Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-153

GLIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 279 Ezen törvényjavaslatnak másik oldala is van, és ez a nyugdíjazás kérdése. Én megvallom, hogy midőn a jelen kormány helyét elfoglalta, azt vártam , hogy kormányzását megtakarításokkal kezdi meg. E helyett az iskolamesterek nyugdíjaztatásáról szóló törvényt alkottatta meg, és most meg a még alig három évig szolgáló birói személyzetnek nyugdijaztását kéri. Méltóságos főrendek! Ezen nyugdíjazásról szóló törvény is, mint méltóztatnak emlékezni, mikor annak tárgyalása a képviselőházban előfordult, ott a legnagyobb megtámadtatásoknak volt kitéve. Felhozták ott, hogy az előbbeni systema alatt 20—30 évig szolgáló tisztviselők alig nyugdíjaztattak, most még 2—3 évi hivataloskodás után némelyekre, a kik a további szolgálatra képteleneknek jelentetnek ki, a nyugdíjazás is kitérj esztetik. Milyen anomália ez! Méltóztassanak viszszaemlékezni a Bach-korszakbeli elnyomatás idejére, midőn a kormány magyar egyéneket csak ugy nyerhetett meg, hogy biztosíttattak a felől, hogyha főnököknek neveztetnek ki, számukra a nyugdíj bizonyos. Nem akarom én a mostani kormány eljárását a Bach-korszakéval összehasonlítani, csak azt jegyzem meg, hogyha az ezen törvényjavaslatban lefektetett elv elfogadtatik, t. i. hogy a ministerium nyugdijazhasson oly egyéneket, a kik a hazának még alig tettek hasznot, ezzel mára jövendőbeli kormány annak idejében visszaélhet. Én tehát, méltóságos főrendek, abban a nézetben vagyok, hogy a méltóságos főrendek utasítsák vissza ezen törvényjavaslatot és kérjék meg a kormányt, hogy annak idejében, midőn majd tökéletes tudomást fog szerezni magának, hogy miképen kell a reductiót keresztül vinni, tegyen előterjesztést és ezen előterjesztés alapján azon gyanú mellőzése végett, mintha a birói függetlenséget meg akarná támadni, bizassék ezen intézkedés kivitele a birói karból alakítandó választmányra. Tomcsányi József békési főispán: Nagyméltóságú elnök ur, mélt. főrendek! 0 nagyméltósága az országbíró ur szokott ékesszólással előadott tartalomdús beszédének lényegét abban látom öszpontositva, hogy a bírósági szervezés talán nem a kellő egymásutánnak megtartásával történt. Én ebben tökéletesen egyetértek vele, mert az első szervezés alkalmával megállapittatott a törvényszékek száma, és az ehhez szükséges egyének kineveztettek a nélkül, hogy előlegesen egy oly codexről gondoskodtunk volna, mely az ő exciája által előterjesztett 3 epochabeli polgári törvényeket össze bírta volna egyeztetni, s ez által tulajdonképen szabatosan eléje adni a bírónak a maga teendőit. Nem szenved kétséget, mint ezt ő excellentiája igen ékesen előadta, hogy ebből a háromféle irányú törvényből compilált eljárás szerint, sokkal több egyénre van szükség, mint a mennyire szükség lett volna akkor, ha a törvényhozás meghozta volna a codexet. Ez nem történt meg. Most hasonlóképen egy reductió előtt állunk, a mely kétségkívül, bármit mondjanak is, szükséges. Hogy La a közigazgatás többi ágában is történt reductió, úgy takarékosság szempontjából az igazságszolgáltatásnál is történjék. En sem reményiek valami nagy összeget e megtakarításból, de mégis valami haszon van benne. A törvényjavaslat szerint az idén 20, és azután még 44 törvényszék lenne reducálandó, a nélkül ismét, hogy a perrendtartás, a mely ezen törvényszékek leszállítását leginkább igazolná, javíttatnék. Ez kétségkívül, nézetem szerint, nem azon logikai egymásután, a mit én is óhajtanék. De másfelöl meg kell vallanom, hogy a reductió annyira sürgős, annyira az ajtón kopogtat, s a perrendtartás módosítását pedig — ha csak nem akarunk megint oly perrendtartást, mely csak nagyban némely szükségnek felel meg, de egészben nem, — a jelen országgyűlésen keresztül vinni nincs idő és sok nehézségbe ütközik. De most azon kényszerhelyzetben vagyunk, hogy ha már az első szervezés alkalmával elkövetett hibákat felismertük, azt ismét elodázni nem volna helyes a törvényhozás részéről. Tehát hozzá kell fogni ott, a hol lehet, s igy a törvényszékek reductiója, azt gondolom, elvileg alig lehet ellenkezés tárgya. Hogy ezen reductió az 1871. törvényczikkbe, a melyben az áthelyezésekkel s nyugdíjazásokkal való visszaélések meggátlása végett, a birói függetlenség biztosítva van, némileg beleütközik, azt tagadni nem lehet. De nem lehet tagadni annak szükségét sem, hogy