Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-131

CXXXI ORSZÁGOS ÜLÉS. 603 téséről van itt szó, t. i. az 1848. évi XX. íörvény­czikket. Elismerem, hogy épen midőn két külön hitfelekezethez tartozóknak, és azért hitelveikben s ágazataikban eltérőknek , viszonyai rendezen­dők, mindannyiszor ezen kérdésnek elintézése némi nehézséggel van összekötve. Itt is mit sem óhajtok forróbban, mint azt, hogy, a mennyire csak lehet, mindig az illetők hitelveinek sértet­lensége mellett az egymás közti egyenlőség s vi­szonosság elve állapittassék meg egy részről, más részről pedig a jogosult kivánatoknak, a mennyire csak lehet, elég tétessék, hogy azon szívélyes egyetértés, mely a külön hitfelekezetek közt ha­zánkban, más országoknak például szolgálva, léte­zik, ezentúl is még nagyobb megerősítést, kifejlést és biztosítást nyerjen. Ezen nézetből kiindulva, én elismerem azt, hogy itt, hol két különböző hitfelekezetü és vegyes házasságból származó gyermekeknek ne­veltetéséről van szó, bizonyos átalános és min­den hitfelekezetre egyenlően alkalmazható el­vet felállítani okvetetlenül szükséges; meg va­gyok győződve, hogy a törvényhozás hosszasabb tanulmányozás után azon elismerésre jött és azt ajánlja elfogadás végett, hogy a vegyes házasság­ból született fiuk atyjok, a leányok pedig anyjok vallását kövessék, vagyis régi kifejezés szerint: „se­xus sexum sequitur." Lehet e részben ellentétes felfogás is, mely szintúgy megállapíthatja a vallá­sok közti egyenlőség és viszonosság elvét. En részemről megvallom, és ezt kijelenteni polgári köteleségemnek tartom, inkább adtam volna elsőséget azon nézetnek, hogy minden gyer­mek atyja vallását legyen követni köteles, s erre különösen azon meggyőződés vezet, hogy én egy és ugyanazon családban két külön vallásbeli ne­velést s oktatást soha sem tartok czélravezetőnek, különösen mert ez azt szüli, a mi minden positiv vallást követő hitfelekezetnek érdeke ellen van, hogy a vallás iránti közönyösség s egymás közti viszálkodás fog tért nyerni; ennek eredménye az fesz, hogy csak átalánosságban neveltetnének a gyermekek vallásilag, s aztán sem az egyik, sem a másik egyház tanait fel nem fogva, a mostani kor­szellemnek hitetlenséghez hajló útját fogják kö­vetni, vagy pedig egymással viszálkodásban élni. Ez az én egyéni meggyőződésem, melynek én nagyobb súlyt tulajdonítani nem kívánok, s e részben azon elvet is, mely ezen törvényjavaslat­ban foglaltatik, miután az egyenlőség elvén alap­szik, egész készséggel elfogadni hajlandó vagyok; de, mélt. főrendek, egyedül azon esetben, ha az egyenjogositott szülők ez iránt magok között más külön nézetben nem volnának. Én azt tartom, a szülőknek gyermekeik neveltetésére való joga bizo­nyos korlátokat igen is szenvedhet az állam részéről, de csak annyiban, a mennyiben a szülők gyerme­keiket az állam czéljaival ellentétes s veszélyes útra vezérelnék s veszélyes neveltetésben kíván­nák részeltetni. Ez azonban itt nem foroghat fen, mert itt árról van szó, hogy a keresztyén vallások, még pedig a bevett keresztyén vallások melyikének tanaiban neveltessék a gyermek. Ezen vallásfele­kezetek pedig egyenjogositva vannak s egymás közt viszonosságban állanak, s így nem látom okát annak, hogy a szülőknek szabad rendelkezési jogát korlátozni lehetne. ED részemről igen tudom méltányolni, s igazságtalan volnék, ha nem méltányolnám a más hitfelekezeteknek e részben még a múltból fenlevő féltékenységét, midőn t. i. az egyedül uralkodó­nak nyilvánított vallás előnyére voltak ily szer­ződések engedélyezve. Ez bizonyos keserűségekéi idézhetett elő ,* de azért, miután e kor letűnt, miért kelljen a mindkét félre nézve most egyenlően fen­álló és kisajátithatlan nevelési jogát a szülőknek e részben korlátolni ? ezt én meggyőződésemmel nem tudnám összeegyeztetni, annál kevésbbé, mert előbbi törvényekben és a legutóbbiakban is, me­lyeket ez országgyűlésen elfogadtunk, benne van­nak foglalva azon elvek, hogy a szülők elhatáro­zásától függ, gyermekeiket bármely felekezeti is­kolába küldeni; ha tehát már az iskola-látoga­tásnál szabad tér van engedve a szülőknek, kérdem, méltóságos főrendek, miként támadtathatik meg, és ily oldalról a családi tűzhely, melynek mint ostro­molhatlan várnak kell fenállnia ? De hogyan is lesz ez kivihető ? Én nem sze­retek oly törvényt hozni, a mely csak vagy írott malaszt marad, vagy mely épen a mostani kor­szaknak oly illustratiója, mint a milyent más al­kotmányos és szabadelvekkel bíró országok egyi­kében sem találunk. En nem hiszem, hogy bár­mely országban ex igy feltalálható volna, kivéve talán Oroszországot, amelyet pedig szabadnak bi­zonyosan nem nevezhetünk, hol más hitfelekeze­tüek erőszakkal kényszeríttetnek oly vallásos gya­korlatra, mely meggyőződésűkkel ellenkezik. Leg­alább most nem találunk ily törvényt, ha csak nem a múlt korszakban. De azonkívül, mélt. főrendek, oly törvényt hozni, melynek sauctiója nincs, melynek kivitele egyedül az illetők szakad jóakaratától függ, min­dig bajos. És ez az ekként hozandó törvényre néz­ve áll. Mert mily módokat méltóztatnak alkalmazni, midőn a szülők gyermekeiket ezen vagy amazon vallásban fogják nevelni vagy oktatni? Az első vallási elvek becsepegtetése amúgy is mindig a szülők részéről szokott történni. Ez oly gyengéd 76*

Next

/
Thumbnails
Contents