Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.

Ülésnapok - 1872-70

84 LXX. ORSZÁGOS ÉLÉS. kiknek én hazafisága és közjóra való törekvésök előtt tisztelettel meghajlok, de a kiknek e részbeni működését mindenkor sajnosnak és illetéktelen beavatkozásnak tekintem , és ez volt az egyik fő szempont, mely engem e részben vezényel és mely engem arra bírt, hogy én e részben sajnálatomat határozottan kijelentsem. Azt tartom átalában, hogy az orvoslásnak a további időre való elnapolása igen veszedelmes és a mint a királyi főaszíalnokmester ur a diagnosisról szólva jelezte, és helyesen mondta: e diagnosis fölismerése a legsürgősb feladat a baj orvosolhatása végett. En is megvallom, hogy e diagnosisban találom a nehézségei. Meglehet, méltóságos főrendek, hogy kissé borús színben látom az ügyeket, ele véralkatomnál fogva, mely nem sanguinicus, azt látom, hogy a baj súlyos. Én az állami bajt „veszedelmes láz"-nakfebrispernitiosának tartom, a melyből a kigyógyulás csak nagy ritkán sikerül. Ily bajt, mélt. főrendek eamomilla theával, langyos limonádéval orvosolni nem lehet, (Derültség) hanem itt gyökeres orvosszert kell alkalmaznunk; mert én, méltóztassanak a mélt. főrendek kegyesen megengedni, ha azon megszorításokat tekintem, melyekkel jelenleg három és fél millió levonása által igyekezünk segíteni a bajon, nem tagadom ugyan, hogy „in magnis et voluisse sat est"; de én azt csak camomillának és langyos limonádénak tekintem, ha már orvosszer alkalmazásáról van szó. Ez tehát mélt. főrendek az, a mi engem egyátalában meg nem nyugtat, mely azt hozza maga után, hogy én ezen államköltségvetésnek elfogadása által fájdalmasan csak tovább odázva látom a valódi orvoslás lehetőségét, módját és valódi létesülését. Ezeket tehát magára % dolog főérdemére itt előrebocsátva, méltóztassanak már most a mélt. főrendek nekem megengedni, hogy részemről hogyan contemplálom ez ügyet. (Halljuk!) Igen röviden fogok nyilatkozni, de ezt tenni kénytelen vagyok, mert egy részről lehet könynelmű Ítéletet mondani, de határozott véleményt mondani nem, másrészről mikor az államkölcsönt megszavaztuk, én ahhoz készséggel hozzájárultam, mert elkerülhetlen orvosszert láttam benne, de egyszersmind kijelentettem, hogy az államháztartás tárgyalása alkalmával némelyeket érinteni fogok. Valamint akkor, ügy most is kinyilatkoztatom, a mit a ministerelnök ur is elismert, hogy oda kell törekedni és ez a dolog természetéből folyík,hogy a bevételek és a kiadások közti egyensúlyt mielőbb helyre kell állítani. Hogy ez természetesen rövid idő alatt el nem érhető, az is igen természetes dolog és azért az, a mi itten czéhil tűzendő ki, hogy a bajból némileg kimeneküljünk, nem más, mint normal-budget felállítása. Ennek elérésétől azt hiszem, mélt. főrendek, még messze vagyunk, mert a múltnak bajait és mulasztásait hamar orvosolni nem lehet, de midőn bajban vagyunk, egyöntetű még drastikusahb szerhez kell nyúlnunk — és itt semmi áron ne méltóztassanak szavaimból azt következtetni, mintha én azt kívánnám, hogy az ország úgynevezett kedvencz eszméjéről lemondjon, ámbár az, hogy mik legyenek e kedvencz eszmék late-patens fogalom, mert ezalatt egyik egyet, másik mást érthet, — de én azt hiszem, hogy midőn ily nagy bajban van az ország, mint jelenlegi akkor a kedvencz eszméknek valósítását talán azon időpontra kell elhalasztani, a mikor az államháztartásnak alapja azoknak létesítéséi; állandó tartóssággal és biztos alapokra lefektetve lehetővé teszi. Más szóval azt tartom, hogy miután a főczél a normális budget, melyre törekedni kell és miután — mi tagadás benne — a ministerelnök ur szavaiból is következtethetni, hogy rosszul gazdálkodtunk az előző években, és hogy túlhagytuk magunkat ragadtatni az államháztartás költségeiben, ez arra kényszerit minket, hogy bizonyos ideig a normális budgeten alól is restrictiv budgetet állapítsunk meg. Szóval szerettem volna látni, ha a kormány már most oly intézkedésekkel állott volna elő, és ha a kormány részéről oly kezdeményekkel találkoztunk volna, melyek a bajok orvoslására kétségtelenül szert nyújtottak vala, t. i. hogy bizonyos évek számára a jelen alapon messze alól maradtunk volna, megszorítottuk volna a ministeriumok számát és megtettük volna mindazon intézkedéseket, a melyeket a kir. főasztalnokmester ur szóba hozott. Es hogy áttérjek azokra, mik az ország védelmére vonatkoznak (Ralijuk!) én e részben, méltóságos urak, elismerve egész nyiltszivüséggel azt, hogy én az ország védelmének, mely a pragmatica sanctioból foly, és mely az egész birodalomnak közös védelmét feltételezi, gyengítését semmiképen sem óhajtanám; de másrészről mégis elismerem azt, és hiszem, hogy az országnak