Főrendiházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–1873. május 17.

Ülésnapok - 1872-23

XXIII ORSZÁGOS ÜLÉS. 103 holmi radiális utakat épitettünk. De ázott embernek nem kell többé köpenyeg, itt kétségtelenül arról van szó, hogy azon állapotba jutottunk immár, hogy az, a mi, azt hiszem, minden állam boldogságának, fejlődésének egyik legszükségesebb alapfeltétele^ államháztartásunkban a bevételek és kiadások közti egyensúly lényegesen túrba Iva van. A mi pedig ezen jelenleg előttünk tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot illeti, engedjék meg a inéit, főrendek, hogy kimondjam egész őszinteséggel, hogy miután intézkedések történtek, melyeket én egész átalánosságban némileg jelezni és ecsetelni igen szükségesnek tartottam, ezen alkalommal alig lehet bármery kérdés az iránt, hogy azt, mi itt bennfoglaltatik és a mi itt inkább a múlt bűneit, mint a jövőét illeti, mindenesetre orvosolni kell és őszintén megvallom és ruéltánylom a pénzügyminister ő nagyméltóságának ezen esetben tett intézkedését, inelylyel azon keserű labdacsot elfogadható burkolatba illeszteni igyekezett; ezen labdacsot el kell nyelnünk. De ezen keserű orvosságot olyannak találom, mely a multat csak palliaíive orvosolja, és a már megzavart eg}

r

ensúlynak helyreállítására szolgál, de részemről átalában meg nem nyugtat az iránt, hogy annak következtében mik fognak még szükségesek gyanánt fejlődni, mert nemcsak azt kell itt tekintenünk, quid nunc, hanem azí is, hogy quid tunc. E részben tehát nem osztozhatom egészen azon nézetben, melyet a pénzügyi bizottság indokolásában kifejtett, hogy ezen obtutus mellőzése azért volt szükséges, mert az államháztartásnál fog előkerülni. Méltóztassanak megengedni, én egy államkölcsönnek kérdését, melyet valahára mégis csak törleszteni kell, és eljön az idő, midőn azt mondják: ,,adós fizess"; én egészen szétválasztva tárgyalni képes nem vagyok. Es arra vagyok bátor a mélt. főrendeket visszaemlékeztetni, — midőn mi és magam is, mert én is elfogadom e törvényjavaslatot egész terjedelmében — elfogadjuk ezen kölcsönt, mely 54 millióról szól, egyszersmind a jövőt is tartsuk szem előtt, és ne téveszszük el, mert mondom, hogy azon orvosság, mely a múlt bajokra szolgál, magában véve keserű, de annak bevétele már is okvetetlenül feltételez egy elkerülhetetlenül beveendő még sokkal keserűbb orvosságot, melyre én a mélt. főrendek figyelmét röviden felhívni az ügy érdekében állónak tartom. Azt mondáin, hogy kötelességünk az ,,adós fizess"; tehát kötelességünk ennek következtében azon multat elébb orvosolni. De mi a fő, azt hiszem az, hogy valamint mindnyájunkat, ugy mindenekelőtt a pénzügy vsinister urat bizonyosan azosi fő eszme vezérlendi, lehetőleg oda törekedni, és mindent elkövetni, hogy az államháztartás minél elébb egyensúlyba jöjjön és állandólag haladjon és oly elvekre fektettessék, melyek állandó biztosítékot is képesek nyújtani. Bár ezen kérdés most szorosan véve i;;ég nem képezi vita tárgyát; de épen azért, mivel pénzt veszünk fel, mivel az nem mehet ugy, hogy egyik kölcsönt a másik után kössük, mert elébb-utóbb a visszafizetésnek mindig súlyosabb módozatai fognak bekövetkezni; egy átalános előpillantással kisérni talán nem egészen felesleges. En azt tartom, hogy egyik főczél, — és ezt senki nem tagadhatja — az egyensúly helyreállítása a bevételek és kiadások közt. Ezen, háztartásunkra nézve mellőzhetlen főfeltétel egy utón volna elérhető: t. i. ugy, ha lehetséges volna, államháztartásunk kiadásait megszorítani. Erre nézve történtek ugyan némely lépések ; engedje meg azonban pénzügyminister ur ő excellentiája, - — bár kétségtelen, és én meg vagyok róla győződve, hogy e részben sokszor tanúsított államférfiúi és hazafias törekvésében mindent elkövetett, hogy az egyensúly helyreállittassék, — de nem fog megtörténhetni ily utón; mert sem a parlamentben, sem a parlamenten kivül, az ország különböző részeiben, a kormányt és politikáját felkaroló, támogató és ledöntő pártárnyalatokban nincs meg az igazi akarat és szándék e czélra közreműködni. Miért? Mert azon nagy clientelától, melyet az államhivatalnokok roppant seregének fölállítására, föntartására és mozgósítására mindinkább szükségesnek tartanak, elállani nem akarnak. Ez országszerte elismert tény. Én őszintén kimondom, igen parlagi ember vagyok, de igen jól meg tudnám mondani, hol van a hiba; hol lehetne reductiókat, megtakarításokat tenni, ugy hogy megbhet, hogy egy hadsereg is elég lenne; mondom, lehetne megtakarításokat tenni, de ehhez, méltóságos főrendek, nagyon kevés reményem van. Mi következik ebből?