Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-14

52 XIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. képezi: természetes, mondom, hogy ilyenkor a hazafiúi kötelesség tiltja mindnyájunknak — a nemzet ezen életkérdését illetőleg — a képviselőháztól eltérő nézetben lennünk. Hiszen ma már senki sem vonja kétségbe, hogy a fölséges dynastia a nemzet szabad akaratából és kétoldaln szerződések alapján birja a trónt; nem vonja senki kétségbe, hogy a magyar alkotmány nem octroyált alkotmány , hanem minden izében pactált alkotmány:: világos tehát, hogy e kétoldalú szerződések folytán ugyanazon lapon, melyen a fölséges dynastia joga áll, ugyanazon lapon áll egyszersmind a nemzet joga ; (Elénk helyeslés) világos továbbá, hogy a dynastia joga s a nemzet joga correlát fogalmak, melyek egymást föltételelezik s a melyekről azt tanultam a logikában, hogy : „posito unó conceptu ponitur altér." Mindezekből kétségbevonhatlanul következik már az , hogv a nemzet jogát, az alkotmányt. a szentesített törvényeket ép oly kevéssé lehet fölfüggeszteni, mint nem lehet fölfüggeszteni a dynastia jogát, és hogy az egyiket ép ugy érvényre lehet juttatni, mint a másikat. (Helyeslés.) Méltóságos főrendek! a miket én most mondandó vagyok, azok — jól tudom — nem ismeretlenek méltóságtok előtt; (Halljuk!) és hogy mégis fölhozom, annak oka egyedül az, hogy példákkal világosítsam föl, hogy a jogfolytonosságnak teljes, tehát nem csak elvileges, hanem tényleges érvényesítése legalább is annyira fekszik a dynastiák , mint a nemzetek érdekében : mert esak azon nemzetnél fog a loyalitás. a dynastia iránti ragaszkodás s áldozatkészség mély gyökeret verhetni , melynek kebléből nem irtották ki a jogérzetet a- kormányhatalom tettei, melynek jogát tiszteletben tartotta saját kormánya , s mely nemzetben a kormány a jognak tiszteletben tartása által viszont rendithetlen jogérzetet fejlesztett ki a dynastia irányában is. (Élénk helyeslés.) Világos példa erre Francziaország és NagyBritannia. Gyakrabban tartózkodván Francziaországban hnzamosb ideig, elég alkalmam volt a dolgok valódi állásáról szemtanuként szerezni bővebb értesülést , és elég alkalmam volt a hely szinén tanulmányozni, mi az, mikor valamely nemzetnél a jogfolytonosság érzete kiveszett. Francziaországban a hány fejedelem csak föllépett a múlt századvége óta, mind proclamálta az úgynevezett 1789-ki nagy elveket, a mellett azonban tette azt, a mi neki tetszett; mindegyik a „salus publica suprema lex esto" palástjával takarta saját tetteit; mindegyik azt hirdette, hogy csak ő mentheti meg az államot, társadalmat, a vallást, a tulajdont; mindegyik azt vitatta, hogy egyedül az ő eljárása képes öszhangba hozni a szabadság és nemzet követelményeit : és e mellett mindegyik halomra döntötte az addig fenállott törvényeket, a mennyiben t. i. ezen törvények neki nem tetszettek; többé-kevésbbé mindegyik saját akaratát erőszakolta a j nemzetre; a törvény s az eskü szentsége puszta hanggá változott, a jog helyébe a siker lépett: — és mindezeknek mi lett a következménye ? Az. hogy a franczia nemzet a folytonos experimentálás s a ! szentesitett törvények örökös felforg-atása következtében a jogfolytonosság érzetét tökéletesen elvesztette, vagy — ha ugy tetszik — hogy Francziaországban annyiféle jogfolytonosság támadt, | hogy most már magok a francziák is alig tudják I meghatározni, melyik hát a valódi jogfolytonosság? j Mert van legitimista jogfolytonosság, republi! canus jogfolytonosság, orleanista jogfolytonosság, bonapartista jogfolytonosság, azaz, hogy tulajdoni képen semmiféle jog-folytonosság sincs. És ha csak az utóbb lefolyt negyven évre visszapillantunk (pedig mily rövid idő az egy nemzet életében), azt látjuk, hogy e negyven év alatt a franczia nép e ! négy különböző jogfolytonosságnak mindegyiké1 hez, legalább egy darab ideig, valódi fanatismussal ragaszkodott; de azt is látjuk, hogy miután a különféle kormányok a nemzet jogát ugyan elvileg mindig elismerték, de tényleg' felfüggesztették, és saját akaratukat erőszakolták a nemzetre, ennek következtében azután a franczia nemzetben a valódi jogfolytonosság érzete, s azzal együtt a dynastia jogának tiszteletben tartása soha (

sem bii't mély gyökeret verni: ugy, hogy ez országban nem a jog, hanem a hatalom, a siker döntött; és mintegy politikai axiómává lett , mint Hugó Viktor mondja: „la derniéreraison des rois — le boulet. la derniére raison du peuple — le pavé !" Es csak igy érthető az, hogy mind 1830-ban, mind 1848ban csak háromnapi fölkelés is már képes volt a dynastiát megbuktatni. S ennek gyümölcse az is, hogy a franczia nemzet a hatalomnak minden tényleges birtokosát az állam törvényes feje gyanánt szokta elfogadni. íme, ez az úgynevezett „fait accompli-"k elmélete, mely a jogot a politika eshetőségének rendeli alá; mely nem azt kérdi először: l quid juris? hanem azt: quid consilii? Ez a „telest j notre plaisir" elv gyümölcse ! Ez az elmélet, ez az elv épen a legitim monarchiára nézve jár legnagyobb veszélylyel: mert I midőn a nemzetek jogérzetén erőszakot akar elkövetni, akkor épen magát azt a jogérzetet, a tró| nok leghatalmasb támaszát irtja ki. Én pedig úgy i vagyok meggyőződve, méltóságos főrendek, hogy e jogérzet valódi kincs, valódi szerencse mind a nemzetre, mind a dynastiára nézve: mert csak ott szilárd a trón, hol ez a jogérzet mély gyökeret vert; csak ott nézhet békés fejlődés elé a nemzet, • hol ez a jogérzet a nemzetet s a kormányt egy a-