Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-132

CXXXII, ORSZÁGOS ÜLÉS. 621 szórt pénzerők egyesítésének uj korszaka keletkekezett, és hogy ez kifejezést nyert akkor az összes birodalomban, és ugyanakkor 63 millióra terjedő tőkét kellett befizetnie; de végre ha számba veszszük, hogy ugyanazon időben, csak másfél évvel ezelőtt, 500 milliónyi államkölcsön bocsáttatott ki, mely azután 614 millióra emeltetett; ha tekintetbe veszszük mindezt, hogy ezen részletes fizetések 5 év leforgása alatt történtek, és épen akkor, midőn ezen 1856. epocha beállt, javában voltak ezen fizetések : azt mondhatjuk, hogy csupán csak Ausztriának több, mint 1200 millió pénzösszegre volt szüksége és pedig aránylag igen rövid idő alatt. Ez pedig, a mennyiben a külföldi pénzerők a legnagyobb mérvben, mindennemű vállalatok létesitésére dispositióra voltak nyújtva, ha más európai viszonyok közbe nem jöttek volna, zavart nem okozott volna ; de, mint előbb bátor voltam mondani, az efféle dijüzleti vágy és nyerészkedési kívánság oly szédelgésig terjedt, és oly átalánosan elterjedt egész Európában, hogy csakhamar a kiábrándulási perczek és nem sokára a reactió beállottak, a melyeknek múlhatatlanul be kellett állaniok. Ez az 1857. év második felében, és különösen az 1858. év kezdetén beállott irtózatos mérvben, különösen Franczia- és Németországban, de visszahatása és lüktetései némikép Ausztriában is érezhetők voltak, tűrhetők valának mégis, mert nem volt egy vállalat sem, mely megszüntette vagy felfüggesztette volna fizetéseit. Holmi összeforrasztások és egybeolvasztások által a vállalatokon segítve lőn, és ez leginkább mutatja, hogy az ausztriai birodalomban csak felüleletesen létezett ezen betegség ; segítve lőn az egész pénzválságon Ausztriában egy nem épen czélszerünek nevezhető kísérlet, t. i. sorshúzáson alapuló, 40 millióig ter jedő kölcsön által. Ez, mélt. főrendek, képezte az első epochát, midőn behozatott az ausztriai birodalomba a kamatbiztositás melletti vasútépítések rendszere. A második epocha 1865-ben állt be, midőn t. i. azon átalános meggyőződés terjedt a Lajtán tul és a Lajtán innen is, miszerint az akkori viszonyok tartós jövőre már nem igen számithatnak ; igy tehát azon vagyis keletkezett: az akkori reichsrath sessiójának utolsó napjait még holmi concessiók kinyerésére felhasználni. Ugyanakkor hét concessio bocsáttatott ki 195 mértföldnyi kiterjedésben és 206 millió frt tőkében. A különbség, mely ezen concessiók és az előbbikek között létezett, roppant nagy terheire nézve az volt, hogy Magyarország is nyomorítva lőn két ily concessio által. Szivemből óhajtom, hogy a jelenlegi igen t. minisztériumnak ezen concessiók semmi gondot ne okozzanak semmi irányban. Mi volt ezen concessiók végeredménye? És ez a legtanulságosabb épen a jelen perczben. Hét concessio közül, melyek mellett az állam sokkal nagyobb terheket vállalt magára, mint bármikor ezelőtt, jelesen nagyobbat , mint 1856. évben, minden concessio csak irott malaszt maradt, nem létesült egy vállalat sem. Bekövetkezett azután a sistáló theoria időszaka, bekövetkezett az 1866. évi hadjárat, s szóval mindezen concessióknak sem foganatjuk, sem eredményük nem volt, miután a kormány szükségesnek vélte a létező pénzerőket függő adóssággal szaporítani és'ezt jelesen 300 millióra emelte. Ugyanakkor czélszerünek vélte ezen függő adóságnak egy részét a vasúti üzletnek és ezen iparnak némikép elevenitése- és felköltésére fordítani, és csak ugy létesülhettek az akkori időszakban keletkezett vasutak, melyek magokra hagyatva, nem szültek volna bárminemű eredményt. Ezek voltak, mélt. főrendek, azok, mik a közelebbi epochát, úgyszólván, megelőzték. Tanulságos ez mi ránk nézve és némileg irányadó. Méltóztassanak megengedni, hogy most átmehessek a kérdés másik oldalára, t. i. megoldására és taglalására azon fő kérdésnek, vajon a vasútnak kamatbiztositással való ellátásából miféle és jelesén türhetlen és nagyon súlyos terhek bárulnak-e az országra? E kérdésre a legnagyobb határozottsággal, és okokkal támogatva nyilatkozatomat, nemmel felelek. A mint tudva van, az eddig létező vasutak mind kamatbiztositáson alapulnak. Kérdést nem szenved, hogy megépítésük legelső éveiben a kamatbiztositást és az állam segélyét igénybe szokták azok venni. Ezen igénybe vétel azonban csak ideiglenes előlegezéskép adatik az illető segélyezendő vasútnak, melyet, annak idejében, ha körülményei javulnak, kamatokkal együtt visszafizetni köteles. Nézzünk még vissza ama tiz évre, melynek első epocháját az 1856. évnek kijelölésében bátorkodtam jellemezni. A hány vasút létesíttetett, mindannyi kamatbiztositással el lőn látva és mindannyian az államnak kamatbiztositását ée segélyét igénybe vették. íme, ez tartott 3—4 évig. Ezen 3 — 4 év leforgása után, jelesen ezen utolsó években, csak egy vasút sem létezett, mely kamatbiztositással élt. De kérem, a mennyiben a kamatbiztosítás csak előleg, és ezen előlegezés akkor, midőn jobb viszonyok állnak be, visszafizetendő a társulat által az államnak : ime, most az történik, hogy az államnak tartalékpénztár nyílik azon társulatok pénztárában, melyeket kisegíteni volna