Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.

Ülésnapok - 1875-16

XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 115 Vay Béla b. jegyző' (olvassa a költségvetés XVIII— XIX. fejezeteit, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak, olvassa a XX. fejezetet). Cziráky János gr.: Nekem a honvédelmi ministerium költségvetésére vonatkozólag volna kérdésem, ha itt volna a honvédelmi minister (Felkiáltások: Beteg, de itt van az államtitkár!) Én átalában sem a honvédelmi ministerium szük­ségletét, sem a honvédsereg alkatrészeit nem akarom érinteni, hanem eltekintve az átalános tárgyalás alkalmával mondottakról és mindazoktól, a mik más szempontok vitatását idézhetnék fel, átalánosságban akarok valamit constatálni, a mi a honvédelem köréhez tartozik és a minek foga­natosítása az országban nagy kárt okoz. Ez az úgynevezett lóállitási és összeirási rendszer. Én egyátalán nem akarom azt kívánni, hogy összeírások ~ ne eszközöltessenek, ámbár mond­hatnám, hogy ily módon való összeírás eszköz­lése csak háború esetére volt a honvédelmi mi­nister úr által a régibb törvények megalkotása alkalmával kilátásba helyezve. Én megengedem, hogy ezen eljárás és a lovaknak szorosabb számbavétele és összeírása kivételesen most is eszközöltessék, majdnem oly módon, a mint az háború esetén szokott történni, de a mi az eljárást illeti, méltóztassék megen­gedni, hogy én ezt bámulatosnak találom, mind fogalmazásában, mind pedig nézetében. Az, hogy egy napon, eleinte pláne egy helyen is, később pedig több kerületben összpontosították az ország összes lóerejét, ez roppant nehézségeket idézett elő, szörnyű sok bajt okozott és számításba véve az illető adófizetőknek legalább egy millióra rugó költséget okozott. Ettől pedig igen könnyen meg lehetett volna kímélni az országot, ha a bizottságok helyről-helyre vagy legalább a fő­helyekre menve eszközölnék az összeírást. Mél­tóztassék felvenni, hogy ily alkalommal minden ló távol van, ha már időközben a helységben tüz támad, vagy akármi baj történik, nincs erő, mely segíthetne. Még arról sem történt provisio és csakis Nógrádmegye főispánjának eljárását kell dicsérettel felemlítenem, ki intézkedéseivel e bajon is segített. Ez oly eljárás, mely magának az országnak átalános kárt okoz és szükségtelen is volt. Úgy történt, hogy nem hogy Mahomed ment volna a hegyhez, hanem azt óhajtják, hogy a hegy menjen Mahomedhez. Ez volt az egész eljárás. Kérem hogy a jövőre nézve semmi esetre se járjanak el ily módon; bár én nem a czél, nem a szándék ellen kívántam felszólalni. Wenkeheim Béla b. ő Felsége sze­mélye köriili minister: Igen is adott alkalmat panaszra ez eljárás, de ez csak próbakép történt. Egyébiránt ennek nem csupán a kormány az oka, mert felszólittattak a törvényhatóságok, hogy ők adjanak tervet, hogy mely helyen és hol con­centráltassanak a lovak ? Ha jelentetett, hogy baj lesz, az utolsó perczben is elrendelte a kor­mány, hogy a comissió oda menjen, a hová az illetők kívánták. A jövőre nézve nem fognak történni ily próba állitások, és ha történnének, a kormány a törvényhatóságok kívánságaira figye­lemmel lesz. Vay Béla b. jegyző (Olvassa a költségvetés XX. fejezetétől a rendes hevételek V. fejezetéig, mely rész észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvassa az V. fejezet 1—16. czímeit, melyek elfogadtatnak­f azután olvassa a 11. czímet: szeszadó). Sztáray Antal gr. A szeszadóra vonat­kozólag, ' miután Magyarország kiváltképen a nyers termelésre, van szorítva, és mint mél­tóztatnak tudni, a szeszfőzés nagy agricultu­ralis momentum, kiváltképen hazánk felső vi­dékén, és a mint tudva van, ez adónem igen nyomasztó — akarok felszólalni. Nem mon­dom, hogy e mellett a szeszgyárak épen nem existálhatnának; de méltóztassanak felvenni, hogy azon szeszgyárak, melyek subsistálhatnak, a til­tott többletekből tartják fenn magukat. Már most a szesztermelésen kivül e gyáraknak azon elő­nyük van, hogy a marhahizlalással trágya ké­szíttetik és ez a mezőgazdaságnak javára válik. A szeszadó tárgyában jelenleg úgy állunk, hogy külföldről hozzák be hozzánk a szeszt és azon az áron itt olcsóbban képesek eladni, mint mi producálni. Nézetem és meggyőződésem is az, hogy ha a szeszadó egy bizonyos fokig, melyet praecisirozni most nem vagyok képes, leszállit­tatnék, épen azon eredményre jutnánk, mint Angliában és monarchiánkban is a postabélyeg leszállításával. Ily eljárás mellett a szeszgyárak számát egy-két év alatt meg lehetne kétszerezni, sőt meg lehetne négyszerezni és ez az államnak

Next

/
Thumbnails
Contents