Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.
Ülésnapok - 1869-45
212 XLV. OfiSZÁGOS ÜLÉS. egy jelentést beadni azon törvjavaslat tárgyában, mely a szabadalmazott osztrák állam-vaspálya társulat és azon vállalatok adójának felosztásáról rendelkezik, melyeknek székhelye vagy az országon kivül vagy bent van, de melyek mííködésöket mindkét állam területére kiterjesztik. Azonkívül van szerencsém benyújtani a pénzügyi bizottság jelentését az alsóház által átküldött zárszámodások iránt. Szápáry Gyula gr. jegyző (olvassa az egyesült pénzügyi és közlekedésügyi bizottságnak jelentését az államvaspdlya-tdrsulat és azon szabadalmazott társulatok adójának felosztása tárgyában, melyeknek igazgatósági székhelyük vagy magyar vagy osztrák területen fekszik, de üzletük a másik állam területére is kiterjed*). Olvassa továbbá az erről szóló törvjavaslatot); Elnök: Miután az intézkedés erre nézve ok- I vétlen szükségessé vált, talán a pénzügyi bizottságvéleménye alapján rögtön tárgyalhatjuk. Ha a mélt. főrendek átalánosságban és lényegében elfogadják a törvjavaslatot (Helyeslés, Elfogadjuk!) tehát pontonként lehet felolvasni. Szápáry Gyula gr. jegyző (olvassa a törv.javaslatot szakaszonként, mely változatlanul elfogadtatni) . Elnök: Ha nincs ki szót kívánna emelni, méltóztassanak a mélt. főrendek közül azok, kik az imént felolvasott törvényjavaslatot mind béltartalmára mind szerkezetére nézve elfogadják, ebbeli szándékukat felállás által nyilvánítani. (Megtörténik) A főrendiház többsége az előttünk fekvő tör*) Lásd az Irományok 129-ik számát. vényjavaslatot elfogadja s e felől a képviselőházat szokott módon értesíteni fogja. Következik a pénzügyi bizottság jelentése a zárszámadások tárgyában. En azt gondolom, ez oly fontos tárgy, hogy talán czélszerü lenne, ha a mélt. főrendek e felett bővebb tájékozást nyernének, és igy talán az államháztartás revisiója alkalmával lei hetne tárgyalni. (Helyeslés.) ' Van szerencsém még jelenteni, hogy Bártfa ; város közönsége az eperjes-tarnowi vasút ügyében i emlékiratát küldte be, mely a mélt. főrendek közt ki fog osztatni; egy példánya a közlekedésügyi bizottságnak alkalmi használat végett ki fog adatni. A jegyzőkönyv hitelesítése végett az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Tiz pereznyi szünet után.) Elnök: Méltóztassanak a jegyzőkönyvet meghallgatni. Tisza Lajos jegyző' (olvassa a mai ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van. A hétfői ülés ideje felől a mélt. főrendek szokott módon értesíttetni fognak. Cziráky János gr.: Nmélt. elnök ur! Húsvét után mikor méltóztatik parancsolni, hogy érdemleges gyűlésre összegyűljünk? Elnök: Az csupán a pénzügyi bizottság működésének eredményétől függ. Ha lehetne, előbb is jó lenne, de mindenesetre arra kérem méltóságtokat, hogy 25-én a jelentés már kinyomatva, kézhez szolgáltassák, mert különben uj idemnytire lenne szükség. (Károlyi György gr. közbeszól: Akkorra minden esetre készen lesz!) (ülés vége d. u. 2 órakor).