Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-129
588 CXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. ezét pedig egészen más factorok fogják megoldani, mint a jelen törvényjavaslat. Nem pártolom azon véleményt, hogy Magyarország jövendője a nemzeti kérdésnek szerencsés megoldása által biztosíttatik; de ugy vagyok meggyőződve, hogy Magyarország jövendője az 1867-ki kiegyezés által lett biztosítva, melynél fogva a nemzet és fejedelem kibékülvén, az királyát megkoronázta, az örökös tartományokkal a pragmatica sanctió alapján közügyeit elrendezte, mi által a ..magyar-osztrák birodalom" kifejezést nyert. Magyarország jövendője biztosíttatik azon bölcs és méltányos politika által, melyet az ország providentialis statusférfia megindított, és melyet az országnak nagy többsége melegen pártol, és hogy ha ezen politika még tovább is a nemzet által pártoltatni fog, biztosítva látom az országnak jövendőjét. Mindezeknél fogva tehát, mert Magyarországban más nemzetiséget a magyarnál el nem ismerek ; mert a magyar nemzetiséget egy külön törvény által proclamálni szerintem annyit tesz, mint kételkedni a magyar nemzetiségnek jogosultságában ; mert a törvény czimét elienmondásban látom lenni a törvényben foglalt rendeletekkel; mert ugy vagyok meggyőződve, hogy a nemzetiségi kérdést törvényesen meg nem lehet oldani: a törvényjavaslatot el nem fogadhatom, és igy kénytelen vagyok ellene szavazni. Szögyény László főispán: Nagyméltóságú elnök! méltóságos főrendek! Midőn a magyar államnak alapitója, Szent István király I. decretumának 6. fej. Imre fiához intézett tanácsai között azt monda: „Unius lingvaeetunius moris regnum imbecille et fragile est," alig hiszem, miként gondolta volna, hogy az utódai által századokig hiven követett e tanács eredménye oly állapotokra vezessen, a melyek a javaslatban előttünk fekvő törvénynek meghozatalát tegyék szükségessé. Századokon át békés, zavartalan egyetértésben éltek együtt e hazának minden lakói, voltak légyen ezek a honfoglaló keleti rajnak, vagy az itt talált néptörzseknek, vagy a később barátságosan befogadott jövevényeknek utódai. Mindnyájoknak egyforma része volt a haza egykori nagyságának felépítésében, mindnyájukat egyformán illeti annak utóbbi sülyedéseért a felelősség: együtt vérzettek aharczmezőn, együtt vívtak a magyar fegyvernek diadalt, együtt szenvedtek a törvény- és nemzetellenes kormányok nyomása alatt, és közös szilárdság- s szivóssággal, ki- és összetartással vivták ismét ki a hazának jogait. De mindig és mindnyájan a magyar haza honpolgárainak, a magyalkirály alattvalóinak tartották magokat. A magyar korona volt minden jogaiknak és kiváltságaiknak jelvénye, és igy széles értelemben mindnyájan a magyar nemzet tagjai voltak. Ebből következett, hogy mi azon fogalomnak : „Magyarország,magyar király, magyar korona" megfelel, ugy mint a magyar fajnak nem annyira uralma, mint a többi egyenlők közti elsősége, az állami léteinek szükséges követelményeként mindenki által elfogadtatott és elismertetett; a mi korántsem a többiek elnyelését következtette, hanem a többiek fajbeli egyéniségének saját körükben való fenmaradását lehetővé tette. Minden jogok és szabadságok, melyek időnkint Magyarország lakói különféle osztályainak számára kivivattak, testvériesen az ország minden fajbeli lakosai közt megosztattak. Az örökös jobbágyság eltörlése, a jobbágyok szabad költözködése , utóbb a vallásszabadság, később a hivatal- és birtokképesség, legújabban a szabad föld s a 48-ki törvények minden vívmányai magyar, német, román, szerb és ruthen részére egyenlően lettek megszerezve. Nem is volt ezen egyetértésben századokon által disharmonikus hang hallható. Még élénken emlékezem vissza fiatalságomra, midőn legfeljebb a különböző magyar szókiejtésből tudtuk meg, hogy tantársaink közt voltak nem-magyarok is; és élénken emlékszem arra is, midőn az ország különféle vidékein magyar főbirtokosok, itt tót, ott román, amott szerb nyelven beszéltek együtt; és volt ujabban alkalmam egy régi magyar családi levéltár rendezésében részt venni, hol tősgyökeres magyar férfiak közt terjedelmes tót levelezéseket, szerződéseket és végrendeleteket találtam. A miből világos, hogy a nem magyar nyelvek használata ezen országban korlátolva nem volt. Azonban mindez csak a tanácskozó termek ajtajáig, a bírói székek sorompóiig és a felsőbb tanintézetekben a tanárok tanszékéig terjedt. Mert a múlt század közepéig, mint tudva van, a latin nyelv volt minden gondolat-, szó- és írásbeli kifejezésnek egyedüli közege. De midőn a többi európai nemzetek a holt latin nyelvet saját élő anyanyelvűkkel cserélték fel, Magyarországban is fel kezdett ezen szükségnek érzete ébredni, és midőn a latin vitatkozások, a latin jegyzőkönyvek, a latin ítéletek helyébe lassan-lassan magyarok léptek, ebben senki sérelmet nem látott. Sőt midőn 1780-ban II. József császár a holt latin nyelv iránti ellenszenve miatt egy élő nyelvet akart a kormányzatba és közigazgatásba behozni, kész lett volna a magyar nyelvet közigazgatási nyelvül alkalmazni, ha magyar tanácsosai azon nézetben nincsenek, miszerint a magyar nyelv még akkor azon fokra nem volt kiképezve, miszerint a közigazgatásra alkalmas legyen. És igy könnyen megtörténhetett volna, hogy épen i azon fejedelem alatt, kit közönségesen germanizáló
