Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.

Ülésnapok - 1875-36

268 XXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. „egyike" „és aláírja" szavak közé ezen szavak „mint névaláiró" vétessenek fel. Cziráky János gr.: Részemről a módositványt pártolom, kérem azt elfogadtatni. Zichy P. Viktor gr. jegyző (olvassa a mődositványt). „Módosítás a 6-dik §-hoz, hogy jövőre tudni lehessen, hogy ki volt az aláiró, illetőleg, hogy ki irta alá a végrendelkező nevét, indítványozom, miként az utolsó előtti sorban az „egyik" és .aláírja" szavak közé ezen szavak „mint névaláiró" vétessék fel." Elnök: így tehát az uj szövegezés, hogy hangzanék ? Zichy F. Viktor gr. jegyző: Az uj szöveg a következő lenne: (olvassa.) „Ha a végrendelkező olvasni és írni nem tud vagy más körülmény miatt végrendeletét önkezűleg alá nem írhatja, a tanuknak a végrendelet tartalmát ismerniök kell s e végből szükséges, hogy a tanuk a végrendelkező által használt nyelvet értsék; hogy a végrendelet tartalma a végrendelkező és tanuk együttes jelenlétében, az irni és olvasni tudó tanuk egyike által érthetően felolvastassák, hogy ennek megtörténte után a végrendelkező kijelentse, miként az okirat az ő végrendelkezését tartalmazza, hogy az okiratra a végrendelkező nevét az olvasni és irni tudó tanuk egyike mint névaláiró aláirja, a végrendelkező pedig kézjegyével ellássa, és hogy ezeknek megtörténte magán az okiraton, nem pedig annak boritékán a tanuk által igazoltassák. {Helyeslés.) Elnök: Ha nincsen ellenvetés, elfogadtatik. Zichy F. Viktor gr. jegyző (olvassa a 7-dik §-í, mely észrevétel nélkül elfogadtatik; olvassa a 8-dik %-t). Batthyány Ferencz gr. jegyző (olvassa a bizottságnak a 8. %-ra vonatkozó észrevételét). „A 8. §-ban nagyobb szabatosság végett ezen szavak: „a végrendelkező" és ezen szavak: „legalább egy tanú" közé ezen mondat: „és a midőn ezen törvény értelmében tanúk alkalmazása szükséges" volna közbeszúrandó." Zichy F. Viktor gr. jegyző: Nekem volna egy megjegyzésem, ha méltóztatnék a mődositványt elfogadni, ezen szó után „végrendelkező" jön az uj mondat, „és a mennyiben uj tanuk" stb. Itt ezen szó után „alkalmazása'^is" lenne beszúrandó. Perczel Béla igazságügy mi nister: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Azon módosítást, melyet a jogügyi bizottság javaslatba hoz, indokolják a törvényjavaslatnak későbbi szakaszai. Később t. i. előfordul a törvénynek oly intézkedése, hol az mondatik, hogy holograph testamentumok, melyek rendszerint két tanú által kell, hogy aláírva legyenek, hogy érvényességgel bírjanak, bizonyos esetben tanúk nélkül is érvényesek pl. közveszedelem, kórvész, háború esetében sat. Azután van egy §-a a törvénynek, a hol az mondatik, hogy ha közjegyzőnél, nyilvánosan tétetik le a testamentum vagy, hogy ha szülék gyermekek közt intézkednek és holograph testamentumot tesznek, ily esetben tanúk hozzájárulásá'Tszükséges, e szakaszban az mondatik, hogy ha a több ivre terjedő testamentum ivei öszszefiizetnek, azok nem csak a végrendelkez^nek, hanem legalább esry tanúnak pecsétjével megerősítendők, és összefüzendők. Ezen rendelkezés azon esetekben, melyeket felemlíteni bátor voltam, alkalmazható nem volna, miután ott egyetlen tanú sem szükségeltetik, azért igen helyeslem a jogügyi bizottság javaslatát, mely szerint a 8. §. vége akként egészíttessék ki, hogy „a zsinór két vége a végrendelkező és a midőn ezen törvény értelmében tanuk alkalma :ása szükséges, legalább egy tanú által pecséttel megerősítendő," Vécsey József 1). Miután már ezen §. stylaris módosítás alá vétetett, én is bátor vagyok egy rövid megjegyzést tenni; azt t. i,, hogy okiratokban igy szokták volt mondani, hogy „szokásos pecsétjével." Ennek ugyan mai nap nincs jelentősége, de miután mindenki bizonyos pecséttel szokott élni, azt hiszem, czélszerö volna e kifejezést a szakaszba fölvenni. Cziráky János gr. : Méltóztassék megbocsátani, de a régi törvények szerint sem volt szükséges, hogy szokásos pecséttel láttassék el az okirat. A pecsét mindig accessoriumnak tekintetett igen sok alkalommal s különösen a köznép közt alig volt több pecsét, hanem mindig egyet szoktak használni s azt némelykor pénzzel is helyettesitették. A pecsét minősége soha sem te intetett a dolog érvényességére főkelléknek s azért, miután csak nehezen volna