Főrendiházi napló, 1869. II. kötet • 1870. augustus 4–1871. ápril 15.
Ülésnapok - 1869-112
174 CXIL ORSZÁGOS ÜLÉS. ülésszakba léptünk és a múlt ülésszakból is több tárgy maradt meg a jogügyi bizottságnál, melyeket annak el kell intéznie. Tegyük ezt egyúttal át, mert combinálás után biztosabban tehet javaslatot. {Helyeslés.) Elnök: Nem tudom mint méltóztatnak határozni, a forma tekintetében kétségkívül helyesebb. ha a jogügyi bizottsághoz utasittatik (Helyeslés); csak arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy épen a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat igen sürgős. (Felkiáltások: A jogügyi bizottság azonnal tárgyalhatja!) Ennélfogva a jogügyi bizottság együtt lévén, mig a szavazatok összeszámittatnak, ez ügyben tanácskozhatik. Van szerencsém jelenteni, hogy Horvát Boldizsár igazságügyminister ur egészségi állapota miatt Pestről távozni kénytelenittetvén, az igazságügyministerium által beterjesztett s jelenleg még a törvényhozás előtt tárgyalás alatt levő ügyekben képviseletével Horvát Döme ministeri tanácsos urat bizta meg. Szolgáljon tudomásul különösen a jogügyi bizottságnak, hogy a ministeri tanácsos urat meghívhassa. Jelentem továbbá, hogy gr. Széchenyi Ferencz egészségi állapota, gr. Zichy János pedig családi körülményei tekintetéből hosszabb időre szabadságot kértek, és ha nincs ellenvetés, meg is nyerték. Felkérem egyszersmind a mélt. főrendeket, hogy a közösügyi bizottság választása iránt intézkedni méltóztassanak, mely most égető kérdéssé vált, a mennyiben ő Felsége legfelsőbb kézirata szerint a bizottság f. hó 22-ikére hivatott össze Bécsbe, és igy okvetlenül szükséges lesz, hogy a választás megtörténvén, a még hátramaradó 2 nap azok rendelkezésére álljon, kiket a mélt. főrendek bizalma kijelölt. A törvény szerint 20 rendes tag, köztök egy horvát-szlavón tagja a főrendi háznak, és öt póttag, köztök szintén egy horvát-szlavón választandó a mélt. főrendek által. Most az ülést 10 perezre felfüggesztem, mely alatt a szavazási jegyeket méltóztassanak elkészíteni egy jegyzőre, a közlekedési bizottság 3 tagjára, és a közösügyi bizottság tagjára. Cziráky János gr.: Nagyméltóságod engedelmével felkérem a jogügyi és pénzügyi bizottság tagjait, hogy a múlt ülésekből áttett törvényjavaslatok tárgyalása végett holnap délelőtt 11 órakor itt a mellékteremben megjelenni méltóztassanak az igazságügyministerium képviselőjét pedig már értesítettem. Elnök: Bátor vagyok még arra figyelmeztetni a méltóságos főrendeket, hogy a házszabályok szerint a bizottságokba csak választás által, de felkiáltás által nem lehet tagokat választani; ennélfogva méltóztassanak szavazati jegyeiketa jogügyi bizottság tagjára nézve is beadni, akár azon egyéniség legyen az, kit a jogügyi bizottság fölkért, akár más, kit a méltóságos főrendek bizalma erre kijelöl. Az ülést egy órára felfüggesztem. (A szavazatok beadatnak.) (Szünet után.) Elnök: Mindenekelőtt a jogügyi bizottság fog az előbbi határozat értelmében jelentést tenni. Cziráky János gr.: Van szerencsém átnyújtani a jogügyi bizottság jelentését a képv. háznak a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában átküldött üzenetére vonatkozólag. Elnök: Ha méltóztatnak beleegyezni, a jelentést azonnal tárgyalás alá lehetne venni. (Helyeslés.) Miske Imre b. jegyző (olvassa a jelentést. Helyeslés*). Elnök: Ha méltóztatnak elfogadni a véleményt, akkor méltóztassék a módosított szöveget felolvasni. Miske Imre b. (olvassa). Elnök: Ha nincs, ki szót kivan emelni, méltóztassanak azok, kik a képviselőház által a községek rendezéséről szóló törvényjavaslaton tett módosításokat elfogadják, ezt felállásuk által nyilvánítani. (Megtörténik.) Elfogadtatott és erről a képviselőház szokott módon értesíttetni fog. Van szerencsém jelentést tenni az előbbi választás eredményéről. Jegyzővé választatott gr. Zichy-Ferraris Viktor gr. 55 beadott szavazattal egyhangúlag, a jogügyi bizottság tagjává gr. Apponyi Albert 55 szavazattal egyhangúlag, a közlekedési bizottságba 54 szavazat közül nyert báró Fiáth Ferencz 53, gr. Károlyi Alajos 53 és báró Prónay Gábor 44 szavazatot, és e szerint ezen három tag választatott meg. (Éljenzés.) *) Lásd az Irományok 297-ik számát.