Főrendiházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–1873. május 17.
Ülésnapok - 1872-19
88 XIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. az adatok összegyűjtése és összeállítása időt vesz igénybe, s ez az oka, hogy nem lehetett mindeddig szerencsém a törvényjavaslatot benyújtani. Azon szerencsés helyzetben vagyok azonban ma, hogy azt, ugy hiszem, még ez ülésszak 'alatt be fogom nyújthatni a törvényhozásnak. Szécsen Antal gr.: Csekély fölfogásom szerint, azon fölvilágositások után, melyeket a közlekedési minister ő excel'entiája épen ezen tárgyra vonatkozólag a főrendi háznak előterjesztett, az indítvány további sürgőssége elesnék és én egyszerűen azon nyilatkozatban megnyugszom, melyet ő excellentiája e tárgyban tenni méltóztatott. {Helyeslés.) Zichy Nándor gr.: Én, midőn ezen indítvány előhozatott, annak sürgősségét előadásom által szintén támogattam és fölvételét kívántain s most ez alkalommal csupán azt óhajtom megemlíteni, hogy ezen indítvány létoka az akkori tárgyalás alatt levő vasúti törvényjavaslatok voltak, mely alkalommal az illető bizottság egyidejűleg a háznak különösen jelezni óhajtotta azon álláspontot, mely a vasút körüli szavazatokat vajmi nehézzé teszi, azon helyzetben, melyben jelenleg vagyunk, t. i. a közlekedési rendszer alapos tájékozása hiányában. Nem is bírtuk még akkor a minister urnak oly kimerítő és a tárgy iránt annyira megnyugtató nyilatkozatát, minőt a mai nap igen nagy örömmel értettem meg és melyet a ház megnyugvással tudomásul vehet. {Helyeslés.) Én csak azt vagyok bátor megjegyezni, álláspontomat némileg jelzendő, hogy a minister urnak kilátásba helyezett előterjesztése csaknem többet igér, mint mit én a közlekedési rendszer jelen helyzetében várhatónak és remélhetőnek tartottam. Ámde az ügyhöz csak akkor lehet tüzetesen szólani, midőn a minister ur becses előterjesztését birni fogjuk. Addig is, részemről legalább azt hiszem, hogy valóban fölösleges volna constatálni azt, hogy a minister ur 'óhajtása is ugyanaz, s felesleges tőle azt kívánni, mit — ugy szólván — előbbre ígért, mint a ház reményiette. {Helyeslés) Tökéletesen megnyugszom a minister ur előadásában és most már a határozatot fölöslegesnek tartom. {Helyeslés) Elnök: Ha nincs, ki szólni kívánna, ugy hiszem, kijelenthetem, hogy a mélt. főrendek megnyugvással vették a köz 1 ekedési minister ur ő nagyméltósága előadását. {Helyeslés.) És miután az indítvány nem tartalmazott egyebet, mint felszólítást a közlekedési ministerhez azon intézkedések haladéktalan megtételére, melyek egy kimerítő vasúti törvény mielőbbi megalkotására szükségesek, s miután erre a válasz teljesen megnyugtató, az indítvány feletti határozat szüksége magától elenyészett. {Helyeslés.) A mai ülésnek egyéb tárgya nem lévén, azt feloszlatom. A legközelebbi ülés kedden délelőtt 11 órakor lesz. {Ülés vége délután 1 óra 20 perczkor.)