből kihagyassék. Vécsey József b.: Csak igazolásomul emelek szót, megjegyezvén, hogy ugy mint máskor is tiszteletteljesen meghajolok a jogügyi bizottság alapos véleménye előtt, és meglehet, hogy csak a magam járatlanságát árultam el, midőn más nézetben voltam; de mégis azt jegyzem meg, hogy ha csak ily aggályok forognak főn mint a minők felhozattak, akkor nem lehetne soha törvényt megváltoztatni. Szerintem elegendőleg számba van véve egyes egyének kivételes helyzete vagy késő értesülése, és elég respirium adatik nekik arra, hogy magukat a törvényhez tarthassák. (Felkiáltások: Szavazzunk!) Elnök: Azt tartom, hogy végre is szavazással kell a kérdést eldönteni. Kérem tehát azokat, kik a hármas bizottság véleményétől eltérőleg a képviselőház eredeti szerkezetét fogadják el, méltóztassanak felállani, (Megtörténik.) Ez nem fogadtatván el, a többség elfogadja a bizottság javaslatát. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a bizottság jelentését). „Az imént felhozott indokok miatt a 37. §. új (38. §. régi) a következő szerkezetben ajánltatik elfogadtatni: „37. §. Az ezen törvény hatályba lépte előtt készült örökösödési szerződéseknek, valamint a visszavonhatlanság kölcsönös kikötése mellett létrejött halálesetre szóló ajándékozásoknak alaki kellékei a keletkezésök idejében érvényes jogszabályok szerint itélendők meg." E szerint a 38. §. 37. §-sá lesz. (Olvassa a 39. %-t). Elnök: Ha nincs, a ki szót kivan emelni, méltóztassanak azok, kik az imént felolvasott módosításokkal a törvényjavaslatot ugy átalánosságban, mint részleteiben elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A törvényjavaslat elfogadtatván, alkotmányos tárgyalás végett a képviselőháznak fog megküldetni, kérem, méltóztassanak még a mai ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a mai illés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel (Nincs észrevétel!), a jegyzőkönyv hitelesítve van. Egyéb tárgya az ülésnek nem lévén, azt bezárom. (Ülés vége d. u. 2 óra 45 perczkor.) W> '