Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.
Ülésnapok - 1872-52
20 LII. OKSZÁGOS ÜLÉS. „Quisque optimus interpres verborum suorum* 1 , akkor megmagyarázhatom, hogy mit értettem a „közvetítésével" szó használata alatt. Én arra gondoltam, hogy egy pénzintézet sincs, mely jelentékeny költségeket adhatna a maga pénztárából, mert a pénzt nem tartja pénztárában; hanem gondoltunk arra is, hogy ily pénzintézetek magok nem szolgáltatják a pénzt, hanem ők csak azon közbenjáró pénzhatalmak, melyek biztosítékot nyújtanak a kölcsön sikerülése iránt. A ki a pénzt adja, az a nagyközönség, mely megveszi a kötvényeket vagy a börzén, vagy nyilt aláirás alkalmával. Tehát az eredeti gondolat nem az volt, hogy a pénzintézetek sensál szerepet vigyenek, vagy ha e szerepre sensálok vállalkoznának, akkor ezek is meghivassanak, hanem az volt, hogy a kormány azon nton akar járni, melyen járni szükséges és lehetséges. Több ilyen út van. Az egyik út pl. az, ha minden bank közvetítését mellőzi az ember; ez a nyilt felhívás, mit oly országokban, hol tőke gazdagság van, meglehet tenni; meg is tették gyakran, nyilvános aláírásra kitették a kölcsönt, mondván írjon alá, a kinek tetszik. Ha tehát biztosíttatik az ember, hogy van az országban elég tőkepénzes, kár volna azon praemiumért, a mit a banknak kell adui, de ott hol tőkegazdaság' nincs, ott hasztalan kisérlené meg az ember ezt az utat; ott pénzintézetekhez kell fordulni, melyek biztosítékot adnak az iránt, hogy a kölcsön sikerül, akár vesz a nagy közönség, akár nem; a többi az ő gondjuk. En tehát azt akartam e clausulával elérni, hogy habár most pénzintézetek közvetítésével köttetik is meg a kölcsön, ha pl. 50 év múlva mi is azon szerencsés helyzetben lennénk, hogy tőkénk meggyülne és merhetnénk kölcsönt nyilt aláirás útján eontrahálni, a törvény ettől vissza ne tartson és a bank jogával útban ne álljon. Mondom teLát, az volt a czél, hogy a mi viszonyaink ekkénti változása esetében mind a két emiitett út követése szabadságunkban álljon. De viszont azt hiszem, hogy ez megtörténhetik akkor is, ha a mostani szövegezés fogadtatik el. Mellék gondolatunk azonban a szövegezésnél az volt, hogy jöhetnek oly idők, midőn nem az a fődolog, hogy az ember előleges egyezkedés mellett biztosítsa az államot a sikerről, hanem az, hogy előleges nesz és lárma nélkül vehessünk fel pénzt, ha egy pár perezentiel drágábban is nagy bankároktól, mint Rothschild és a többi nagy pénzhatalmak, hol meglehet szerezni a pénzt verwaltungsrathok és gyü'ések nélkül, hol nem lesz dobra verve ez előbb, mintsem szükséges lenne. Eszembe jut itt Oraniai Vilmos esete, ki — mint mindnyájan tudjuk — a hollandi rendektől néhány millió forint kölcsönt kért. Azt kérdezték tőle, hogy mire kell a pénz ? erre azt mondta, ha meg kell mondani, semmire. Természetesen mert az angol invasióra volt szánva, a mi sikerült is. Ily esetben szívesebben, fizetünk egy-két percenttel többet, mert itt egy emberrel van dolgunk, egy nagy hatalommal, egy nagy házzal, ugy, hogy csendben történhetik meg a dolog. Az volt tehát a czél, hogy ily esetben a banknak joga ne álljon utunkban. Ez a két eset volt, mire gondoltunk akkor, mikor ezt a szövegbe fölvettük, hogy t. i. ha a kormány „pénzintézetek közvetítésével" akarja a kölcsönt megkötni. Mind a két eset salválva van azonban akkor is, ha a mostani szövegezés elfogadtatik, mely a másikat kizárja és ezen szövegezésben az intézetek is megnyugodhatnának. Méltóztassék a gróf ur megengedni azt, hogy az igaz, hogy mi azt mondjuk, hogy a pénz mindig pénz, akárkitől jöjjön, de nem mondjuk azt soha, hogy ne legyen a kölcsön biztosítva. A világon mindennek meg van az ára. Igaz, hogy mi Strousberggel és Waringgel mentünk, de nem azért, mintha nem lehetett volna mással, mint Strousberggel. Sajnos, hogy azokkal kötöttünk, nem azért mintha másokkal nem lehetett volna megkötni; de ezek jelentékenyebben olcsóbbaknak mutatkoztak, és nagyobb összeget kapott az ország. A hiba tehát az ország szegénységében lehetett, de semmi esetre sem abban, a minek kifejezést adott a méltóságos ur. Tehát mint említeni szerencsém volt, a szövegezés czélja, hogy csak annyiból kívánja magát a bank biztosítani, hogy akkor, ha pénzintézetek közvetítésével köttetik a kölcsön, ne legyen kizárva. Ez még nem biztosítja őket az iránt, hogy a kormány okvetlenül velők köti meg a kölcsönt, mert csak azon esetben történik meg ez, hogyha ők jó és elfogadható ajánlatokat tesznek; mig viszont ez nem zárja ki azt, hogy másokkal is köthessünk előnyösebben kölcsönt. Ajánlom a bizottsági szöveg elfogadását. (Helyeslés)
