Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.

Ülésnapok - 1875-6

18 VI. ORSZÁGOS ÜLÉS. megállapodás határozza meg. Ennélfogva ugy­hiszeiü, hogy csak törvényes kötelesség teljesí­téséről lehet szó, és azt hiszem, hogy holnapra a méltóságos főrendek tisztában lesznek magokkal a megválasztandók névsora iránt, a miért is kér­ném, hogy holnapra a választó ezédulákkal el­látva méltóztassanak megjelenni. [Helyeslés.) Következik a napirend tárgya, vagyis a leg­magasabb királyi trónbeszédre adandó válaszfel­irat tárgyalása. Méltóztassék a válaszfelirati ja­vaslatot felolvasni. Zichy F, Viktor gr. jegyző (olvassa a válaszfelirati javaslatot). Elnök: Van-e a kinek az imént felolvasott válaszfelirati javaslatban foglalt eszmék és elvek ellen átalánosságban észrevétele lenne? Szögyény -Marich László kir. főkama­rásmester: Nagymélt. elnök, méltóságos főren­dek! A főrendiháznak válaszfeliratai az 1865-ki­nek kivételével, — mely az akkori összes po­litikai helyzetet feltüntetve, az alkotmányosság­nak és törvényességnek visszaállítását a lehető legerősebb érvekkel támogatva sürgette, — kü­lönben többnyire kisebb-nagyobb mérvű visz­hangjai voltak a legfelsőbb trónbeszédnek. Ez utat igyekezett követni a válaszfelírat­nak elkészítésével megbízott főrendi házi bizott­ság ez alkalommal is; és merem állítani, hogy az ezelőtti válaszfeliratok és a mostam között kül- és belterjedelemre nézve nem nagy különb­ség van. Ugyanis a kir. trónbeszéd bevezetésében utalván azon nagy fontosságú feladatokra, melyek az országgyűlésen megoldásra várnak, további szövegében csak annak legfontosabb mozzana­tait hangsúlyozza s különösen az államháztartás megbomlott egyensúlyának helyreállítását emeli ki. A válaszfelirati javaslat pedig ezeket összefog­lalva és tömörítve említvén meg, a főrendek ezen czélra való közreműködésének legteljesebb kész­ségét átalánosságban fejezi ki; csupán egy tárgyra nézve, mely ezen főrendi házat közelebbről és közvetlenül illeti, jelezvén néhány szóval azon irányzatot, melyben ezen kérdés megoldása kí­vánatosnak látszik. Mik és melyek legyenek azon feladatok, me­lyek ezen országgyűlésen mulhatlanul megoldan­dók : tudja és érzi ez országban mindenki; de ezen megoldásnak iegiidvösebb, sőt absolut leg­jobb irányzatát és módozatát már most határo­zottan jelölni, időelőtti lenne. Érzi és tudja, mélt. főrendek, az egész országban mindenki, hogy ezen országgyűlésnek múlhatatlanul megoldandó feladata: a kezdet jóhiszemű tévedéseink helyreho­zása, túlságos reményeink s várakozásaink mérsék­lése, hibás számításainknak a rideg való mértékére való leszállítása, elsietett új alkotásainknak a tényleges szükség és szerény tehetségünk kor­látai közé szorítása, s mindezekkel párhuzamo­san s ezeknek végeredményeként, az államház­tartás megbomlott egyensúlyának — a nemzet anyagi erőinek nagyobb megfeszítésével is — eszközlendő tartós és maradandó helyreállítása; a nélkül, hogy a józan szabadság és közműve­lődés terén, valamint állami intézményeink tökéle­tesítése körül szerzett becses vívmányaink kocz­káztattassanak; a nélkül, hogy kezdetleges állapo­tokra visszatérve, vagy tarthatatlanokon és magukat túlélteken megmaradva, az európai culturállamok sorában kivívott tisztes állásunk veszélyeztettes­sék, és a nélkül, hogy magunk okozta házi ba­jaink feletti jajveszékeléssel és közállapotainknak, — sőt bármily merésznek látszassék, bátran el merem mondani, — nagy részben hiröknél jobb közállapotainknak messze elhangzó folytonos ócsárlásával, és zsenge intézményeink részint természetszerű, részint átmeneti, esetleges és helyi gyarlóságaiknak a valónál sötétebb színekkel festésével bent a hazában a kibontakozás iránti hit és bizodalom megingattassék, annak határain túl pedig nagyításokra, s itt-ott talán kárörömre is okot szolgáltatva, ezzel erkölcsi, anyagi és politikai hitelünk aláásattassék. (Élénk helyeslés.) — Szóval összes közügyeinknek, — melyek között a monarchia két állama közt kötött egyez­mények feletti új tárgyalások kiváló helyet fog­nak elfoglalni, — végleges aként rendezése, hogy Magyarország állami hajója elvégre a leül­és belveszélyek ellen biztosított államiság kikö­tőjében horgonyt vetve, az ország anyagi és szellemi jólétének felvirágoztatását és hazai in­tézményeink fokozatos fejlesztésének áldásos munkáját békében és nyugalomban folytathassuk és a magyar nemzet a keresztény civilisatió ter­jesztésének művében nyert európai küldetését sikerrel teljesíthesse. (Élénk tetszés.)

Next

/
Thumbnails
Contents