Főrendiházi napló, 1869. II. kötet • 1870. augustus 4–1871. ápril 15.

Ülésnapok - 1869-118

CXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 19* főrendeknek, hogy az előbb tett módositványnál méltóztassanak megmaradni. Elnök: A 17. §-hoz indítvány tétetett Pálffy Mór gr. részéről. Apponyi Albert jegyző' (olvassa Pálffy Mór gr. indítványát, mély következő) : A méltóságos főrendek valamint mindig készen voltak a t. képv. ház kivánságához hozzájárulni, ha ez elveikkel összefért, ugy a viszonosság elvének elfogadása esetében jelenleg is készek a következő szövegezéshez hozzájárulni. A szakasz végéhez hozzá teendő lenne: „valamint viszont, ha a földesúr egy harmadát elfogadni ajánlja, azt az úrbéres is elfogadni köteles." Pálffy Mór gr.: Az indítvány magában foglalja indokolását, azt hiszem azonban, hogy a jogügyi bizottság indítványa után az én indítványom feleslegessé vált. ( Ugy van, ügy van f) Horváth Döme: Igazsága van Békésmegye mélyen t. főispánjának, hogy ezen §-nál a két szöveg közt lényeges és tetemes eltérés van. De van összhangzat is, melyet mind a kettő felkarol, nevezetesen, hogy mindkét szöveg egyességet proponál az illető bíróság által megkiséreltetni. Eltérnek pedig abban, hogy a képviselőház szövege szerint azon esetben, ha a remanentiális földekből az úrbéreseknek jutandó rész az összes remanentiális földeknek b/g részét megüti, és a pénzváltság felett az illető földesurat avval megkínálják, kötelezőleg kimondatik, hogy a földesúr azt elfogadni tartozik. Ezt a kötelező megkinálhatást a felsőházi szöveg, saját állásánál és szempontjánál fogva, elismerni vonakodik. A különbség kétségtelen, de én nem járulhatok azon indokokhoz, melyeket a jogügyi bizottság felhozott és melyeket a mélt. főrendi ház is magáévá tesz. Ugyanis azt mondja, hogy a szabad egyezkedés viszonlagos mellőzése feriálja némileg az egyességet, és előnyt nem nyújtván az úrbéreseknek, elegendő garantiát lát abban, ha a megkisérlett egj-ezség bíróságilag ratifieáltatik és ezzel az úrbéreseknek érdeke meg van óva. Nem ugyan ezen szavakkal mondotta, de ez az elv, ez a szempont, mely az indokolásban ki van emelve. Legyen szabad azon őszinte tisztelet korlátai közt, melylyel a méltóságos főrendi ház és annak minden egyes tagja iránt viseltetem, jeleznem azt, hogy az utóbbi indok nem áll. Ugyanis ezen törvénynek 54-dik §-a, mely nagyméltóságtok által is elfogadtatott, azt mondja, hogy az illetékes bíróság elé a megtörtént egyezség csak alaki tekintetbea tartozik és mutattatik be hozzá, és a bíróság az egyesség lény gébé nem avatkozhatik; következőleg ezen feljogosítás, a csak formalitás tekintetében eljáró szereplés védője és óvása az úrbéresek érdekeinek nem lehet. Szerintem az sem áll, hogy a viszonlagosság mellőzésével a szabad egyezkedés ferialva volna. Ha mereven vesszük, igen is; de méltóztassanak a gyakorlati életre visszaemlékezni. Minden szempontnak, minden elvnek tűzpróbája, eriteriuma az élet, a gyakorlat. Méltóztatnak emlékezni rá, hogy a 43. §-ban hasonlóan ki van mondva, hogy minden ily rendbeszedési ujabb kereset alkalmával nem csak egyes előny, hanem valamennyi előny együttesen egy keresetlevélben foglaltatik, és a remanentiális földek iránti követeléseket az erdő- és legelőilletéket, nádasokat, az azokból eredhető minden úrbéri igényt az egyezkedéseknél nagyon természetesen együttesen kell megejteni. Tudjuk a tapasztalásból, hogy ha az illető földesúr, de bár ki is, csakugyan egyességre haj andó, nagyon természetesen mindazon különböző érdeket és szempontokat figyelemre méltatja, és az élet tanúsága szerint nem egyszer kevesebb remanentiális illetékkel beéri, mert p. o. ha bizonyos helyen kívánja a maga illetékét egy egészben, akkor talán kevesebbet igényel a remanentiából, s ha legelőből óhajt kevesebbet, az erdőből több illetéket igéayel; mindez eszközölhető az együttesen megejtendő és szabad egyesség utján. Ezen szempontok, melyek itt előfordulnak, tág kaput nyitnak az egyezkedésnek, azért azt el nem is ismerhetem, hogy a viszonosság mellőzésével az egyezkedés feriálva lenne. De különben is, a képviselőház ezen kötelezettség kimondásával nem akar egyebet érteni, mint azt, hogy a midőn szabad tért és alkalmat akart nyújtani az egyezkedésre, még pedig minden irányban, minden szempont tekintetéből, ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy a megkísértendő szabad egyességnél a meghiúsításnak eleje vétessék, és épen azért kötelességének ismeri meghatározni a maximumot, kimondván, hogy az úrbéresnek jutható remanentiális illeték egy harmadnál több nem lehet, és hogyha ezen egy harmaddal történik a megkinálás: annak elfogadása a földesúr irányában köte-