Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-160

CLX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 385 illetőleg államjogi szemponttól, mely ellene szól és a melyre visszatérni fogok, én a felhatalmazás útját gyakorlati tekintetből sem tartom hasznosnak, sőt károsnak azon egyszerű okból, mert felfogásom szerint, és ebben kétségkívül osztozni fog a főrendi ház minden tagja, nemcsak alkudozásnak van itt helye az illető vasúti vállalkozókkal a kártalanítási vagy befektetési összegre nézve, hanem fenn kell maradnia a követelések alaposságára nézve a törvényhozás elhatározásának. A törvényhozás a tényálladéknak és a hiteles adatoknak szigorú megbírál ása után elrendelni vagy megtagadni fogja a követeléseket. Holott a meghatalmazásban, mely e szigorú bírálat nélkül adatik meg a kormánynak, bármi clausulákkal legyen is ellátva, már benfoglaltatik a követelések jogosultságának némi elismerése. Ez áll különösen a jelen esetre, midőn a kormány első javaslatától eltérőleg, mely szerint a felhatalmazás kiterjesztendő lett volna valamennyi vasútra, mely államköltségen épült, vagy pedig biztosíték engedélyezésével, — midőn mondom, eltérőleg ettől, öt vasútra lett szorítva a felhatalmazás, a mi bizonyosan alapos ok nélkül nem történt: ezekre nézve nem lehet kétség, hogy a felhatalmazásban, a jogosultság elismerése benfoglaltatik. Előre látható, hogy a vállalkozók, a felhatalmazásból rajok háramló előnyt fel fogják használni és igy szerintem kézzel fogható a felhatalmazásnak káros volta. Ehhez járul, mélt. főrendek, hogy ennek a rendkívüli útnak elfogadását, mely által ezen nagyfontosságú és nagy felelősséggel járó ügy a törvényhozás köréből elvonatik, semmi sem ajánlja. Nem ajánlja azt annak elkerülhetetlen volta, mert nem lehet állítani s nem is állíttatik, hogy a kormány nem lett volna képes a maga idejében a legsürgősebb eseteket elhatározás végett a törvényhozás elé terjeszteni. Sőt a kormány indokolásából látható, hogy ezen kérdésekben már az utóbbi kormány alatt folytak tárgyalások s hogy már kiegyenlítések a törvényhozás jóváhagyása reményében történtek is. A közlekedési minister ur előadása szerint pedig a legsürgetőbb esetek már teljesen megérettek a kiegyenlítésre. Nem úgy méltóztatott nyilatkozni előttünk a t. minister ur, mintha lehetetlen volna ezen tárgyak előterjesztése, hanem úgy méltóztatott nyilatkozni, hogy a kormány sokkal kedvezőbb eredménynyel fogja azt végezhetni, mint végezte volna a törvényhozás. Azt méltóztatott mondani, hogy kisebb összeggel fognak kielégittethetni a vállalkozók, mert a kormány rövidebb idő alatt képes az ügyet elintézni; azt méltóztatott mondani, hogy a törvényhozás a méltányosság igényeire is szokott figyelemmel lenni; holott a kormány ezen felhatalmazás alapján tisztán csak az igazság ügyét fogja szem előtt tartani. Ezek nem azt bizonyítják, hogy lehetetlen lett volna e kérdést a törvényhozás elé terjeszteni, hanem azt, hogy a minisíerium azon véleményben van, hogy ezélszerübben, kedvezőbben tudja elintézni. Ha ez áll most ezen öt vasútra nézve, akkor állni fog a jövőre a többi vasutakra nézve is. De ezenkívül azon kifejezés, a melylyel a magas kormány indokolásában él, hogy t. i. ezen függő ügyek mibenléte, természete és kiterjedése iránt magának a legalaposabb meggyőződést szerezte: kizárja azon feltevést, hogy nem állhatott volna elő kész javaslattal. Mindezeknélfogva a rendkívüli útnak elkerülhetlen volta bebizonyítva nem lett. De őszintén mondva, nem ajánlja ezen rendkívüli ut elfogadását azon ingadozás sem, mely szerintem a kormánynak ez ügyre vonatkozó lépéseit jellemzi. Tudva van, hogy a kormánynak eredeti javaslata szerint a felhatalmazás, mint emlitérn, valamennyi vasútra lett volna kiterjesztendő, a mely az állam költségén épült, vagy biztosíték mellett engedélyeztetett. Tudva van, hogy körülbelül 80 — 90 milliónyi összegre ment fel az, a mibe került volna a kiegyenlítés, e helyett aztán íeszáilitatott a felhatalmazás substratuma öt vasútra, a minek következtében a szükséges összeg is tetemesen megapadhatott, anélkül azonban, hogy ennek mennyiségéért valaki kezeskedhetnék. Kérdem tehát, vájjon azon tapasztalások nyomán, a melyek a múltban történtek, a kormány, mely előbb óriási tervvel lépett fel, s mely annak annyira lett leszállításába is beleegyezik, elég biztosítékot nyújt-e arra, hogy a törvényhozás, — ha ez átalában hivatásával és az alkotmányos elvekkel megférne, saját hatáskörét és felelősségét a kormányra ruházza át; — vájjon, mondom, elég biztosítékot f'ŐKEKDI NAFI.Ó 1872/75. III. Ili