Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.
Ülésnapok - 1869-31
XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 173 ház törvényjavaslatát. Tehát ezen világos kijelentésem világos czáfolata azon feltevésnek, mintha én excellentiádra azt akartam volna úgyszólván fogni, hogy a botbüntetést elvileg fenn akarná tartani. Elnök: Senki szólásra félj egyezve nem lévén, következik a szavazás. A házszabályok értelme szerint mindenek előtt azon módositvány felett kell szavazni, mely legtávolabb áll az ereäi szövegtől, t. i. a szőnyegen levő törvényjavaslattól. Miután pedig, méltóságos főrendek! a jogügyi bizottság tetemesem amendirozza a törvényjavaslatot és azt némi módositással átalános tárgyalás alapjául ajánlja, Csáky László gr. indítványa pedig a képv. ház eredeti szövegét ajánlja elfogadásul, azon feltétel alatt mégis, hogy az csak akkorléptettessék életbe, midőn az első folyamodásu királyi bíróságok fognak életbe lépni, ugy hiszem, hogy mindenek előtt a távolabb esőre, t. i. a Csáky László gr. módositvány ára kell szavazni s azután következik a jogügyi bizottság jelentése s az általa beterjesztett törvényjavaslat. Felfogásom szerint igy áll a dolog. Fel fog tehát mindenek előtt olvastatni Csáky László gr. írásban beadott indítványa és arra igennel vagy nemmel történik a szavazás. Csáky Gyula gróf jegyző' (olvassa Csáky László gr. indítványát). Elnök: A dolog világosabb megérthetése végett Csáky László gr. indítványának rövid tartalmát előadom. 0 mélt. t. i. átalános tárgyalás alapjául a képviselőház által beterjesztett törvényjavaslatot ajánlja, de a halasztásra nézve a 9. szakaszt akep kivánja módosítani, hogy az csak az első folyamodásu törvényszékek életbelépte alkalmával nyerjen érvényt. Ugy hiszem, hogy a kérdés világos, méltóztassanak tehát szavazni. Vécsey József b.: Mélt. főrendek! Én ugy hallom az itt körülöttem ülő főrendi tagoktól, hogy az eredeti szövegre a szavazás még nem történt meg. A házszabályok pedig, a mennyire azokra emlékszem, azt mondják, hogy legelőször is a beterjesztett szövegre kell szavaznunk, és ha ez elvettetnék, csak akkor következnének aztán fokozat szerint az illető módositványok. Elnök ur ő exeja ugy méltóztatott nyilatkozni, hogy legelőször is Csáky László grófnak legtávolabb eső indítványára történik a szavazás. Én, hajólemlékszem, a házszabályok szerint az eredeti szövegre kell először szavaznunk. Elnök: Méltóságodat ez esetben emlékezete csalja. Az igy van a képv. ház szabályaiban, nem a főrendi ház szabályaiban. Részemről is helyesebbnek tartom amaz eljárást, de ezen most nem változtathatunk. A főrendi ház szabályai azt mondják, hogy legelőször is az eredeti szövegtől legtávolabb álló módositványra kell szavaznunk, s azután fokozat szerint a közelebb állókra. Véleményen szerint tehát mindenekelőtt Csáky László gr. indítványára mint legtávolabb esőre kell szavaznunk. Méltóztassanak tehát a mélt. főrendek közül azok, kik Csáky László gróf indítványához hozzá járulnak, ebbeli szándékaikat felállás által nyilvánítani. Hunyady László gr.: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek! Méltóztassanak megbocsátani, hogy elnök ur szavába vágok; én azt gondolom, a házszabályok azt mondják, hogy érvényes határozatok hozatalára 50 tag jelenléte szükséges. (Felkiáltások : 60!) Én nem hiszem, hogy volnánk 50-en és határozat hozatalára képesek lennénk. Lipthay Béla b.: Engedelmet kérek, ha a szavazás előtt hozatik vala fel ez ok, tökéletesen helyén lett volna; de most felhozni az okot nem lehet, annyival kevésbé, mert midőn a tanácskozást megkezdettük, mindnyájüuk véleménye szerint határozat hozatalra képesek voltunk. Most meglehet ugyan, hogy időközben rövid időre többen eltávoztak, azon hitben, hogy a szavazás alkalmára visszatérhetnek. Tehát én azt hiszem, hogy ez ok most nem határozhat. (Helyeslés.) Elnök: Én nem merem ugyan állítani, hogy a kellő szám megvan, de azt tudom, hogy tanácskozásunk kezdetén a kellő szám megvolt. Méltóztassanak a méltóságos főrendek közül felállni azok, kik Csáky László gr. indítványát elfogadják. (Megtörténik) A többség Csáky László gr. indítványát fogadja el. Előre haladván az idő, egyébként a jegyzőkönyv szerkesztése is időt vévén igénybe , holnap 12 órakor fog a részletes vitatkozás megkezdetni. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 30 perczkor.) SS*