Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-31

XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 167 nyel lesz, hogy ez maga képes leend ellensúlyozni nagy részét azon gyakorlati aggodalmaknak, a me­lyek itt ez iránt nyilvánultak. A kik, mélt. főrendek, ugy, mint én magam is ä criminalis praxisban működtek, számot vetettek magokkal, tudui fogják, hogy az ilyeneknek első látása mily benyomással voltak reá, és a későbbi gyakorlat mennyire képes volt közönyt ébreszteni az emberek szenvedései iránt. Az oly nemzedék, mely ily szenvedéseket nem látott, lehetetlen, hogy fokozottabb érzelmével ne bírjon az emberi méltó­ságnak és nagyobb garantiáját ne nyújtsa a correc­tebb eljárásnak, mint a leglaconicusabb eljárás. Ez a dolog lényegéből merített érdem. A mi a fokozatos átmenetet illeti, azt hiszem, hogy az, valamint non datur sáltus in hatura, ép ugy hon datur a legislatioban; hanem itt értesültem leg­inkább az előttem szólott tagtársam által, hogy ezen eset nem épen előzmény nélküli. Felhozatott a főrendi háznak intézkedése az 1848 előtti időből felhozatott a Bachkorszak, mely ha nem is mondható törvé­nyesnek, de mint cultur-historiai momentum nem tagadható; és felhozatott ismét az országbírói érte­kezlet, mely előkészítette azon időpontot, mely sze­rintem most elérkezett. De ha valaki azt hiszi, hogy még most sem érkezett el annak ideje, —hogy van í. i. a társadalomnak oly osztálya, mely ma sem ér­tette volna a becsét annak, hogy a testi fenyítéktől ment legyen, az nagyon nehéz thesist állítana fel, mert ki ítélné meg azt, hogy az emberi becs és ön­tudat méltóságának mily fokán van valaki. Ha a törvényhozó be akarná várni azt, hogy az emberi becsérzet constatálva legyen, mielőtt a büntetés megszabásához fogna, az szerintem ugy tenne, mint az, a ki a vizbe nem akar addig menni. míg úszni nem tud. Bizni kell a nép műveltségének nem csak azon fokában, a melyen ma áll, hanem azon haladásában, melyre ily intézkedés által emeltetni fog. Egy másik nehézség, mely itt felhozatott volt, a büntető eodexnek nem létezése. Ez tagadhaíian nehézség és minden részletes intézkedés korlátjá­nak látszik lenni, a mely által anticipáltathatnék a létrehozandó eodexnek összhangzatos volta; de miután ez igy van ezt részemről inkább érvül tekin­tem arra, hogy a botbüntetés eltöröltessék, mert ha nincsenek szervezett bíróságok és nincs codex, ez egy okkal több arra, hogy egy oly botrányos visz­szaélésekre alkalmat szolgáltató bűnvádi eljárás, el­töröltessék mig ha válogatott bírósági személyze­tünk volna pro ratione circumstantiarum kivételképen meglehetne hagyni, mint az igazságiigyminister maga is megemlítette, hogy az osztrák rendszer meg­hagyta a testi büntetést visszaesés esetében, lévén ott codex és rendezett bíróságok. De ha ez nincs, akkor még inkább eltörlendő. A közvélemény, mit mond ez iránt, — azt hi­szem, hogy ne ámítsuk magunkat; a közvéleménynek ha pluralitását veszem, merem hinni, hogy az most is a bot mellett szavazna, mert nincs könnyebb eszköz ennél arra nézve, a fegyelem fentartására az elöljárói kötelességek teljesítésére és kétes esetek gyors eldön­tésére, és én tudom, hogy a régi praxis palládiumot lát a mogyorófa-pálezában, de én azt hiszem, hogy nem kell a törvényhozásnak követni ezen közvéleményt, hanem a vezérszerepet magához ragadni, biztos re­ményében a jó eredménynek. Jelen társadalmunk­nak erkölcsi állapota Apponyi gr. ő excellentiáját arra- ösztönözte, hogy talán nem volna alkalmatos most a szigorúbb rendszabályokat egyszerre eldobni az erkölcsi állapotot ő is, mint mások azon számos esetekből ítéli meg, melyeket a közönség elé a hír­lapok naponként és minden fokozatban előadnak. Hanem én épen ellenkezőjét merítem mind ezekből annak, a mit ő excellentiája vél. Én ugyan is nem hiszem, hogy a bűntények szaporodtak volna, hanem igen is hiszem azt, hogy az erkölcsilétnek mérlege tetemesen emelkedett szigorúbban Ítélünk és jobban botránkozunk meg minden bűntényen, és ezért látszik nekünk nagyobbnak a baj, és az hogy az erkölcsiség rosszabb karban áll, mint a régi jó időkben. Ezt nehéz volna bebizonyítani és míg ő excellentiája reményt veszt, én reményt meritek ez állapotból. A mig tehát a társadalom ily éber sze­mekkel őrködik maga fölött és ily kérlelhetlen pel­lengérre teszi a bűnt, biztos zálogát bírjuk annak, hogy egyátalán az erkölcsiség színvonala emelkedő körben van, és tényleg már is emelkedett az élőb­bemhez képest. Ezeknek előrebocsátásával tehát méltóságos főrendek, ismétlem abeli kérésemet, hogy ezen tör­vényjavaslatot ugy a mint az előterjesztetett elfo­gadni méltóztassanak. (Helyeslés.) Cziráky János gr.: Azon beható vitatkozások

Next

/
Thumbnails
Contents