Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-117

CXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 45 Vay Miklós báró koronaőr: Ha nincs a ki e törvényjavaslat ellen kivan szólani, akkor tulajdonképen felesleges az én felszólalásom, mert én Hontmegye főispánja ő méltóságának véleményét pártolom, és ha szólok, csupán csak azért teszem azt, mert azokat, miket ő méltósága méltóztatott mondani, oly szempontból kiindulva mondotta, a mely a dolog első tárgyalása alkalmával mellőztetett. Akkor ugyanis a fősúly a jogügyi bizottság jelentése szerint arra helyeztetetett, hogy e törvényjavaslat kizárólag csak a képviselőház tárgyaira nyerhet alkalmazást; és miután ez állíttatott fel, egyszersmind elvül az mondatott ki, hogy a bizottság az eszmének csak lényegtelen változtatását, és a törvény túlszigoru határozatainak enyhébb alakba öntését tűzi maga elé. Én akkor ezen alapon állottam, és abból indultam ki. Ebből azt következtettem: hogy ha áll az, hogy a képviselőházat közelebbről érdekli e törvényjavaslat, mint bennünket, akkor a lehető legnagyobb discretióval és méltányossággal kell e törvényjavaslatra nézve véleményünket nyilvánítani. A tárgyalások azt bizonyították, hogy csakugyan ekként is jártunk el. Nem sok az a változtatás a mit tettünk, s az is egynek kivételével mind elfogadtatott a képviselőház által, a mit csak méltánylattal lehet tudomásul vennünk. Azt hiszem, hogy ha abban az egyben, a miben a két ház még eltér egymástól, valami elv rejlenek, akkor határozottan az előbbi vélemény mellett kellene megmaradni; de itt semmi elvi kérdés nincsen, hanem itt csak arról van szó, a mit már előttem szólott Majthényi b. méltóztatott felhozni, s a mit én ismételve fejtegetni nem akarok, — sem azt nem akarom vitatni, melyik szerkezet jobb, melyik rosszabb; hanem az én véleményem szerint, nem olyan a mi szerkezetünk, a melyhez tovább is ragaszkodnunk kellene. En is azt mondom: van a főrendeknek, és lesz elég alkalmuk a maguk szigorúságát és szilárd akaratukat, ragaszkodásukban ahoz, a mit jónak tartanak, kimutatni, de a fenforgó eset nem olyan. A mi pedig előttem a föindok, ez az, hogy ha nem szavazzuk meg a törvényjavaslatot ma, akkor meghiúsul, s nem lesz belőle törvény. Ennek ódiumát pedig ily esetben ki akarná magára vonni? Én meg vagyok győződve, hogy a méltóságos főrendek sokkal méltányosabbak, sem hogy ezt tenni akarnák. De tovább megyek, sok ember azt mondhatná, s lehetett is hallani már többektől, hogy annál jobb, ha nem lesz belőle törvény. Erre én megint a t. előttem szólott főispán úrral csak azt felelhetem: hogy megakadályoztatni a törvény létrejöttét, akkor lett volna idején, mikor ide legelőször átjött, mikor azon áramlat megindult, melynek következtében ezen törvényjavaslat szőnyegre került. Ha akkor akadályoztuk volna meg, talán helyén lett volna; de most nem látszanék ez másnak, mint ürügynek, mellékúton megakadályozni azt, a mit nem tudtunk, homlokegyenest nekimenve a dolognak, meggátolni. Én tökéletesen pártolom Hontmegye főispánjának véleményét. (Helyeslés.) Keglevich Béla gr.: Én nem szóltam volna éhez a tárgyhoz, hogy ha épen előttem szólott b. Vay Miklós ő nagyméltósága nem hozta volna fel azt, hogy egyike azon főszempontoknak, melyek miatt ő a jogügyi bizottság szerkezetétől eltekintve, a képviselőház szerkezetét ajánlja elfogadásra, az, hogy attól lehet tartani, hogy már különben ebből talán törvény sem lesz, s magunkra vesszük az ódiumot, azért, hogy ezt megakadályozzuk. Ez a szó arra késztet, hogy egynehány rövid szót szóljak ezen tárgyhoz. En részemről már az első tárgyalás alkalmával bátor voltam kijelenteni, hogy ezen incompatibilitási törvény megalkotásában csak egy momentumot helyeselhetek, s ez az volt, hogy én azt úgy tekintettem, mint a közvélemény hangját, melynek ideje volt már, hogy megérkezzék, hogy hallassák és mintegy a jobb érzület tiltakozásának tekintettem az ellen, a mi évek hosszú során át elharapódzott úgy a kormányzottak, mint a kormány, mind pedig a képviselőház körében. Tudjuk, hogy volt időszak, mikor igen sok ember óhajtott képviselő lenni, csak azért, mert azt hitte, hogy az által oly befolyásos körbe jut, a hol ha egyéb nem, legalább egy verwaltungsratbi állás, egy-egy praesenzmark, vagy legalább egy vasúti ingyenjegy szerezhető meg. Ez oly átaíánossá vált, hogy ez ellen a visszahatásnak természetesen be kellett következnie, s a köznyomás, a jobb, a magasabb